Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. március

Eszter könyve négy micvát említ, amit a zsidók a nagy veszélyből való csodás megszabadulásukat követően magukra vettek: a Megilát Eszter (Eszter könyve) felolvasása, a Misloách mánot, azaz „adagok” küldése ismerősöknek, a Mátánot l’evjonim, megajándékozni a szegényeket, illetve a Misté (szeudá), azaz ünnepi lakoma. Mind a négy nagyon kedves és fontos micvá, ami sok előkészületet és odafigyelést igényel. Sokat és sokféleképpen lehetne beszélni róluk, de hogy kicsit megtapinthassuk emelkedettségüket, egyfajta megközelítésből próbáljuk megvizsgálni Purim napjának szentségét és azon belül, a nap micváit.

A híres cfáti kabbalista rabbi, Jichák Luria, az év általunk talán legszentebbnek tartott napjához, Jom Kipurhoz hasonlítja Purimot, pontosabban fordítva, Jom Kipurt hasonlítja Purimhoz: Jom köPurimnak, „Purimhoz hasonlító napnak” nevezve. Ez látszólag két újdonságot is tartalmaz. Az egyik, hogy egyáltalán valamiféle kapcsolat van Purim és Jom Kipur között és ez már önmagában is meglepő, hiszen milyen kapcsolat lehetne a legszentebb nap és egy kis részeges „farsang” között! De ennél még sokkal meghökkentőbb az a megállapítás, hogy nem a Purimra mondja, hogy hasonlatos a Jom Kipurhoz, hanem pont fordítva, a Jom Kipur hasonlítható a Purimhoz, azaz a Purim még emelkedettebb, még szentebb, mint Jom Kipur!

Természetesen ennek a mondásnak is, mint mindennek a Tórában, nagyon sok lehetséges megközelítése van. Ezek közül az egyik: az egyik közös motívum Jom Kipur és Purim között az, hogy mindkét nap azt a lehetőséget nyújtja, hogy az ember megízlelje, milyen is az, amikor megszűnik minden rossz és minden hiányosság, csak és kizárólag a jó marad. Jom Kipurkor − ami egyébként egy negyven napos, megtérésről szóló időszak lezárása − az Örökkévaló eltörli a bűnöket, az ember tiszta lesz, mint egy újszülött. Megszűnik minden hiányosság és bűn. Purim a megszabadulás, a megváltás a babilóniai-perzsa gálutból (számüzetésből). A gálut nem más, mint elmozdulás (mind egyéni, mind nemzeti szinten) az eredeti, tiszta, világos pontból a sötétség, a hiányosság felé, ami fizikai formában is kifejeződik az alávetettségben, fájdalmakban, szenvedésekben. A geulá, a gálutból való megszabadulás, fizikai szinten is megnyilvánul, de talán még erősebben szellemi jellegű: visszatérés az eredeti tisztasághoz, megszabadulás a hiányosságoktól, sötétségtől. Ennek természetesen a legerőteljesebb és legnagyobb hatású megnyilvánulása a végső megváltás lesz, mikor is az egész emberiség el fogja érni a ideális, legteljesebb helyzetét, de emellett minden korábbi száműzetésből való megváltás is magában rejt egy ehhez hasonló tartalmat. Ezért, minden olyan ünnep, aminek a dátuma egy korábbi megváltáshoz kötődik, annak a lehetőségét nyújtja (mindegyik a maga módján), hogy megízleljük a végső megváltás ízét, amikor eltűnik minden féle rossz és hiányosság a világból.

„hogy megízleljük a végső
megváltás
ízét, amikor eltűnik mindenféle
rossz és hiányosság a világból.”

