Hinni másokban és megváltoztatni életeket

A következő történet évekig egy személyes történet maradt, ismeretlen a külvilág számára. Azonban nemrégiben az az ember hozta nyilvánosságra, akivel megtörtént ez a nem mindennapos fordulat.

Negyvennégy éves vagyok, de olyan sok mindenen mentem keresztül az életben, hogy hetvennek látszom. Tízéves korom óta utcagyerek voltam, és sohasem akartam iskolába járni. Úgy alakult, hogy sok évet töltöttem börtönben. Nem fedem fel a nevem, legyen elég annyi, hogy jól ismert az izraeli alvilágban. Jöhetnék mindenféle indokokkal, hogy miért nem becsületes emberként nőttem fel, és mesélhetnék arról, hogy mennyire nem voltak lehetőségeim az életben. De végtére is, ha megszeged a törvényeket, akkor bűnöző vagy, és én pontosan ez voltam. Sokáig csak kisebb bűncselekményeket követtem el, lopást vagy éppen betörést. Aztán hosszabb időt ültem fegyveres rablásért is.

Nem sokkal azután, hogy legutóbb szabadultam a börtönből, úgy hat évvel ezelőtt, egy jeruzsálemi ékszerbolt kirablását kezdtem tervezgetni. Azt az információt kaptam, hogy sok pénzt és nagy mennyiségű ékszert tartanak a boltban. Mivel az üzlet egy kis mellékutcában volt, tudtam, hogy elég csak besétálnom, kirabolhatom a tulajdonost, és vihetem az árut minden különösebb feltűnés nélkül. Az akció részeként elhatároztam, hogy felderítem a terepet, az eladót és a széf helyét. Jól fel akartam készülni erre a bűncselekményre, ehhez többször el kellett látogatnom a helyszínre, hogy eléggé megismerjem az üzletet, és alkalomadtán beszélgessek az eladóval. Így már készen állhatok a rablásra. Egy nap a kora esti órákban, nem sokkal zárás előtt bementem, hogy jól körülnézzek. A tulajdonos, egy barátságos és udvarias ember, egyedül volt a boltban. Megkérdeztem, milyen nyakláncot tudna ajánlani a feleségem részére, ami persze merő hazugság volt. Nem voltam nős, és egyáltalán nem akartam vásárolni semmiféle nyakláncot senkinek. Ő elkezdett mutogatni nekem mindenféle nyakláncokat, még a széfet is kinyitotta, hogy többet is megmutasson. „Milyen meggondolatlan – mondtam magamban. – Hogy fordíthat nekem hátat az eladó, és hagy ott az összes áruval? Könnyen kirabolhatnám a széfet, és elvihetnék mindent, amit csak akarok.”

Az eladó kérdezgetett, hogy milyen ékszert szeret a feleségem. Elkezdtem fabrikálni egy történetet. Azt a mesét találtam ki, hogy nemrég nősültem, ifjú házasok vagyunk, és nincs egy fillér sem a nevünkön. Mégis összekuporgattam néhány dollárt, hogy ajándékot vegyek a születésnapjára.

Ez nagyon megérintette az öreget. Kérdezte, hogy mivel foglalkozom, erre azt feleltem, hogy munkanélküli vagyok. A tulaj nagyon megsajnált és biztatott. Ekkor elhatároztam, hogy itt az idő a távozásra, mert még megkedvelem őt. De még mielőtt elmehettem volna, egyenest a szemembe nézett és azt mondta: „Fiatalember, maga tehetségesnek látszik, akinek csak egy kis segítségre van szüksége az életében. Tudok kölcsönadni magának egy kis pénzt, hogy egy kis vállalkozásba kezdjen, talán ékszerekkel, és el tudja látni belőle magát és a családját.” Tátva maradt a szám, és még mielőtt egy hangot is kiejtettem volna, a széfhez szaladt, kivett egy kis pénzt, és a pultra csapott egy köteg bankjegyet: „Itt van tízezer dollár! Kezdjen egy vállalkozásba!” Megőrült? – kérdeztem. – Hogy adhat kölcsön egy idegen embernek? Mit tud maga rólam?” „Hallgass ide – mondta. – Negyvennyolc éve vagyok a bizniszben, és jó szemem van ahhoz, hogy megítéljek embereket. Látom, hogy maga rendes ember, akinek jó szíve van és én megbízom magában, hogy visszahozza a pénzt, amikor tudja.”

Megdöbbentem. Egész életemben még soha senki sem bízott meg bennem, még egy dollárt sem bíztak volna rám, és most itt van ez az üzlettulajdonos, aki tízezer dollárt bíz rám. „Na, hallgasson ide barátom – mondtam neki –, túl messzire ment. Honnan tudja, hogy valaha visszakapja ezt az összeget?” „Fiatalember – mondta –, ne kérdezősködjön. Keresztüllátok magán, és látom, hogy a szíve aranyból van, akárcsak a nyakláncaim. Maga becsületes ember, és a legapróbb kétségem sincsen afelől, hogy vissza fogja hozni a pénzt.” Magamban azt gondoltam: „Hihetetlen ez az ember! Meg sem kell kockáztatnom egy rablást. Csak itt állok, fogom a készpénzt és futás. Nem is lehetne jobb.”

