Isten a szülőt és a gyereket is felruházta az egymás iránti szeretetre, tiszteletre.
Szerző: Rabbi Noach Orlowek
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. május
Szerző: Rabbi Noach Orlowek
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. május
Van egy másik nagyon fontos dolog is, amire a szülőknek emlékezniük kell: a gyerekek szeretni és tisztelni akarják a szüleiket. Gyakran foglalkoztam olyan gyerekekkel, akik a (vélt vagy valós) rossz szülői bánásmód ellenére szeretni és tisztelni akarták a szüleiket. Tudjuk azt, hogy a szülői szeretet kikezdhetetlen, de azt általában hajlamosak vagyunk elfelejteni, a gyermeki szeretet, noha nem olyan erős, mint a szülői, szintén természetes és az önképüknek fontos része.
Emlékezzünk hát: Isten a szülőt és a gyereket is felruházza az egymás iránti szeretettel. Még ha nehezebbre is fordulnak a dolgok, nem szabad azt hinnünk, hogy elvesztettük a kapcsolatot a gyerekünkkel. Sokkal könnyebben, mint azt gondolnánk.
Vigasztaljon részben az a tudat, hogy körülbelül nyolc éves korára a gyerek képes felfogni, hogy el vagy foglalva, és ezért jobban fogja értékelni azt az időt, amit vele töltesz. Emellett meg lehet próbálni azt, hogy elvisszük magunkkal a gyerekünket egy sűrű napon. Meg fogunk lepődni, hogy még egy ilyen napon is mennyi időt tudunk kettesben tölteni vele. Ráadásul a gyerekünk jobban megismeri a napunkat, és közelebb fogja magát érezni hozzánk akkor is, ha nem vagyunk együtt.
Ez annyira fontos, hogy ki merek jelenteni egy vitára okot adó állítást is: ha magunkkal visszük a gyereket, az annyira hasznos lehet a kapcsolatunk szempontjából, hogy néha megéri mulasztani az iskolából. A gyerekek ilyenkor általában boldogan dolgoznak rajta, hogy bepótolják a mulasztott anyagot. Nem kell túl gyakran „megszöktetnünk” a gyerekeket, de néha nagyon jót tesz.
Az, hogy mennyire vagyunk képesek jól kezelni ezeket a viharokat általában azon múlik, mennyit fektettünk be a kapcsolatba előzőleg – mennyiségileg és minőségileg. Ha a kapcsolat stabil, akkor minden elkerülhetetlen félreértés vagy konfliktus kevésbé lesz komoly. Ennek a befektetésnek a legfontosabb eleme a bizalom felépítése. Ha megbízok a motivációdban és a felém való hozzáállásodban, akkor minden felmerülő nézeteltéréssel könnyebben meg tudok birkózni.
A bizalom pedig leginkább az őszinteségen alapszik. A gyerekek különösen megbántva érzik magukat a legkisebb ígéretszegéstől is, gyakran aránytalanul fel is fújják azt. A gyerekeknek a legkisebb ígéret is nagy dolog.
Éppen ezért azt javaslom, hogy töröljük ki a szótárunkból a „megígérem” szót, amikor a gyerekünkkel beszélünk. Így, ha a helyzet úgy hozza, és mégis használjuk ezt a szót, akkor nagy hatása lesz.
Inkább mondjuk azt, hogy „megpróbálom”, és ezzel építsük a bizalmat. A Talmud (Szukká 46b) is figyelmeztet minket arra, hogy ne szegjük meg a gyerekeknek adott ígéretünket. Az ígéret olyan, mint a rákiáltás: csak ritkán szabad használni, hogy amikor tényleg szükség van rá, akkor hatásos maradjon.
A következő igaz történet ezt a gondolatot mutatja be. Egy ismert és elfoglalt rabbi egyszer a fiával ült és beszélgetett, amikor egy váratlan vendég érkezett. A rabbi a gyerek füle hallatára azt mondta, most nem ér rá, majd kikísérte a vendéget az ajtón, és halkan megköszönte neki, hogy megmutathatta a fiának, mennyire fontos neki.
Mindenki egyetért azzal, hogy a vendégek különleges bánásmódot érdemelnek, így figyelmesek és előzékenyek vagyunk velük. Ne felejtsük el, hogy a gyerekeink lényegében a vendégeink, hiszen húszegynéhány év múlva elköltöznek tőlünk.
Noha nyilván nem akarjuk elkényeztetni őket − és sok vendég valóban inkább otthonosan szeretné érezni magát, nem pedig kitüntetett vendégként −, azt akarjuk, hogy a gyerekeink szeressenek az otthonunkban élni – különösen, mert (ahogy egyszer valaki mondta nekem) azt reméljük, egy napon majd meghívnak a saját otthonukba!