Hogyan nyilvánul meg ez a motívum Purim és Jom Kipur micváiban? Két micva, a misloách mánot és a mátánot l’evjonim, látszólag eléggé hasonlítanak egymásra, csak az egyikben ételt adunk ajándékba, a másikban pedig általában pénzt, de igazából a mátánot l’evjonim is lehet étel. A mindennapokban ennek a két micvának a megfelelője az ajándékozás. illetve a cedáká, az adományozás. Mi a különbség közöttük? Amíg a cedákánál nagy fontossága van annak, hogy se az, aki adja, ne tudja, hogy kinek adja és se az, aki kapja ne tudja, hogy kitől kapta, addig az ajándékozásnál pont fordítva, tudatni kell a megajándékozottal, hogy kitől kapta. Miért? A cedáká a fogadó fél fizikai hiányait akarja pótolni, és ebben teljesen lényegtelen, hogy ki az, aki pótolja, sőt jobb, ha a szegénynek nem kell szégyenkeznie az adományozó előtt.

Az ajándék szerepe viszont abszolút nem a hiánypótlás, hanem, hogy kimutassa az adónak a kapó iránt érzett szeretetét, ezért, ha a kapó nem fogja tudni, kitől kapta, az ajándék nem érte el a célját. Ugyanígy Purimkor is a misloách mánot célja a kapcsolatok ápolása, építése, a mátánot l’evjonimé pedig a szegényebb sorsú emberek anyagi helyzetének javítása. Evvel párhuzamos a Jom Kipurhoz kötődő (azonban gyakorlatban még Jom Kipur előtt végrehajtandó) cedáká micvája, ahogy azt említjük is a Jom Kipuri ima során: a cedáká az egyik eszköz, ami a rossz ítéleten javíthat (Máchzor, Unetáne tokef kezdetű ima). Azonban amíg a Jom Kipurhoz kötődő cedáká micváját a rossz ítélettől való félelem motiválja, addig Purimkor a mátánot l’evjonim motiválója az öröm és a szeretet. Azt a különös halachát, ami az egész évben nem érvényes, mégpedig, hogy mindenkinek adnak, aki csak kinyújtja a kezét, legyen az száz, vagy ezer szegény, nem lehet végrehajtani csak az öröm és a szeretet „mámorában”.

A misloách mánot megfelelője az a törvény, hogy Jom Kipur előtt mindenki köteles rendezni a kapcsolatait az embertársaival, hiszen az ember és ember közötti bűnöket nem törli el az ünnep. A különbség itt is hasonló: amíg Jom Kipurkor az ember „kénytelen” elnézést kérni embertársaitól, nehogy ezek a bűnök ne legyenek eltörölve, addig Purimkor ajándékokat küld, hogy ez által kifejezze szeretetét (és fontos kiemelten azokat megajándékozni, akikkel egész évben nem volt a legrózsásabb a kapcsolata). Amíg Jom Kipur napján böjtöléssel próbáljuk kijavítani, hogy nem mindig kellő módon viszonyulunk a fizikai világhoz, mert a vele járó élvezetek sokszor öncélúvá, bálvánnyá válnak, ahelyett, hogy megmaradnának a Teremtőnek a létfenntartás eszközeivel járó különös kegyének. Ezzel szemben Purimkor a lakoma igazi eszközzé, micvává válik, segít, hogy igazi ünnepi öröm és vigasság részesei legyünk, sőt még az átlagosnál nagyobb mennyiségű borfogyasztás is a spiritualitás eszközévé válik.

A negyedik micvá a megilá olvasás. Vajon mi lehet ennek a Jom Kipuri megfelelője? Talán nem más, mint az, hogy Jom Kipur volt az egyetlen nap a Szentély idejében, amikor a kohén gádol, a főpap, bement a Szentély legbelsőbb, legrejtettebb pontjára, a „Szentek Szentjébe”. A Megilát Eszter szavak (kicsit máshogy pontozva) pontosan megfelelnek a megále heszter, azaz „feltakarja az elrejtettet” kifejezésnek. A megilában egyszer sem szerepel az Örökkévaló neve, magában a történetben sem fordul elő, hogy kilépnénk a természet törvényeinek a keretén. Különbözik a purimi csoda az egyiptomi kivonulás csodáitól. Az egyiptomi kivonulásnál az Örökkévaló megváltoztatta a természet törvényeit, mindenki számára világossá és nyilvánvalóvá vált az Örökkévaló létezése, lehetőségei, illetve felügyelete a világ fölött. Purimkor a külső szem nem lát semmit, szükség van Eszterre, aki megírja a megilát, egy teljes történetként varázsolja elénk azt, ami nekünk esetleg nem állt volna össze egy teljes képpé. Purimkor a csoda nem nyilvánvaló, a „rejtett” világban történik minden, szükség van arra, hogy belépjünk a rejtett világba, hogy lássuk a csodát. Amint Jom Kipurkor, ha egy valaki a népből beléphet a „Szentek Szentjébe”, akkor egyéni szinten világos, hogy mindenki más számára is meg van a lehetőség, hogy a saját, belső „Szentek Szentjébe” belépjen, ugyanígy Purim napján, aki olvassa a megilát, feltakarja az elrejtettet, de egyéni szinten mindenkinek lehetősége van rá, hogy önmaga is belépjen a rejtett világba.

