Többen lenni nem mennyiségi, hanem minőségi különbség.

frigyláda készítésének leírását olvasva dejà vu érzésünk van, hiszen csak néhány hete olvastuk ugyanezt, és most újra erről olvasunk a hetiszakaszban. Még Rási is a korábbi kommentárjához küld vissza minket, de mi tudjuk, hogy a Tóraban nincs egyetlen felesleges betű sem, hát még egy teljes szakasz. Akkor mi az oka az ismétlésnek?

Felmerülhet bennünk egy másik kérdés is: van-e valami jelentése a hetiszakasz címének, jelent-e valamit az, hogy Vájákhél?

Általában a hetiszakaszok címének komoly jelentőséget tulajdonítunk, nem csak úgy tekintünk rájuk, mint a hetiszakasz első néhány szavának kiemelésére. Még ha valójában így is alakult ki a hetiszakaszok elnevezésének módja, annak, hogy a zsidó nép ilyen formában egyöntetűen elfogadta őket, jelentőséggel ruházza fel a hetiszakaszok címeit.

A zsidó jogban és irodalomban van egy kifejezés, a minhág Jiszráél Torá, amelynek egyszerű fordítása: a zsidó nép szokásai törvénnyé válnak. Ennek a kifejezésnek a részletes magyarázata meghaladja a jelen írás kereteit, de azt a következtetést mindenképpen levonhatjuk belőle, hogy a zsidó nép lelke és szelleme tisztában van a különböző cselekedetek fontosságával és szentségével, és ezeket adott esetben a szokásainak részévé is teszi (ez alól természetesen kivételt képeznek az eretnek cselekedetek). Tehát ha mint nép elfogadtuk ezeket a címeket a hetiszakaszok címének, akkor tudjuk, hogy ezeknek a címeknek kozmikus jelentősége van, és segítenek nekünk megérteni az adott hetiszakaszt.

Akkor mit mond nekünk az, hogy „Vájákhél” – „És Ő (Mózes) összehívta” – az adott hetiszakaszra nézve?

A Talmud egyik passzusában találjuk meg a legegyszerűbb választ a kérdésünkre. A Talmud azt írja:

„Honnan tudjuk, hogy az isteni jelenlét ott van, amikor 10 ember (egy minjen) imádkozik? Onnan, hogy azt mondja a 82. zsoltár: »Isten áll a gyülekezetben.« Honnan tudjuk, hogy az isteni jelenlét ott van, ha két ember Tórát tanul? Onnan, hogy Máláchi próféta (Máláchi 3) azt mondja: »Akkor az istenfélő emberek beszéltek, ki-ki a barátjához, és Isten hallgatta őket.« És honnan tudjuk, hogy még ha az ember egyedül tanulja a Tórát, Isten vele van? Onnan, hogy az Exodus 20. versében azt olvassuk: »Mindenhol ahol a Nevem megemlíttetik, ott leszek és megáldalak.«

Most, hogy már tudjuk, Isten ott van akkor is, ha valaki egyedül tanul Tórát, miért kell máshonnan kikövetkeztetnünk, hogy Isten jelen van két vagy tíz ember esetében is? A válasz, hogy Isten két emberről ír az Emlékezés Könyvében, és az önálló, magányos tanulást nem említi ott. Tíz ember esetében, pedig Isten már velük van, mielőtt elkezdenek imádkozni.” (Babilóniai Talmud, Brachot 6a.)

Valószínűleg az olvasót is ugyanaz a kérdés foglalkoztatja, amely a Toszafot kommentátorait is: hogy lehet, hogy Isten csak a páros tanulást említi? Hiszen mi mindannyian azért imádkozunk ros hásánákor Istenhez, hogy bejegyezze a nevünk az Élet Könyvébe, akár egy csoporttal vagyunk, akár nem? Továbbá a Pirké Ávot egyik misnájában azt olvashatjuk: „Minden cselekedetünk feljegyzésre kerül az Ő könyvében?”

A Toszafot válasza szerint a fenti Talmud-idézet nem mond ellent a Pirké Ávotnak abban, hogy minden cselekedetünk, akár egyéni, akár csoportos fel van jegyezve, de amikor valakivel párban tanulunk, akkor az a cselekedet a maga külön könyvébe van beírva.