Mégsem volt ilyen egyszerű. Ha ő megbízik bennem, akkor ő egy barát, de meglophatok-e egy barátot, aki megbízik bennem? Úgy döntöttem, hogy jobb lesz visszaadni a pénzt és egyszerűen visszajönni a jövő héten és kirabolni. De az a sebesség, ahogy odaadta a dollárokat, teljesen összezavart, és simán elvettem a pénzt. Mikor hazaértem, összeomoltam, és úgy sírtam, mint egy gyerek. Hitt-e bennem bárki is egészen a mai napig? Megbízott-e bennem bárki? Igaz, hogy a tolvajok között úgy ismertek, mint aki tartja a szavát, de jelent-e bármit is, hogy a tolvajok megbíznak egymásban? Csak annyit, hogy elosztják a lopott holmit egymás közt. És akkor itt volt egy becsületes és kedves ember, aki sosem volt része az életemnek, mégis bízott bennem, és tisztelt. Elhatároztam, hogy visszafizetek mindent az utolsó centig. Vettem mindenféle dolgokat a pénzből és haszonnal eladtam, míg meg nem háromszoroztam a kezdeti befektetésemet.

Négy hónappal később visszamentem a boltba, letettem a tízezer dollárt a pultra és mellé még kétezer dollár kamatot. A tulajdonos visszautasította a kamatot. Mondtam, hogy fogadja el a nagyrabecsülésem és tiszteletem jeléül, de ő nem akart egyetlen extra fillért sem. Még egyszer megkérdeztem: „Hogy adhatott kölcsön ilyen sok pénzt valakinek, akit nem is ismert?” Ahogy idősebb leszel – mondta –, egyre többet tudsz az életről. Ahogy magára néztem, tudtam, hogy maga egy jó fickó, aki becsületesen akarja keresni a kenyerét. Sejtettem, hogy nem volt könnyű élete, és egyszerűen csak akartam adni egy esélyt. Most pedig, fiatalember menjen, boldoguljon, és tartsa el a családját. És feltétlen jöjjön vissza máskor is ékszert venni a feleségének.” „Micsoda ember!” – mondtam magamban. Könnyes szemmel mentem ki az üzletből, de a szívemben öröm volt. Most már tudtam, hogy mi akarok lenni, egy becsületes, tisztességes ember. Gondolkoztam, hogy hol kezdjem el, és elhatároztam, hogy beiratkozom egy jesivába. Elkezdtem Tórát tanulni, és idővel megtértem. Ez nem volt egyszerű feladat, de sikerült ráállni az útra. Úgy alakult, hogy a jesiva rabbijai találtak nekem egy feleséget.

Abszolút ellentétek voltunk. A feleségem egy ártatlan, szerény és szégyenlős lány, nagy igények nélkül. Úgy éreztem, hogy az Örökkévaló egyenest az égből küldte nekem a boldogság ajándékát. A jegygyűrűt ékszerész barátomtól vettem. Egy évvel az esküvőnk után kislányunk születését ünnepelhettük. Gyönyörű nyakláncot vettem a feleségemnek ajándékba az ékszerészemtől. Szép kis összegbe került, de higgyék el nekem, hogy szívesen vettem volna még drá­gábbat is.

Időnként meglátogattak múltbéli bűnöző barátaim, és azt kérdezték, hogy részt vennék-e velük egy újabb bűncselekményben. Én megmondtam, hogy felhagytam azzal az élettel. Nem akarok több bűncselekményt. Végül is tudomásul vették új életformámat. A feleségem sohasem kérdezett a múltamról, de azt hiszem, elég okos volt ahhoz, hogy megértse, mi történt. Régi barátaim kopogtattak egyszer-egyszer az ajtónkon és ő pontosan láthatta kicsodák, micsodák ők.

Két évvel később megszületett első fiúgyermekünk. Nagy ünnepséget rendeztünk a körülmetélés alkalmából, meg­hívtunk néhány nagy rabbit Jeruzsálemből. Eljöttek régi és új barátaim. Egy barátomat nem hívtam meg. Az ékszerészt nem mertem meghívni, nehogy valaki kikotyogja, mennyi ideje vagyok házas. Az ékszerész rögtön rájönne, hogy hazudtam neki évekkel korábban. Viszont a következő nap elmentem az üzletébe, hogy vegyek a feleségemnek egy ajándékot kisfiunk születése alkalmából.