Összefoglalva, a purimi négy micvá nagy magasságokba emelheti az embert. Ha képes valaki azokat tökéletesen teljesíteni, általuk képes lesz az élete minden területét maximális szintre emelni és belekóstolhat az abszolút jóság és teljesség ízébe. Négy féle viszonya van egy embernek: az első önmagával, a második Istennel, a harmadik az embertársaival és a negyedik a fizikai világgal. A megila olvasás micvája által beléphet a rejtett belső világba, közelebb kerül önmagához és Istenhez, a misloách mánot és a mátánot l’evjonim micvája által képes lesz rendezni kapcsolatait az embertársaival, mindenkivel pozitív lesz a kapcsolata és segíteni fog azokon, akik rászorulnak. A purimi lakoma micvája segítségével még az anyagi világot is képes lesz a spirituális emelkedés eszközeként használni. Nem véletlen, hogy van, aki azt állítja, ez a négy micvá megfelel az Örökkévaló négy betűből álló neve betűinek.

HÁLÁCHÁ

1. Megilá-olvasás

Minden ember köteles felolvasni a megilát, ádár hónap 14. napján (Jeruzsálemben ádár hónap 15. napján), egyszer este, a nap bejövetelekor, és egyszer másnap. Ez érvényes férfiakra, nőkre egyaránt, hiszen ahogy a kiirtás rendelete mindenkire vonatkozott, a megmeneküléshez kötődő micvá is mindenkit érint. Nem köteles mindenki önmaga felolvasni a megilát, elég, ha egyvalaki olvassa és a többi jelenlevő hallgatja. Az olvasás ideje este a csillagok feljövetelétől egészen hajnalig tart, a nappali, a napfelkeltétől estig. A nappali olvasás a lényeges, ezért ha valaki valami miatt nem tudta meghallgatni az esti olvasást, eleget tesz a nappalival. A leghelyesebb zsinagógában, nagy közösséggel együtt hallgatni a megilát, de ha valaki időskor, gyengeség, betegség stb miatt nem tud elmenni a zsinagógába, otthon is, vagy kórházakban is meghallgathatja. Ezért külön micvá megilá-olvasást szervezni a számukra. Az olvasás előtt, nappal is és este is három áldást mondunk: egyet magára a micvára „ál mikrá megilá”, egyet a csodára „seászá niszim” és a harmadik a „sehechejánu”, amit többek között olyan micvákra mondunk, ami évente csak egyszer van. Amikor nappal mondjuk a „sehechejánu” áldást, gondolni kell arra, hogy ez vonatkozik a többi purimi micvára is. Elejétől végig, kóser, pergamenre írt megilából kell olvasni, és a hallgatónak, ahhoz, hogy eleget tegyen a kötelességének, elejétől a végéig kell hallania az olvasást, nem hiányozhat egy szó sem. A hallgatók Hámán nevénél vagy kereplőkkel, vagy egyéb „zajkeltő” eszközökkel szoktak zörögni. Az olvasás után a „háráv et rivénu” áldást mondjuk.

