Az Örökkévaló elkezdi a munkát, és mi alkotótársként befejezzük azt.

Hetiszakaszunk a szüléssel kapcsolatos törvényekkel kezdődik, amelyek közül az egyik legfontosabb a fiúgyermekek esetében, hogy „a nyolcadik napon pedig metéltessék körül előbőrének húsa” (3Mózes 12:3.). Erre az aktusra nem egyszerűen milaként (körülmetélésként), hanem brit milaként (a körülmetélés szövetségeként) szoktak hivatkozni. Ennek az az oka, hogy még jóval a Szináj-hegynél történt kinyilatkoztatás előtt a körülmetélés lett az Örökkévaló és Ábrahám között létrejött szövetség jele (1Mózes 17:1–14).

Miért éppen a körülmetélés? Miért lett a körülmetélés már a kezdetektől fogva több mint egyszerű micvá, az Örökkéva-óval kötött szövetségünk jele? És miért éppen a nyolcadik napon? Az előző hetiszakaszunk címe Smini, ami azt jelenti a „nyolcadik nap” (3Mózes 9:1), mert ebben a hetiszakaszban van szó a Szentély felavatásáról, amelyre ugyancsak a nyolcadik napon került sor. Vajon van-e valami kapcsolat e két látszólag nagyon különböző dolog között?

A kiindulási pontunk legyen egy különös midrás, amely egy, a római helytartó, Rufusz és Rabbi Akiva közötti lezajlott beszélgetést örökített meg. Azt kérdezte Rufusz: kinek az alkotásai jobbak, az emberé vagy az Örökkévalóé? Meglepő módon azt a választ kapta Rabbi Akivától, hogy az emberé. Rufusz így reagált: hogy mondhatsz ilyet, hiszen elég ha csak a mennyre és a földre gondolunk, tud egy ember ilyet alkotni? Rabbi Akiva így válaszolt: nem igazságos ez az összehasonlítás. A menny és a föld megalkotása messze meghaladja egy ember képességeit. Mutass nekem valamit az emberi teljesítőképesség határain belül. Rufusz így válaszolt: miért gyakoroljátok a körülmetélés micváját? Rabbi Akiva így felelt: tudtam, hogy ezt fogod kérdezni, ezért is mondtam már az elején, hogy az ember alkotásai jobbak mint az Örökkévalóé.

Ezekután a rabbi nyers kukoricaszemeket tett a helytartó elé, és egy süteményt. A feldolgozatlan kukorica az Örökkéva-ó alkotása, a sütemény az emberé. Nem kellemesebb süteményt falatozni mint nyers kukoricaszemeket rágcsálni? Rufusz így válaszolt: ha az Örökkévaló azt akarta volna, hogy körül legyünk metélve, nem eleve az előbőrük nélkül születnének az emberek? Rabbi Akiva így felelt: az Örökkévaló parancsolatokat adott a zsidóknak, hogy fejleszteni tudják a személyiségüket. Ez egy nagyon régi beszélgetés, de amint hamarosan kiderül, nagyon mély gondolatokat rejt. Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell mennünk az idők kezdetéig.

A Tórában azt olvassuk, hogy hat nap alatt teremtette az Örökkévaló a világot, és a hetedik napon megpihent. Az utolsó dolog, amit létrehozott a hatodik napon, az ember volt: az első férfi és az első nő. Bölcseink szerint Ádám és Éva már aznap elkövették a bűnt, azáltal, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, és a kiűzetésről szóló ítélet is megszületett. Mégis az Örökkévaló elhalasztotta az ítélet végrehajtását, hogy még egy napig maradhassanak, és a sábeszt az édenkertben tölthessék. Ahogy a nap a végéhez közeledett, és egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy el kelljen hagyniuk az édenkertet, az Örökkévaló megsajnálta őket, és megmutatta, hogyan kell fényt gyújtani. Ez az oka annak, hogy mi is egy speciális, havdala gyertyát gyújtunk a sábesz kimenetelekor. Nemcsak azért hogy megemlékezzünk a nap végéről, hanem azért is, hogy a tűz meggyújtásával kezdjük az első munkanapot, ahogy azt az Örökkévalótól tanultuk.

A havdala gyertya így a nyolcadik nap fényét jelképezi, ami egyben az emberi tevékenység kezdetét is jelzi. Az Örökkévaéó a következő szavakkal kezdte meg a teremtés folyamatát: „legyen világosság”, a nyolcadik napon pedig megmutatta az embereknek, hogyan tudnak ők maguknak fényt teremteni. Ezért az emberi tevékenység a zsidóság szemszögéből párhuzamos az isteni tevékenységgel. És ennek a jelképe a nyolcadik nap.

Ezért is került sor a Szentély felavatására a nyolcadik napon. Ahogy Nechama Leibowitz és mások is felfigyeltek arra a megkérdőjelezhetetlen párhuzamra, amely a Tóra által a világ teremtésénél és a Szentély létrehozásánál használt nyelvezetet jellemzi. A Szentély egy mikrokozmosz – a világ kicsiben. Mózes első könyvének a kezdete, második könyvének pedig a vége egyaránt teremtéstörténet; az első az Örökkévalóé, a második az em­beré. A nyolcadik napon ünnepeljük a teremtéshez va­ló emberi hozzájárulást.

