Zsidó turisztikai és történelmi kitekintés Marokkóból
Kevés olyan ország, város létezik a Földön, ahol zsidók és arabok békében élnek egymás mellett. Zsidó közösségeket bemutató sorozatunk e részében egy ilyen kivételes államba kalauzoljuk olvasóinkat, Marokkóba. Sajnos a béke és egymás elfogadása Marokkóban sem volt mindig természetes.
Izrael állam 1948-as megalapításáig 250 és 350 000 közöttire becsülték az afrikai államban élő zsidók lélekszámát. Napjainkban körülbelül 2500 zsidó él az országban, amivel a legnagyobb zsidó közösséget alkotják Észak-Afrikában.
Az első zsidók letelepedésétől a XVI. századig
Marokkóban elég korán, már a II. Szentély lerombolása után (i. sz. 70) kezdtek letelepedni zsidók. Főleg kereskedelemmel foglalkoztak ekkor. A közel kétezer éves jelenlétük miatt gazdag a helyi zsidóság történelme is, ezért jelen írásban csak a lényeges és érdekes eseményeket mutatom be.
Fez városát 808-ban alapították. Már a kezdeti időszakban sok zsidó telepedett itt le. A város középpontjába költöztek, hamar szerves részét képezték a város életének. Fez zsidó közösségének aranykora három évszázadon keresztül tartott, a IX. és a XI. század között. A település jesiváiban rengeteg kiemelkedő képességű tudós, költő és nyelvész tanult. Később a helyi lakosság egy részét arra kényszerítették, hogy Algériába költözzön. Az Almoravidák 1054 és 1092 között elfoglalták Marokkót és Nyugat-Algéria főbb területeit. 1062-ben tették fővárosukká Marrákest. A zsidók helyzete ezen időszakban egész jónak mondható, habár egy-egy negatív társadalmi megnyilvánulás is előfordult már akkoriban (különösen Fezben).
Az Almoravidák után az Almohad dinasztia került hatalomra, Jusuf Ibn Tasfin megtiltotta a zsidóknak azt, hogy Marrákesben lakjanak. A kereskedőtevékenység folytatását nem tiltották meg nekik, de ha észrevették, hogy egy zsidó a városban tölt egy éjszakát, kivégezték.
A Marinid dinasztia a XIII. és a XV. század között uralkodott az országban. Ők kimondottan jó kapcsolatot ápoltak a zsidókkal. Egyszer helyi fanatikusok megtámadták az izraelitákat, a Marinid szultán azonban beleavatkozott a történésekbe, és megmentette a népet. Ezen időszakban a zsidók politikai szerepet is vállaltak, számos híres orvos is kikerült közülük. A zsidó vallás tanulmányozása is divat volt a korban, főleg kabbalisztikus és filozófiai tanokat folytattak. Az uralkodóház utolsó vezetője számos zsidót nagyon magas pozícióba emelt, aminek az lett a következménye, hogy a muszlimok egy része erős haragra gerjedt, és lázadást robbantott ki 1465-ben. Sajnálatos módon e lázongások idején az összes Fezben élő zsidót lemészárolták.
A spanyol és portugál inkvizíció idején sokak Marokkóba és más észak-afrikai országba menekültek. Azon zsidók, akik korábban Fezből Spanyolországba vándoroltak a XV. században, 1492 utána visszatértek a városba. Fez egyedülálló hídként szolgált a helyi zsidó lakosok és a Spanyolországból ideszökött szefárdok között. Fezben élt egy család, tagjai nagyban hozzájárultak az újonnan érkező zsidók integrációjához, saját zsinagógát is működtettek a településen. Azonban sajnos nem sikerült túl jól a Marokkóba érkező izraeliták beilleszkedése, sokaknak évek múltán sem volt munkája, éheztek (ebbe páran bele is haltak), valamint zavargások törtek ki a túlzsúfoltság miatt a helyi arabok körében. Fez városában tűz ütött ki, mely után még inkább elterjedt az éhezés, ekkor 20 000 ember halt éhen.
A XVI. századtól a XIX. századig
Moulay Rashid uralkodása alatt sokat szenvedtek a zsidók. Amikor 1670-ben elfoglalta a Marrákest, félelmet akart kelteni a helyi izraeliták körében, aminek egyik megnyilvánulása az volt, hogy magas pozíciót betöltő zsidókat égettek el a nyílt utcán. Még 1668-ban arra kötelezték az egész Chaouiban található zsidó közösséget, hogy három nap alatt hagyják el a várost, és költözzenek Fezbe. Ennek következtében 1300 család telepedett le a nagyvárosban.
A korábban Spanyolországból érkezettek és a helyiek az 1700-as évekre összeolvadtak. Az arab volt az elsődleges nyelvük, szefárd módon imádkoztak, és e rituálé szerint tartották a vallási törvényeket. Ezen időszakban a közösség tagjainak száma igen ingadozó volt, számos járvány pusztított, aminek következtében szellemvárosok alakultak ki, gazdag emberek házai üresen álltak. Ennek hatására nem volt ritka, hogy a zsidók más vallásra tértek át (igaz a zsidóságot háláchikusan – a zsidó törvények szerint – nem lehet elhagyni!).