A Toszafotból úgy tűnhet, hogy Istennek van egy külön könyve az egyéni és a csoportos micvákra. Mi azonban tudjuk, hogy amikor a Talmud Isten könyveiről beszél, az mindössze egy metafora. Istennek nincs fizikai teste, és nincs is fizikai létezés a mennyben. De a képzeletbeli könyveknek igenis van jelentésük, nem csak kedves megnevezése valaminek. A válasz inkább az, hogy amikor az emberek egy csoportja teljesít egy micvát, az spirituálisan egészen különböző attól, mint amikor az ember egyedül teszi ezt. És ez nem a mennyiségről szól, nem arról, hogy többen csinálják egyszerre, sokkal inkább minőségbeli különbséget jelent Isten szemében, amikor egy csoport együtt teljesít egy micvát. Ezért ez megérdemel egy külön könyvet, egy külön spirituális iratszekrényt, ahol nem keveredik össze az egyének által teljesített micvákkal.

Azt már régóta tudjuk, hogy a csapat több, mint a tagok összessége. Csapatban olyasmit is elérhetünk, amit egyedül sosem tudtunk volna véghezvinni. Csapatban nemcsak összeadódnak a tagok pozitív tulajdonságai, hanem valami több is keletkezik. Ezt jól láthatjuk a sportban csakúgy, mint különböző munkahelyi projektjeinkben.

Hasonlóan működik ez a spirituális térben is. A micvák minősége, amikor egy csoport teljesíti őket, nagyságrendekkel megnövekszik, és Isten is így tekint rájuk. Ezért is írja a misna a Pirké Ávot-ban (4:14): „A csoport, amely a Menny kedvéért gyűlik össze, olyan erős lesz, hogy biztosan hosszantartó hatást ér el.”

De akkor miért ismétli meg a Tóra a frigyláda elkészítését? A közösség ereje a válasz. Az Exodus teljes egészében a zsidó nép és közösség formálódásáról szól. Az Exodusban jelenünk meg először mint nép a szolgaságban és a szabadságban. Itt fogadjuk el a Tórát a Szináj-hegynél, és kapjuk meg nemzeti küldetésünket, hogy a „világosság legyünk a világban”. Így már érthető, hogy miért is fejeződik be az Exodus ezzel a nagyszerű zsidó nemzeti tettel, az isteni jelenlét lehozásával a földre a frigyláda által. Igaz, hogy már korábban részletesen le van írva a frigyláda jelentősége, de itt most közösségként találkozunk a pusztai szentély építésével.

Korábban Mózes egyedül kapta a parancsokat az Örök­­kévalótól, az volt a tervezési szakasz. Itt és most Mó­­zes továbbadja ezeket a parancsokat a zsidó népnek és kö­zösségnek, ez a megvalósítási szakasz. Ezek a paran­cso­latok, és azok megvalósítása az egész zsidó nép által egy más minőségi szintre emeli azokat ahhoz képest, mikor azokat Mózes egyedül megkapta.

Az Örökkévaló hangsúlyozni akarja a közösség erejének fontosságát, ezért megismétli ezt a részt, a frigyláda elkészítését mint a zsidó nép közös alkotását.

Ezért is hívják a hetiszakaszt „Vájákhél”-nek. Az egész hetiszakasz kulcsa, hogy megértsük az összefogás jelentőségét, és a közösen végrehajtott cselekedetek spirituális erejét. A zsidó nép teljesítette a küldetését, elhozta az Örökkévalót a világunkba, azáltal hogy megalkotta a frigyládát, és közösségként tette ezt, nem milliónyi egyénként. Megértette a közösségi cselekedetek egyedülálló jelentőségét, különösen, ha azokat egy egész nép hajtja végre. Ennek megfelelően figyel a frigyláda építésének minden apró részletére. Ezért is ismétli meg az Örökkévaló itt is a frigyláda építésének minden egyes apró mozzanatát, hogy mi is értékelni tudjuk ennek a közösségi cselekedetnek a jelentőségét.

Miközben a Vájákhél szakaszt olvassuk, fedezzük fel, és érezzük át a közösség erejének és a csapatmunkának a szépségét életünk minden helyzetében!

fordítás · Hámori Zoltán