Ez az oka annak is, hogy az újszülött fiúk körülmetélésére is a nyolcadik napon kerül sor. Hitünk szerint az élet minden formája az Örökkévalótól származik, minden embert a képmására teremtett. Minden gyermekre az Örökkévaló ajándékaként tekintünk: „Íme, birtok az Örökkévalótól gyermekek, jutalom a testnek gyümölcse.” (Zsoltárok 127:3.) Mégis szükség van egy emberi cselekedetre, a körülmetélésre, jelezni, hogy a zsidó gyermek belépett a szövetségbe. Ezért is kerül erre sor a nyolcadik napon, hogy hangsúlyozza: a szövetségbe lépéshez szükség van az emberi cselekedetre, ahogy a zsidók megfogadták a Szináj-hegy lábánál: „Mindent, amit az Örökkévaló mond, megcselekedjük és engedelmeskedünk.” (2Mózes 24:7.)

Kizárólagosság és kölcsönösség jellemzik ezt a különleges szövetséget, amelyet az Örökkévaló kötött először Ábrahámmal, majd Mózessel és a zsidó néppel. Ez különbözteti meg ezt a szövetséget attól az általános szövetségtől, amelyet az Örökkévaló kötött Noéval, és rajta keresztül az emberiség egészével. Ahhoz a szövetséghez nem volt szükség emberi közreműködésre. Noé hét törvényét tartalmazta, a jele pedig a szivárvány volt. De az Örökkévaló nem kért semmit Noétól, még a belegyezését sem. A judaizmus sajátja az általános és a konkrét kettőssége. Mi mindannyian az Örökkévaló szövetségesei vagyunk, már azáltal, hogy embernek születtünk. A moralitás legalapvetőbb szabályai vonatkoznak ránk, enélkül nem lehetnénk emberek.

De zsidónak lenni kölcsönös kötelmet jelent az Örökkévalóval. Az Örökkévaló hív, mi válaszolunk. Az Örökkévaló elkezdi a munkát, és várja, hogy mi befejezzük. Ez az, amit a körülmetélés jelképez. Az Örökkévaló nem akarja, hogy az újszülött fiúk az előbőrük nélkül szülessenek, mondta Rabbi Akiva, mert szándékosan ránk hagyta ezt a cselekedetet, a szövetség jelének elkészítését.

Lassan kezdjük megérteni a Rabbi Akiva és római helytartó, Rufusz párbeszédének mélységét. A rómaiak számára, a görögök számára, és az ókori világban általában az istenek a természet részeként jelentek meg: a nap, a tenger, a föld, az évszakok, a termőföld és a termékenység. A zsidóságban az Örökkévaló túl van a természeten, és a szövetség, amelyet velünk kötött, minket is a természet fölé emel. Ezért nekünk nem minden jó, ami természetes. A háború természetes, a konfliktus is természetes. Az alfahímségért folytatott erőszakos küzdelem is természetes. A zsidók – és mások, akiket Ábrahám Istene inspirált – hisznek abban, amit Katharine Hepburn mondott Humphrey Bogartnak az Afrikai királynőjében „Mr. Allnut, a természet miatt lettünk ebbe a világba helyezve, hogy felülemelkedjünk rajta.”

A rómaiak furcsának találták a körülmetélést, mert nem volt természetes. Miért nem úgy ünnepeljük az emberi testet, ahogy az Örökkévaló teremtette? Az Örökkévaló, mondta Rabbi Akiva a római helytartónak, értékek és kultúra, nem csak természet, az ember munkája, és nem csak az Örökkévaló munkája. Hogy az Örökkévaló befejezetlenül hagyta a művét, az teszi a zsidóságot egyedivé, ez az Örökkövaló hite az emberben. Ez teszi lehetővé, hogy résztvevői lehetünk a beteljesítésnek, hogy az Örökkévaló parancsát követve jobbá váljunk. Az Örökkévaló örvend a kreativitásunknak, és végig segített minket az út legelejétől fogva, attól kezdve, hogy az első embereknek megmutatta a tűzgyújtás fortélyát. Mindez benne foglaltatik a nyolcadik nap lényegében, amikor az Örökkévaló elküldte az embereket a világba, hogy vele együtt dolgozzanak a teremtésen.

Hogyan jelenik meg mindez a körülmetélésben? Mert ha Darwinnak igaza volt, akkor az összes emberi ösztön közül a legerősebb a saját génjeink átörökítése a következő generációra. Ez a természet erői közül a legerősebb bennünk. A körülmetélés azt szimbolizálja, hogy van bennünk valami, ami a természetnél is magasabb rendű. A génjeink átörökítése nem lehet csak egy ösztönös dolog. Az ábrahámi szövetség a házastársi hűségre, a házasság szentségére az új életet létrehozó szeretet megszentelésére épül. Ez az alfahím-gondolkodás ellenpontja.

A fizikai valóságot, amelyet a tudomány istenít, az Örökkévaló alkotta. De azt kéri, működjünk együtt vele ebben az alkotásban, ahogy Rabbi Abraham Mordechai az első gúri rebbe mondta: „Amikor az Örökkévaló azt mondta: alkossunk embert a képünkre, kinek mondta ezt? Az embernek saját magának. Azt mondta az Örökkévaló az embernek: alkossunk – Te és én – embert együtt.” Ennek a közös alkotásnak a szimbóluma a nyolcadik nap, a nap amikor az Örökkévaló segít nekünk létrehozni a fény és szeretet világát.

„Lilienthal” szalag (Körülmetélési ruhából készölt Tórakötő), hímezte Koppel Heller Segal, München, 1814