„Az Örökkévaló így szólt Mózeshez a Szináj pusztaságban, az egyip­tomi kivonulás második évében, az első hónapban: Izrael gyer­mekei hozzák a pészáchi áldozatot a helyes idejében… És voltak emberek, akik (rituálisan) tisztátlanok voltak, mert halottal kerültek érintkezésbe, és nem tudták teljesíteni a pészáchi áldo­zatot azon a napon, és jöttek Mó­zes és Áron elé azon a napon. Azt mondták nekik: azért vagyunk tisztátlanok, mert halottal ke­rültünk kapcsolatba, miért vagyunk mi rosszabbak, hogy ne hoz­hassuk az áldozatot az Isten előtt az idejében, Izrael gyermekei között?” (Mózes IV. könyve 9:1-7)

A Midrás azt mondja, hogy ők szent emberek voltak. Ezeket a törvényeket közvetlenül Mózestől is megtanulhattuk volna, mint a többit, de „az érdem az érdemes kezébe jön”. Ezért a második Pészách lehetőségét az ő történetük kapcsán tanuljuk.

Hogyan lettek tisztátlanok? A Szuká traktátusban a Talmud azt mondja, hogy Mész Micvá temetéssel voltak elfoglalva (olyan halottal, akinél nem volt más, hogy eltemesse). A végső jócselekedetet megtenni egy ilyen emberrel még a pészáchi áldozatnál is előrébbvaló, ezért magukra vállalták ezt a feladatot – noha jól tudták, hogy ettől rituálisan tisztátlanok lesznek, és nem fogják tudni teljesíteni a másik micvát.

A megtisztulás a Szentélybe való belépéshez egy hét napos folyamat volt, és az utolsó napjuk Erev Pészách volt. Onnan tudjuk ezt, hogy a Tóra azt mondja: „nem tudták azon a napon bemutatni a pészáchi áldozatot”. Vagyis, azon a napon nem, de a következő napon már igen.

Rav Tzvi Elimelech Hertzberg azt mondja, ezeknek az embereknek a nagysága abban rejlett, hogy az aktuális kötelességüket nézték, és nem aggódtak a holnap miatt. Bizonyosan tudták, hogy Pészách előestéjén tisztátlanok lesznek, és így nem hozhatnak majd áldozatot; viszont azt tudták, a pillanatnyi micvájuk az, hogy segítsenek az elhunytnak végső nyugalomra térni. A magas spirituális szintjük miatt nem rázták le magukról a Mész Micvá kötelességét, noha tudták, ezzel feladják a lehetőségét annak, hogy mindenki mással együtt vegyenek részt a pészáchi áldozatban.

Ezért ismétli meg a vers az „azon a napon” kifejezést – mondja Rav Hertzberg –, miszerint nem tudták meghozni a pészáchi áldozatot azon a napon, és Mózes és Áron elé jöttek azon a napon. Ezek az emberek azt a kötelességüket nézték, ami „azon a napon” volt. Jöttek Mózes és Áron elé, és azt mondták: mi olyan emberek vagyunk, akik „azon a napon” élnek, nem a jövőben, és ezért teljesítettük a micvát, annak ellenére, hogy tudtuk, így tisztátlanok leszünk, és nem fogunk tudni áldozni Pészáchkor.

Gondoljuk meg, mekkora önfeláldozás volt ez a részükről. Ezek az emberek tudták, hogy a legelső pészáchi áldozatot mulasztják el (mivel a kivonulás csak egy évvel azelőtt történt). És mégis eltemették a halottat, olyan emberrel téve jócselekedetet ezáltal, aki nem fog tudni hálát mutatni, és akinek nincsenek ismert rokonai, akik köszönetet mondanának az ő részéről.

A halottal törődtek, és az aznapi micvájukkal, nem a következővel. Ez a nagy önfeláldozás és másokkal való törődés (még a saját kárukra is) volt az egyike azoknak az érdemeknek, amik miatt a történetük örökre le lett jegyezve.