Toldot

A kiejtett szó és a lélek

A kiejtett szó a lélek hangja kell, hogy legyen.

Szerző: Rabbi Kalman Packouz
Forrás: Aish.com
Fordította: Koleszár Edith
Megjelent: Forrás – 2010. október

Szerző: Rabbi Kalman Packouz
Forrás: Aish.com
Fordította: Koleszár Edith
Megjelent: Forrás – 2010. október

Hetiszakasz: Toldot

A Tórában ez áll: “És Izsák szerette Ézsaut, mert kelepcébe csalta szavaival…” (1Mózes 25: 28). Ez azt jelenti, hogy sikerült elhitetni az apjával, hogy ő igaz ember.

Rabbi Eliyahu Eliezer Dessler a híres kabbalistát, Árizált idézi, aki szerint hiba azt gondolnunk, hogy Ézsau valóban képmutató volt és csupán megpróbálta becsapni az apját. Ha Izsák hibázott, akkor “jó oka kellett, hogy legyen a tévedésre”. Ézsaunál az volt a probléma, hogy a kiejtett spirituális szavak mögött nem lakozott erre fogékony lélek.

Csupán szavai voltak spirituálisak, ő maga azonban nem vált azzá. Ezért Ráv Dessler azt mondja, az, aki úgy ejt ki a száján erkölcsi és spirituális szavakat, hogy azokat nem engedi egyúttal a szívéig és a lelkéig is hatolni, nem más, mint a gonosz Ézsau párja.

Tehát “a spirituálisan emelkedett ember” lényege az, hogy a szavakat, amiket kiejt, egyben bensőjévé is tegye; a Tóra eszménye az, hogy ezt “beépítse az énbe”. Ennek különböző szintjei lehetségesek. Sokan nincsenek is tisztában, hogy milyen messze állnak attól, amit  valójában mondanak. Egy ilyen ember mondhatja, mennyire mélyen szeret mindenkit (ő maga még talán el is hiszi, hogy tényleg így érez), de egy figyelmes személy észreveheti, hogy valójában nagyon messze van ettől. A szavak ismétlése papagáj vagy magnószalag módjára ugyancsak nem elég.

Ha egy új gondolattal találkozunk, foglalkozzunk vele újra és újra, amíg apránként behatol a lelkünkbe, és a szavaink valóban az énünk részévé válnak.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás