Történelem

A pogány Róma süllyedése és a zsidóság felkészülése a nagy gálutra

A történelem tanulmányozása során sohasem mond­­hatjuk, hogy „Mi lett volna, ha?”

Szerző: Fináli Gábor
Megjelent: Forrás – 2013. december

Szerző: Fináli Gábor
Megjelent: Forrás – 2013. december

A történelem tanulmányozása során sohasem mond­­hatjuk, hogy „Mi lett volna, ha?”, de a földcsuszamlásszerű történelmi fordulatoknál különös­képp hajlandó ilyen gondolatokkal eljátszani az ember. A most tárgyalásra kerülő korszak ilyen a zsidóság történetében, valamint a minden történelemkönyv által a világ urainak nevezett rómaiak történetében is. A pogány Róma ebben a körülbelül 250 évben mindent elveszít, ami számára fontos volt: hagyományát, isteneit, birodalmát. Azok, akik lerombolták a Bét hámikdást, a Szentélyt, és el akarták törölni az Örökkévaló erejét, bár a bemutatott korszak végére „torzult” formában, de birodalmuk hivatalos Istenéhez: Ábrahám, Izsák, és Jákob Istenéhez imádkozik, a történelem és az idő igazi Urához.

Ha a rómaiak ellen fellázadsz egyszer, akkor megölnek, ha fellázadsz kétszer, akkor kitörölnek a történelemből is. A II. század első harmadára a zsidó vallás hívei hatvan év leforgása alatt három felkelést robbantottak ki, ami megrázta a Földközi-tenger keleti felét. A zsidóság ezekkel elvesztette speciális státuszát. Ugyanis az első századra a természetes szaporulat és a minden addigit meghaladó betérési és térítési vágy folytán a birodalom tíz százaléka zsidó vallású volt. A birodalom legtöbb városa büszkélkedhetett legalább egy zsinagógával, ahol egybegyűlt rabszolga, római nemes, betért és született zsidó az Örökkévaló tiszteletére és magasztalására. Még azt is rebesgették, hogy volt olyan római császár, aki betért… A rómaiak ősisége és fegyelme miatt általában tisztelték és nagyra értékelték a judaizmust, bár birodalmuk keleti részében, ahol a hivatalos nyelv továbbra is a görög maradt, a többségében a hellenizált tömegeknél ez a szimpátia kevésbé élt. Nagy Sándor hódításai óta a világnak ez a fele az ókor egyfajta globalizációját élte. Szinkretista, új, pogány vallásai, ideológiái sokszor kerültek érdek- és ideológiai összeütközésbe a szintén növekvő és riválisának tartott új hívekre szert tevő, de markánsan mindenkitől elkülönülő zsidó közösségekkel, melyek között éltek. Bár általánosan megállapítható, hogy a zsidóság puszta léte, különös útja, alternatív világlátása, megalkuvást nem tűrő monoteizmusa és etikája hosszú távon bármely homogenitásra törekvő birodalom, hata­lom, trend, rend vagy divat ellenségévé tette és teszi, le­gyen az egyiptomi, babilóniai, perzsa, hellén, római vagy értéksemleges posztmodern-globalista. Negyven évvel az első katasztrófa, a Szentély pusztulása után így kerülhetett sor a főképp Észak-Afrikát, Ciprust, de leg­inkább Alexandriát (a zsidó diaszpóra legnagyobb központját) érintő diaszpóralázadásra (115–117.). A Római Birodalom Traianus uralkodása alatt érte el legnagyobb kiterjedését: miután a dákokat több hadjáratban leverte, kelet felé tekintett, a mai Jordán folyó keleti partján túli területet, arábiai provinciaként birodalmához csatolta, és elfoglalta Örményországot is. Róma a hellén világ örökösének tekintette magát, és úgy gondolta, hogy a görögök ellenségeit is megörökölte. Így a perzsákat, az első világbirodalom megalkotóit, illetve a belőlük leszármaztatott birodalmat tekintette fő ellenségének és vetélytársának a történelem színpadán. Traianus császár is háborúba bocsátkozott a pártusokkal, Mezopotámia nagy részét meghódította, és a perzsa fővárosig, Ktésziphonig jutott, amikor is – és egyes vélemények szerint ezzel összefüggésben egy időben – kirobbant a diaszpóralázadás. A csalódott császár a hadjárata akadályozóit véresen megbüntette, a felkelés alatt újból szörnyű bizonyítékát látjuk a helyi hellenizált tömegek, illetve a görögök gyűlöletének és annak az ellenszenvnek, amelyet zsidó szomszédaik ellen tápláltak.

