Lativ hírek

A Lativ Kolel első esküvője

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2011. június

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2011. június

Beszámoló a Lativ Kolél első esküvőjéről − 2011. május 22. Óbuda

Lág BáOmer, az Ómer-számlálás 33. napja ünnepnap. Ezen a napon a Bölcsek által elrendelt gyászidőszakot tűzijátékkal szakítjuk meg, és megemlékezünk arról, hogy a Rabbi Ákiva tanítványait tizedelő pestis véget ért. Ám a tűzijátékon kívül van még egy szokás erre a napra: ezen a napon ugyanis lehet (sőt, a különböző szokások miatt Pészách és Sávuot között csak ekkor lehet!) esküvőt tartani.

Rabbi Ákiva után ugorjunk előre 2000 évet, és látogassuk meg mai, illetve két és fél évvel ezelőtti, budapesti utódait. Két és fél évvel ezelőtt egy Magyarországon született, Izraelbe kivándorolt ifjú visszatért szülőföldjére. Az Izraelben megszerzett tudását nem szerette volna elvesztegetni, így megkérdezte régi tanárát és barátját Dr. Balázs Gábort, hogy hol tudná bővíteni a zsidóságról eddig megszerzett szerény ismereteit. Gábor élből Keleti Dávid rabbi Lativ Kolélját ajánlotta. Így az 5769-es őszi ünnepek után elkezdett járni a Kolélba. A rabbi hamar felfigyelt a kivételes ifjúra, aki nemcsak tudta a kérdésekre a válaszokat, de képes volt szellemesen is válaszolni. Ám nemcsak ő figyelt fel rá, hanem a csoport egyik oszlopos tagja is, egy ifjú hölgy, aki a kezdetektől a Kolél tanulója… Néhány hónappal később a figyelemből ismeretség, majd az ismeretségből szerelem lett.

Ám a nyughatatlan fiatalember úgy döntött, hogy elmélyíti a zsidósággal kapcsolatos ismereteit, ezért először egy jeruzsálemi, majd a berlini jesivát látogatta meg, az utóbbit egy félévre… Miután visszajött Budapestre, a kapcsolatuk még mélyebb és virágzóbb lett, olyannyira, hogy 5770. Pészáchján, melyet a pár az ifjú izraeli barátainál töltött, megtörtént a romantikus és (a leány számára) váratlan eljegyzés. Innentől kezdve az esküvőnek csak az időpontja volt kérdéses!

Miután az ifjú jegyespár visszatért Budapestre, leültek beszélni a szülőkkel, és kitűzték az esküvő időpontját: 5771. Lág BáOmer. Helyszínként, a vendégek számára való tekintettel, az újonnan megnyitott óbudai zsinagógát választották ki.

Az eljegyzés és az esküvő közötti tizenhárom hónap eltelt a szervezéssel, sok munkával és még több tanulással. Keleti rabbi (talán nem véletlenül) erre a szemeszterre a Talmud Kidusin (esküvővel foglalkozó) traktátusát választotta. Ezen kívül természetesen az ifjú pár az esküvő előtt a nidá összes törvényét megtanulta, pl. hova rakhatja a feleség a férj tányérját „azokon a napokon”, illetve milyen ülőalkalmatosságon osztozhatnak, valamint azt is megtanulták, hogy lehet-e egy tálból cseresznyézni.

Egy fantasztikus hangulatú Sábbát Chátán után, melyet az ifjú pár a Visegrádi utcai zsinagógában töltött (lévén itt kezdődött minden), elérkezett a nagy nap, 5771. Lág BáOmer, 2011. május 22. A szertartást 13:30-ra hirdették meg, és a legendás „zsidó pontosság” ez esetben teljesen csődöt mondott, ugyanis a szertartás 13:30-kor el is kezdődött. Az ifjú pár őszinte sajnálatára a szertartást levezetésére felkért (Meszáder Kidusin) Oberlander Báruch rabbi, akivel mind a családnak, mind a párnak bensőséges a kapcsolata, nem tudott jelen lenni, így Köves Slomó rabbi tartotta az esküvőt. Az esküvő mind a 300, zsidó és nem zsidó résztvevője egybehangzóan állította, hogy ilyen szép és vidám hangulatú esküvőt még nem láttak.

A tanúk az ifjú vőlegény régi barátai − Sárosi Gábor (Jehuda) és a Bécsből csak az esküvőre ide érkező Michael Schugal − aláírták a ketubát, majd kikísérték a vőlegényt a chupa alá. Őt követte a menyasszony a kíséretével, ezután következett az Izraelből erre az alkalomra készíttetett fehér arany gyűrű felhúzása a menyasszony ujjára. Ezt követően az egyik legnagyobb „kóved” (megtiszteltetés), a ketuba felolvasása következett, melyre az ifjú pár Keleti Dávid rabbit kérte fel, míg a magyar fordítást Fináli Gábor olvasta fel. Ezután a chupa alatti hét áldás szólt, melyek elmondására az ifjú pár régi barátaikat − Keleti Dávid rabbi, Hegedűs Arno (Lele), Kubicskó András, Fehérvári András, Salom Abramovics és Dr. Balázs Gábor − kérte fel. (A „kibudim” – megtiszteltek – kiválasztásánál nem egy embernek volt az az érzése, hogy a pár improvizál…)

Ezt követte a mindenki által ismert pohártörés és a gratulációk. Szerencsére az idő tökéletes volt; legalább annyira, mint maga a szertartás, vagy az azt követő lakoma.

Ez a története a Lativ Kolél első esküvőjének. Sok köszönet minden résztvevőnek, de kiváltképp a sádchánnak, Keleti rabbinak!


Keleti rabbi felolvassa a ketubát
Mázál tov!

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás