A Szentély megépítése a hit külső megjelenítése, az Örökkévaló folyamatos jelenléte.
Szerző: Rabbi Zev Leff
Forrás: Aish.com
Fordította: Sch. T.
Megjelent: Forrás – 2011. február
Forrás: Aish.com
Fordította: Sch. T.
Megjelent: Forrás – 2011. február
„Smuel bar Nachmani rabbi mondta Jonatan rabbi nevében: Becálél neve a bölcsességre utal, mert amikor az Örökkévaló azt mondta Mózesnek, hogy szóljon Becálélnak, készítse el a Pusztai Szentélyt, a Frigyszekrényt és a többi edényt, akkor Mózes fordított sorrendben közvetítette az Örökkévaló üzenetét Becálélnak: ‘Készítsd el a Frigyszekrényt, az edényeket és a Szentélyt!” Becálél azt mondta neki: ‘Mózes, a világ rendje az, hogy először építjük fel a házat s utána visszük bele az edényeket, de te azt mondtad nekem, hogy először készítsem el az edényeket, és utána építsem fel a Szentélyt. Hova fogom tenni a kész edényeket? Talán az Örökkévaló úgy mondta, hogy először a Szentély készüljön el és utána a Frigyszekrény és azután az edények.’ Mózes így válaszolt: ‘Téged Becálélnek hívnak, ami annyi jelent: az Örökkévaló árnyékában, mert pontosan tudtad, hogy hogyan kell értelmezni a szavait, mintha csak az árnyékában lennél.” (Talmud – Brachot 55a)”
Hogy mélységében is megértsük ezt a nehéz talmudi részt, ismernünk kell a Szentély és az edényeinek a jelentőségét. Ahhoz azonban, hogy ezt megtegyük, meg kell értenünk a kapcsolatot a testünk és a lelkünk között.
Anyagi világban élünk és a lelkünk is anyagi testbe van kényszerítve. Ezért van az, hogy a fizikai élményeket nagyobb átéléssel éljük meg és ezek motiválják a szívünket, illetve a lelkünket, írja a Széfer Hachinuch. Ennél fogva például az ünnepnapok evés-ivásának célja, hogy kihozza a lelkünk spirituális örömét. Magával az örömmel kapcsolatban álló cselekedet idézi elő a boldogságot, és nem a boldogságon való gondolkodás.
„Magával az örömmel kapcsolatban álló cselekedet idézi elő a boldogságot,
és nem a boldogságon való gondolkodás.”
Azok a helyénvaló cselekedetek, amelyek által az egyén eléri a helyes belső állapotot, írja a Széfer Hachinuch. Ez az oka, hogy az egyénnek el kell mélyednie a Tóra tanulmányozásában még akkor is, ha a belső mozgatórugója nem a Tórában önmagáért való elmélyülés, mert a tanulás segítségével idővel eljut erre a szintre. A fenséges és tiszteletet keltő Szentély úgyszintén anyagi környezetként volt jelen, és mély benyomást tett mindazokra, akik csak látták. Ez az erős benyomás alakult át erőteljes belső érzéssé.
A fizikai tetteknek van még egy fontos aspektusuk azon kívül, hogy egy erős bensőséges kapcsolatot hoznak létre az Örökkévalóval. A mi feladatunk ebben a világban, hogy a fizikai létünket a lelki létezésünk kontrollja alá hajtsuk. Amikor tetteink harmóniában vannak a legmélyebb spirituális észlelésünkkel, akkor tudjuk teljesíteni a „belső” feladatot, amiért itt vagyunk. A megpróbáltatások lényege – amiket a cádikok, igazak kapnak az Örökkévalótól –, hogy feltáruljanak a lelki képességek, írja Nachmanidés (1Mózes 22,1). A helyes gondolattal végrehajtott cselekedetek hatására a világ minden szintjét átjárja a spirituális energia. A Frigyszekrényt mind kívülről, mind belülről arannyal kellett bevonni. A Bölcseink innen vezették le azt a gondolatot, miszerint a tóratudósnak kívül és belül is ugyanolyannak kell lennie (tocho ke’baro); ami arra utalhat, hogy a belső létezését a külsővel összhangba kell hoznia.
Valami nagyon érdekes tűnik fel, ha megvizsgáljuk a Frigyszekrény bearanyozására vonatkozó parancsolatot. Először van egy általános parancs az aranyozással kapcsolatban: „Aranyozd be színarannyal!” (2Mózes 25,11). Ezek után a Tóra részletezi: „Kívülről és belülről aranyozd be!”