Minden ember, akár férfi, akár nő, köteles Purimkor legalább két ajándékot adni két szegénynek, azaz mindegyiknek egyet-egyet. Az ajándék lehet pénz is és étel is, olyan dolog kell hogy legyen, ami alkalmas arra, hogy élvezzék Purim napján. Ki számít szegénynek? Akinek a bevétele nem fedezi a saját és a családja szükségleteit, az szegénynek számít. Aki pénzt ad a szegénynek, minimum annyit adjon neki, amiből képes magának egy étkezésre elegendő ételt vásárolni. Ha valaki többet ad ennél, az dicséretes. Így írja a Rámbám is: helyesebb inkább a szegényeknek adni többet, minthogy az ünnepi lakomáját tegye díszesebbé, vagy több ajándékot küldjön az ismerőseinek, hiszen nincs nagyobb öröm, mint szegény, elesett emberek szívét megörvendeztetni. Az, aki olyan helyen lakik, ahol nincsenek szegények, vagy a nap végéig elfelejtett ajándékot adni, legalábbis különítsen el valamennyi pénzt erre a célra, amit majd Purim után oda fog adni szegényeknek és így legalább részben teljesíti a micvát.

A következő micvá, hogy küldjön legalább két „adagot” egy embernek. Minél többet küld valaki, annál szebben teljesíti a micvát. Csak étel vagy ital számít „adagnak”, azaz ami Purim napján alkalmas a fogyasztásra, ezért még az étel kategórián belül is csak az felel meg, amit nem kell főzni, sütni stb, így hát pl. nyers hús nem megfelelő. Fontos, hogy az, aki kapja a csomagot megtisztelőnek érezze az ajándékot. Nem az anyagi érték a lényeg, hanem az odafigyelés és a szeretet. Purim nappal kell küldeni az „adagokat”. Van, aki azt mondja, helyes az ajándékok átadását küldött által végezni, hiszen ez fontosabbá teszi az ajándékot, de bizonyos esetekben jobb személyesen átadni a csomagot, hiszen fontos célja, hogy a szeretet és a testvéries érzést erősítse és ez jobban érvényesül a személyes átadásnál. Emiatt nagyon fontos, hogy még ha valaki küldi is az ajándékot, írja rá a nevét, hiszen ha a megajándékozott nem fogja tudni, hogy ki küldte neki, az egész ajándékozás nem éri el a célját.

Micvá Purim napján egy szép lakomát rendezni, amin fontos ételeket fogyaszt, mint például kenyér, hal, hús, bor stb. A purimi lakoma micvája nappal van ugyan, de az esti étkezését is tisztelje meg jobban, mint egy hétköznapi vacsorát. Bizonyos szempontból helyes lenne már Purim reggel megtartani a szeudát-purim micváját, hiszen minden micvát igyekeznünk kell, amint lehetőségünk van rá megtenni, mégis délután szokás rendezni a lakomát. Ugyanis délelőtt a misloách mánot és a mátánot l’evjonim micvájával foglalkozunk, kora délután imádkozunk minchá imát és utána rendezzük a lakomát. Igyekezzen összegyűjteni a családját, barátait a lakomára, együtt jobban tudnak örülni. Sokan szokták akár éjszakáig is húzni a szeudát, de figyelni kell, hogy a lényeges rész még nappal legyen. Szoktak gyertyákat is gyújtani a lakomához, hogy evvel is növeljék a hangulatot. Ezen a lakomán micvá a borfogyasztás, a talmudi törvény szerint addig igyon, amíg már nem tudja a különbséget áldott Mordecháj és átkozott Hámán között. Ennek a mondásnak sok-sok értelmezése van, de háláchá szempontjából kétféleképpen lehet megtartani. Az egyik: szó szerint. A másik: igyon valamivel többet, mint szokott, és utána menjen kicsit aludni és akkor máris nem fogja tudni a különbséget áldott Mordecháj és átkozott Hámán között. A mai rabbik általában nem javasolják az első megoldást, csak annak, aki képes ilyen helyzetben is megtartani emberi méltóságát, képes a nap emelkedettségét megőrízni és a még hátralévő micvákat is teljesíteni. A bor célja, hogy felemelje az embert és nem pedig, hogy lesüllyessze.

Purim Száméách!