Miért kötjük természeti eseményekhez ünnepeinket?
Szerző: Rabbi Gedalya Schorr
Forrás: Innernet.org.il
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2012. április
Szerző: Rabbi Gedalya Schorr
Forrás: Innernet.org.il
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2012. április
Mielőtt a zsidók kijöttek Egyiptomból, három dolgot kellett megtenniük, amelyek közül az egyik a holdalapú naptár megalkotása volt. Ez a parancsolat jelentette a rabszolgaságból való megmenekülés kezdetét. Amikor az ember rabszolga, az ideje felett csakis az ura rendelkezik. A rabszolgának az egész idejét az ura szolgálatára kell használnia, saját magára pedig semmi ideje sem marad. Amikor a zsidók fel lettek szabadítva, kaptak egy parancsolatot, hogy: „Ez a hónap a tiétek …” Az idő mostantól a rendelkezésetekre áll. Ti feleltek azért, hogy használjátok ki!
Ez azonban nemcsak egy átmeneti lépés a rabszolgaságból a szabadságba, hanem a szabadság lényegét tanítja. Ezt láthatjuk abban, ahogy a rabszolgaság kezdete megjelenik a Tórában: „Új király lett Egyiptomban” (2Mózes 1:5). A rabbik magyarázzák, hogy valójában ugyanaz maradt a király, csak a szellemisége változott, már nem ismerte el az alkirálya érdemeit, „nem ismerte Józsefet…” A király megújította magát – vagyis megváltoztatta a személyiségét, és új rendszert vezetett be.
Az önmegújítás képessége különleges erő, amely nem jön könnyen, ugyanakkor alapvető minden istenfélő ember számára.
Ros Chódes, az új hónap az újhold megjelenésével kezdődik, amely a megfiatalodás természetes jele. Éppúgy, ahogy a hold átmegy növekvő és csökkenő szakaszokon, megújul a folyamat kezdőpontján, ugyanúgy az ember is képes spirituálisan megújítani önmagát. Ez kifejezetten áll az újhold megjelenése alkalmával mondott imában. „A zsidó nép sorsa, hogy megújítsa önmagát, ahogy a hold is teszi.” Ezért lett mondva: „Ez a hónap a tiétek”. A megújulás jellegzetessége most már az övék, amikor a szabadulásuk küszöbén állnak. Valójában pont ez a tulajdonság volt az átjáró a szabadságba.
AZ AJÁNDÉK JELE
Rábénu Jona tanítványai rákérdeznek a Ros Chódes jelentőségére: nem csak csillagászati számítás kérdése, hogy mikor jelenik meg az újhold? Akkor miért a hold megjelenésének a természetes jelensége szimbolizálja az önmegújítás képességét? A válaszában Rábénu Jona idézi a talmudi mondatot, amely szerint amikor az ember egy darabka ételt ad egy gyereknek, tudatni kell az anyjával. Ennek a törvénynek eleget lehet tenni azzal is, ha az ember egy kis olajat ken a gyerek arcára. Amikor az anya látja az olajat a gyerek arcán, tudja, hogy találkozott valakivel. Ezután megkérdezi a gyereket, és megtudja, hogy kapott egy kis ennivalót (Sábát 10b).
Ugyanígy amikor Isten ránk ruház valami nagyon jelentős erőt, azt akarja, hogy legyünk tudatában az ezzel járó lehetőségeinkkel. Azzal, hogy az anyagi világban „olajat ken az arcunkra”, jelzi a spirituális világban levő hasonló jelenséget. Valóban a hold megújulása természeti jelenség, amely előre kiszámítható módon jelentkezik, de van egy olyan funkciója, hogy emlékeztet minket a felülről jövő spirituális hatásra – vagyis az önmegújítás képességére.
A széderestén felolvasott Hágádában Ros Chódest a szabadulás kezdeteként említjük. A Hágádá ezzel sugallja, hogy a megváltás igazából a hónap elejével kezdődött, nem pedig a kivonulás igazi napjával. Ros Chódest tehát úgy kell figyelembe vennünk, hogy a valódi megváltás ezen a napon kezdődött – a napon, amely magában hordozza a megújulás képességét, amely végül a megváltáshoz vezetett. Mégis az lett a döntés, hogy Isten teljes dicséretét csak a kivonulás estéjén mondjuk el, vagyis szédereste.
„Ahogy a természet örök körforgása minden évben ugyanabban az időpontban megismétli önmagát, ugyanazzal az erővel tér vissza minden egyes évben újra meg újra a spirituális világ is eredeti tulajdonságaival.”
A FÖLDI KAPCSOLAT
Az összes ünnep valamilyen anyagi jelenséghez kapcsolódik. Peszách a tavasz ünnepe, amikor a fák virágoznak, és a magok csíráznak, sávuot az aratásé, szukot pedig a betakarítás ünnepe. Mivel ezeknek az ünnepeknek egyértelmű spirituális okai vannak, mi szükség van arra, hogy földi eseményekhez kössük?
Ezeknek az ünnepeknek az összekapcsolása az anyagi világgal jelképezi a hasonló spirituális hatást. A virágzás emlékeztet minket a szellemi hatásra, amely segít visszaszereznünk fiatalos életerőnket, és képessé tesz bennünket az újrakezdésre. Ezért peszách, amikor visszanyertük a szabadságunkat a rabszolgaságból, közvetlenül kapcsolódik ehhez az évszakhoz. A rabszolgaságból való felszabadulással nemcsak azt nyertük, hogy mostantól úgy bánunk az időnkkel, ahogy akarunk, hanem a minden emberben felszínre jutó új szellemiséget is jelzi, egy megújult istenhit megtapasztalását.
A MEGÚJULÁS VISSZATÉRŐ IDEJE
A zsidó ünnepek nem egyszerűen eseményekről való megemlékezések. Ahogy a természet örök körforgása minden évben ugyanabban az időpontban megismétli önmagát, ugyanazzal az erővel tér vissza minden egyes évben újra meg újra a spirituális világ is eredeti tulajdonságaival. A megújulás hatása, amely Niszán hó elsején jött le ránk Egyiptomban, évről évre ugyanazon a napon visszatér. Peszáchkor megkapjuk azt a képességet, hogy felszabaduljunk az erők alól, amelyeknek a rabszolgái vagyunk. Csak használni kell azt az óriási spirituális hatást, amely az ünnep ideje alatt esik ránk, és meg kell élnünk azt teljes jelentésében.
És peszáchkor az ember különlegesen fel van ruházva azzal a képességgel, hogy felszabadítsa magát a rabszolgaság alól. Az embernek nem kell csüggednie a múlt rossz tendenciái miatt. Az ember előröl kezdheti, megújulhat! Végigmehet az ősapák útján, akik megragadták a lehetőséget, hogy kiszabadítsák magukat a tisztátlanság mélységéből. Ezért a peszách nem csak a megfiatalodásról tanít nekünk. Olyan időszak ez, amikor megtapasztalhatjuk a megfiatalodást és megújulást, olyan frissességgel, amely az eredeti peszáchra hasonlít, mert bizonyos értelemben ez az eredeti peszách!