Pedig Róma igazi vesztét – mint tudjuk – az észak-európai germán és az ázsiai népvándorlás veszélyeztette. „Véletlen” vagy sem, de pont a Jeruzsálemi II. Szentély pusztulása környékén indult meg két irányból az az „áradat”, mely pár száz év leforgása alatt Róma bukásához vezetett. A hunok az i. sz. 90-es években bukkannak fel a Volga folyónál. Mozgásukat, nyugatra vonulásukat bizonyos értelmezések szerint a megerősödő kínai birodalom, mások szerint a klímaváltozás, esetlegesen az ezzel összefüggő népességrobbanás vagy egy másik belső-ázsiai óriásbirodalom, a Zsuanzsuanok okozták. Tény, hogy az ő megérkezésükkel és mozgásukkal Észak- és Kelet-Európa összes – népességrobbanás és egyéb Róma által is előidézett okok miatt is mozgásban lévő – népét cunamiként maga előtt tolva fogják összeroppantani Róma határait és felőrölni tartalékait a népvándorlás ezt követő 250-350 éves időszakában.

Mindeközben a Szentföldön a korábbi pusztulás felett érzett gyászon túl lassú építkezés folyik. A Jochánán ben Zákkáj indította javnei akadémia átveszi Jeruzsálem adminisztrációs és szellemiközpont-szerepét azzal, hogy a hagyomány, a kutatás és a jogszolgáltatás központjává válik. Raban Gamliel alatt végleg megszilárdul a nászi (fejedelem) pozíciója, valamint a patriarchátus intézménye. Tekintélye folytán a kortársai a Szánhedrin, valamint a világ zsidóságának fejeként tekintenek rá. A tannaiták összesen hat generációjából a harmadik korát éljük – élén a híres Rabbi Akivával –, amikor sor kerül a harmadik felkelésre. Különösen tragikus ezen felkelés ideje, mert akkor következik be, amikorra épphogy valamelyest stabilizálódik a szellemi, politikai, társadalmi, jogi helyzet, és helyreáll a nagy veszteségek sokkja után a demográfiai mérleg. Így érünk el az utolsó, a harmadik, a mindent végképp megváltoztató Bár Kochbá-felkeléshez. Az események mögött meghúzódó és a felkeléshez vezető kronológiai, ok-okozati sorrend nem teljesen világos. A legvalószínűbb forgatókönyv a következő: Hadrianus, egy szíriai provinciában sokáig szolgált – a zsidó szokásokat, lelkületet, érzékenységeket feltehetően jól ismerő –, elvileg mérsékletességre hajlamos császár uralkodásának elején akár lemondások árán is a birodalma megszilárdítására, konszolidációjára törekedett. Angliát Skóciától elválasztó falat épített, és mindenhol megerősítette és véglegesítette a határokat. Ha szükségesnek érezte, a korábban meghódított keleti területekről is lemondott, így feladva őket békét kötött pártusokkal. Rendhagyó módon állandóan úton volt, ezzel is növelve Róma közvetlen befolyását a provinciákra. A császárok közül elsőként viselt szakállat, mely a (főképp hellén) bölcselet és a szellem iránti elkötelezettségét is hivatott mutatni. De mindez nem akadályozta meg, és valószínűleg egyetértett – ha nem ő maga kezdeményezte – a Szenátus azon döntésével, mely birodalomszerte mindenki számára betiltotta a körülmetélést – a hellenizált világban addig is botrányos csonkításnak, kasztrálásnak tartott rítust. Ezenfelül ujjá kívánta építeni Jeruzsálemet mint korábban zsidó, de később – ezzel is növelve a csalódást és felháborodást – görög várost, melynek az Aelia Capitolina nevet szánta, közepén – a Templomhegyen – egy Jupiternek szentelt templommal. A Tóra tanulásának, a szombat tartásának, a szukoti csokor lengetésének, a kovásztalan kenyér evésének stb. a fejvesztés terhe melletti tilalmai követték a korábbi tiltásokat. Ezeknek egy része megelőzte, mások követték a felkelést, és/vagy annak hatására iktatták őket a törvénybe.