A Mesech Chochma, a Tóra egyik kommentátora megjegyzi, hogy a Ki Tisa hetiszakaszban a Szentély leírását a Szombat témája követi, míg Vajakhel hetiszakaszban a sorrend megcserélődik. A Sabesz megerősíti a hitünket az Örökkévalóban, a Világ Teremtőjében. A Szentély létének eredeti célja az aranyborjú bűnét megelőzően az Örökkévalóba vetett hit külső kifejezését szolgálta és nem a hit előidézését, mert az már minden egyes zsidón ott nyugodott, akárhol is volt. A Szentély eredeti célja mindössze a hit erősítése volt, hasonlóképpen, ahogy ma a Sabesz teszi. Eredetileg funkciójuk alapján tehát nem lett volna ellentét a Szentély és a Sabesz között, ezért a Ki Tisa hetiszakaszban a Szentély Sabesz előtt található.
Az aranyborjú bűne után a Szentély szükségessé vált, figyelmeztetésként az Örökkévaló folyamatos jelenlétére. A Szentély megépítése a továbbiakban már nem az égi szolgálat megnyilvánulását jelentette, hanem a szolgálat előfeltételét. Ennél fogva a szentélyi munkálatok és a szolgálatok már nem voltak a továbbiakban megengedhetőek Sabeszkor. Erre találunk utalást a Vajakhel hetiszakaszban, miszerint a Sabesz tárgyalása megelőzi a Szentély tárgyalását és innen levezethető, hogy a szentélyi szolgálat tilos Sabeszkor. Most már válaszolhatunk egy híres kérdésre: Ha a Szentély az aranyborjú bűne miatti engesztelést szolgálja, akkor miért előzi meg a Szentély építése a Trumah hetiszakaszban az aranyborjú bűnének tárgyalását a Ki Tisa hetiszakaszban?
A válasz az, hogy a Szentély felépítésének két célja volt:
Az első célja a zsidó nép spirituális vágyódásának megvalósítását szolgálta, ami megelőzte az aranyborjút. Mindössze a második cél – az isteni jelenlét földi lakhelyének létrehozása – követte az aranyborjú bűnének elbeszélését. Mózesnek előbb lett megparancsolva a Szentély, mint ahogy az aranyborjú történt. Akkor még a Szentély szerkezetének másodlagos szerepe volt, és az edények – amiken keresztül a nép kifejezné az érzelmeit az Örökkévaló iránt – bírtak elsődleges fontossággal. Ezért említette Mózes az edényeket először. Ekkor még a zsidók messze a világ természetes rendje felett álltak, ahol a ház megelőzi az edényeket. Nem volt szükségük egy királyi építményre, ami az Örökkévaló szentségének lakhelyéül szolgál.
Becalél azonban a parancsot, hogy építse meg a Szentélyt, az aranyborjú bűne után kapta, ami alapján megértette, hogy az Örökkévaló szándéka egy bensőséges szellemi atmoszféra létrehozása, ami az edényeken keresztül fejeződik ki. Becálél megértette azt, amit Mózes nem: Mózes eredeti parancsolatának sorrendje fontos volt, mert az Örökkévaló tudta, hogy a zsidó nép bűnbe fog esni.
A Szentély szó a Pekudei hetiszakaszban ismétlődik: „Ezek a hajléknak, a tanúság sátrának a számításai.” (2Mózes 38,21). A hajlék (határozott névelővel) eredeti célja az volt, hogy általa a zsidó nép kifejezhesse és kézzelfoghatóvá tegye a belső érzelmeit és hitét. A Bűn után a Szentély a „szemtanúság Szentélye” lett, az a hely, ahol az Örökkévaló jelenléte átélhető.
Van mindebből számunkra egy fontos tanulság. Nem szabad álszentnek éreznünk magunkat, ha nem a legteljesebb átéléssel hajtjuk végre a micvákat, bár tudjuk, hogy úgy kéne éreznünk. Amíg törekszünk arra, hogy elérjük ezt a szándékot, a cselekedeteink eljuttatnak minket ehhez a célhoz. Arra is emlékeznünk kell, hogy még a spirituális ihlet tetőfokán sem szabad lebecsülni a fizikai micvák minden részletének precíz betartását, mert ez a spirituális érzelmek betetőzése. Nélkülük a teljesség megvalósulásának lehetőségét veszítjük el.