Az XVIII. század második fele ismét rossz időket hozott a marokkói zsidókra. Nagyon magas adókat szabtak ki rájuk, továbbá nem volt ritka a nyilvános megszégyenítés, zsidó asszonyok megerőszakolása sem.
1790 és 1792 között két évre száműzték a Fez Mellahban (zsidó negyed; az első ilyen Fezben volt) élő zsidókat. Továbbá az egész közösségnek el kellett hagynia Qasba Srardárát. A fő zsinagógájukat mecsetté alakították át a helyi erők, építéséhez a zsidó temető sírköveit használták fel. A kétéves szenvedés után visszatérhettek a városrészbe, és engedélyt kaptak arra, hogy lebontsák a mecsetet.
A XIX. századtól napjainkig
A XIX. század a világ számos részén a zsidóság emancipációját hozta el (hogy ez mennyire jó vagy nem, jelen írás keretei között nem fogok kitérni). A marokkói zsidóság helyzete azonban nem igazán változott. Mindössze any-
nyiban, hogy sokan rosszabb anyagi körülmények között éltek, mint korábban. Sok zsidó telepedett le a korszakban Marokkóban, főleg Európából érkeztek, kereskedelemmel foglalkoztak, sok helyi korábban kézművességgel foglalkozó ember vált nincstelenné ennek következményeként. Egy részük mellahokba költözött, ahol gyakran koldusként élték túl a mindennapokat.
A században nem volt stabil az ország helyzete, gyakran keveredtek háborúba. Általános jelenség volt a zsidók bűnbakként való beállítása. Az 1844-ben Franciaország ellen folytatott háború különösen rossz helyzetet idézett elő a marokkói izraeliták életében.
Amikor 1859. szeptember 22-én a háború tört ki Spanyolország és Marokkó között, a mórok zsidó családok házait vették el Tetuánban. A zsidók többsége csak menekülés útján mentette meg életét. Körülbelül 400 embert azonban így is megöltek. Ebben az évszázadban és 1910-ig 1000 marokkói zsidó család vándorolt Amazonba, Észak-Brazíliába.
1912-ben több ezer lázongó katona rontott be a fezi zsidó negyedekbe, és rabolt el mindent, ami mozdítható volt. Ezen történések alatt több mint ötven zsidót öltek meg, házakat, üzleteket tettek tönkre.
1940-ben a náci vezetésű Vichy-kormány antiszemita rendeletben tiltotta meg a zsidók nyilvános tisztségvállalását. V. Mohamed nem volt hajlandó ezt a törvényt alkalmazni, sőt 1941-ben számos rabbit is meghívott a palotájába.
1956-ban Marokkó elnyerte függetlenségét. Sok zsidó magas politikai pozíciót töltött be ekkor. 1956 és 1961 között megtiltották az Izraelbe való vándorlást (a korábbi években tízezrével távoztak a zsidók Izrael megalapítását követően). 1961-ben végül bevezettek egy olyan törvényt, mely alapján Izrael minden egyes odavándorló zsidóért jelentős pénzösszeget fizet az észak-afrikai államnak. A zsidók által nagy népszerűségnek örvendő V. Mohamed halálakor a zsidók együtt gyászoltak a muszlimokkal. 1967-re 60 000-re csökkent a Marokkóban élő zsidók lélekszáma. 1971-re pedig ez a szám 35 000-re zsugorodott. Azonban e négy évben már nem a Zsidó Állam, hanem Európa és Észak-Amerika lett a két legfontosabb úti cél. Az európai célpontok között is kiemelkedő szerepe volt Franciaországnak, ahol sokaknak rokonaik is éltek.
Bár napjainkban viszonylag kevés zsidó él az országban, a király becsben tartja őket. Az állam támogatja az zsidó iskolákat és a zsinagógákat, a zsidó közösség fennmaradását. Marokkón belül a legtöbb zsidó Casablancában él, ahol kóser éttermek, mikve, zsinagóga és felekezeti idősotthon is található. 2014-ben a marrákesi zsidók létszáma alig haladta meg a 250-et, kiknek jelentős része 60 év feletti volt. Jelentős közösség található még Fezben, Rabatban, Mogadorban, Tetuánban és Tangerben. Egyes vélemények szerint Izraelben körülbelül egymillió marokkói származású zsidó található.
A nagyvárosokban a mai napig megtaláljuk a mellahokat, ahova évről évre sok izraeli turista látogat (egy 2017-es adat szerint évente több mint 45 000 látogató érkezik Marokkóba a Zsidó Államból).
Még egy érdekesség a cikk végére: az arab világban található egyetlen zsidó múzeumot, az El Mellahot, 2016-ban adták át Casablancában.