Ahogy beléptem a boltba, tudtam, hogy valami nincs rendben. A tulajdonos nem látszott egészségesnek. Na­gyon megöregedett. Mi a baj, Papa – kérdeztem. Sírni kezdett, nem tudott beszélni. Átkaroltam és megpróbáltam megnyugtatni. Végül sikerült mondania pár szót. „Ne is tudd meg, hogy mi történt. Múlt héten betörtek, és kifosztották a széfet. Mindennek vége. Egy élet munkája, minden ékszer, amit hitelbe vásároltam, és azok az ékszerek, amelyeket az emberek behoztak javításra, ami nem is volt az enyém. Sok ezer dollár készpénznek nyoma veszett. Romokban heverek! Egész életemben adós leszek. Nézz rám. Egy elszegényedett öregember vagyok.”

Ahogy sírni láttam, elöntött a harag az iránt az ember iránt, aki képes volt elkövetni ezt az aljas cselekedetet. Hogyan dönthette romba egy öregember életét? És akkor beugrott, hogy pontosan ezt akartam elkövetni öt évvel ezelőtt. Akkor én is egy szívtelen ember voltam. Vettem egy ékszert és azt mondtam: „Legyen erős.” Ahogy kiléptem az üzletből, az járt az eszemben, amit mondott, és elhatároztam, hogy akcióba lépek. Meglátogattam néhány régi alvilági barátomat. Nagyon meglepődtek, amikor megláttak kipával a fejemen, szakállasan. Már rég megszokták, hogy nem élek a bűnözők világában. Határozott hangon mondtam nekik, hogy egy héten belül tudni akarom, ki rabolta ki azt ékszerészt.

Két nappal később megkaptam az információt. A rabló egy erős, veszélyes figura volt, akivel nem volt tanácsos kikezdeni. Tudta, ki vagyok, és nem küldött el. Az alvilági körökben megszokott nyelven beszéltem vele, és értésére adtam, hogy elvárom, hogy a lopott áru még sábesz előtt visszakerüljön a tulajdonosához, különben velem gyűlik meg a baja. Ez hadiüzenetként hangzott. Azt mondtam neki: „Gondolj, amit akarsz, de elvárom, hogy az áru sábesz előtt visszakerüljön.”

Azt javasolta, hogy menjünk döntőbíróhoz tisztázni a dolgot. Tolvajkörökben vannak olyan bírák, akik arról döntenek, mi legyen a lopott áruval. Elmentünk egy, a tel-avivi alvilágban jól ismert figurához, és nem volt kérdéses, hogy ő kinek az oldalán áll. „Minek avatkozol bele az ügyeibe?” – kérdezte. – „Ő rabolta ki azt a boltot! Ez az ő felségterülete. Innen rabolhat. Különben is te már nem dolgozol a tolvajbizniszben, akkor meg mit számít neked?”

Akkor elmondtam neki az igazságot. Elmondtam, hogy terveltem ki az üzlet kirablását néhány évvel azelőtt, és hogy hogyan mentett meg engem a tulajdonos, és terelt a megtérés útjára. Annak az öregembernek köszönhető, hogy azzá lettem, aki ma vagyok, rátaláltam a Tórára, és van egy feleségem. Mindörökre adósa lettem. Mindemellett, ha ő nem lett volna, akkor feltehetően ez az én felségterületem lenne, ahonnan rabolhatnék, és bárki bármit csinál ott, ahhoz kell az én hozzájárulásom. Ez a terület az én monopóliumom volt, ahonnan én rabolhatok. Lenyűgözte őket a történetem.

A döntőbíró úgy határozott, hogy a rablónak vissza kell mindent adnia a bolt tulajdonosának, kivéve tíz százalékot, amit megtarthat. A rabló megígérte, hogy még sábesz előtt visszaviszi az árut és a készpénzt. Pontosan így történt. Sábesz előtt megjelent két összekötő a házamban két bőrönddel, amelyben a gyémántok és a készpénz volt. Viszont még ki kellett találnom, honnan szerezzek húszezer dollárt. Kivettem minden megtakarításomat, és kölcsönt vettem fel. Szombat este, ahogy kiment a sábesz, elmentem az ékszerészhez a két bőrönddel és a készpénzzel, becsöngettem, és elszaladtam. Távolból láttam, hogy kinyitotta az ajtót, és bevitte a bőröndöket. Mikor hazaértem, tudtam, hogy nincs egy fillérem sem, és jelentős hiteltartozásom van. De a szívemben túláradó örömöt éreztem, mikor a feleségem várt rám. „Most csináltam igazán tsuvát (megtérés) minden múltban elkövetett gonosztetteimért” – mondtam neki.

Nem akart semmit kérdezni, de a tekintetéből láttam, hogy hitt nekem. Az Örökkévaló áldja meg őt. Nem tudom, hogyan érdemlek meg egy ilyen különleges, fantasztikus feleséget. Most keményen dolgozom, van egy csodálatos családom, és jól élünk. Igaz, nem keresek annyit, mint a régi időkben, amikor bűnöző voltam, de elégedett vagyok az életemmel. Hálás vagyok az Örökkévalónak szeretett feleségemért, csodálatos gyermekeimért és különösen azért az öt percért, amikor valaki hitt bennem. Az a néhány perc megváltoztatta az életemet.

forrás: Neil Moralee – flickr.com

forrás • TorahAnytimes

fordítás • Stern Goldi