A lázadás már az első két indok miatt is szinte elkerülhetetlen lett volna. Bar Kochbá, eredeti nevén Simon Bar Koszibá, a karizmatikus vezető a hetvenes felkelésnél egységesebb hadsereget verbuvált maga köré, és a kezdeti sikerek láttán egyesek még az ő messiásságának a gondolatával is eljátszottak. A felkelés során majd egy tucat légiót lekötöttek – egyeseket közülük teljesen megsemmisítettek – ezzel felbolygatva a birodalom általános rendjét. A felkelés három évig tartott, majd a birodalom távoli sarkaiból behajóztatott hatalmas sereg nagy veszteségek árán bár, de brutálisan leverte azt. Cassius Dio félmilliót meghaladó emberveszteségről beszél; az utolsó nagy ostromra és csatára Jeruzsálemtől délnyugatra, Beitárnál került sor. Százezrek kerültek rabszolgasorba, több feljegyzés megjegyzi, hogy a hadifoglyok tömegei miatt akkoriban olcsóbb volt egy zsidó rabszolga egy lónál. A brutális megtorlások folytatódtak, Aelia Capitolina felépült, Judea Provinciát kitörölték a térképekről, és Dávid és Saul nagy ősi ellenségeiről a filiszteusokról Palesztinának nevezték el. A bölcsek vezető rétegét megtizedelték, és kitüntetett figyelemmel vadásztak rájuk. Vagy azért mert a tiltás ellenére tanították és tartották a Tóra törvényeit, vagy azért, mert támogatták Bar Kochbát, vagy csak azért, mert halálukkal akartak példát statuálni és elrettenteni másokat. A hagyomány ezért nevezi ezt a nemzedéket Dor hásmádnak, azaz a pusztulás generációjának. Így halt mártírhalált az a tíz híres rabbi – köztük Rabbi Ákivá is –, akiket a jom kippuri és tisá be ávi imáinkban is megemlítünk.

A Bar Kochba lázadás korából való ezüst négydrachmás

Hadrianus halála után enyhülés köszöntött be, és két generáción belül sikerült visszavonatni a legtöbb törvényre emelt, Tórát érintő tiltást. A tannaiták negyedik és ötödik generációjának nagy része titkon kapta meg a szmicháját, és bujkálva, titkon tartotta meg és adta tovább a Tórát. A korábbi események és ez az időszak meggyőzte az utolsó bölcsek legnagyobbikát, Rabbi Jehuda hánászit, hogy valami végképp megváltozott. Látszott számára, hogy ez a gálut, azaz száműzetés sokkal hosszabb lesz, mint a babilóniai 70 év volt, ezért a tannaiták hatodik generációjának nagy vezéralakja egy olyan tabu és tiltás feloldására szánta el magát, ami forradalmasította a zsidó világot. Jehuda fejedelem (a nászit hercegnek is lehet fordítani, a dávidi származás miatt járt ki ez a cím) a legenda szerint Marcus Aureliusnak, vagy pedig egy másik sokkal valószínűbb verzió szerint a Severus dinasztia valamelyik vagy több tagjának is a barátságát bírta. Más politikát folytatott, és minden eszközzel próbált – a történelmi beszámolókból kiderül: nem kis sikerrel – szoros kapcsolatot fenntartani a mindenkori római adminisztrációval. Jehuda fejedelem, akinek majdnem teljesen helyreállított jogköre volt: adót vethetett ki stb., úgy döntött, hogy tekintettel a közelmúlt eseményeire, korának békésebb, enyhébb állapota ellenére, sejtve, hogy ez a jólét is csak átmeneti, a hagyományos tiltás ellenére is lejegyezte és összefoglalta a Szóbeli Tórát. Összegyűjtötte és leírta az addig szigorúan szájhagyományban megtartott Szóbeli Tant, az Írott Tóra „kulcsát”, amely megmagyarázza és eldönti, hogy pontosan min mit értünk, és hogyan valósíthatjuk azt meg az életben, a mindennapokban. A stílusa egyedülálló, mert osztályozza a hagyományt azzal, hogy egy részét nem veszi be a Misná hat rendjébe, ezek Bárájtá és Toszéftá néven válnak ismerté. Másik óriási erénye és eredeti, egyedülálló, őszinte törekvése, hogy a kissebségi véleményeket is feltünteti. Rendhagyó stílusával a lejegyzés ellenére megőrzi a Tan szóbeliségét. A mű kódoltsága miatt élőszót és tanítót igényel az azt tanulmányozni vágyó tanuló. A Misná 6 rendje felöleli az élet összes aspektusát, felosztása sajátos és filozofikus, de ami a legfontosabb, mobilissá teszi a Tórát, hordozhatóvá és „diaszpórabiztossá”. Ezen kívül ebben a korban gyűjtik össze és jegyzik le a következő három háláchikus midrásgyűjteményt: Szifrá, Szifri, Mechiltá. A hagyomány szerint a tannaita kor terméke még az egyik legfontosabb misztikus mű, Zohár szent könyve is.

Jehuda hánászi korára Róma sem a régi már, talán ezzel is indokolható a zsidók irányában egy bizonyos fokú enyhülés. Róma az i. sz. III század elejére száz éve stagnál, nem növekszik, és mivel új hódítások nincsenek, így új területek kiszipolyozása sem lehetséges. Ezenkívül egy óriási járvány (fekete himlő vagy kanyaró), mely Antonius- vagy Galénosz-járványként válik ismertté (i. sz. 165–180) megtizedeli a lakosságot (kb. 5-6 millióan halnak meg); és a germán törzsek kétszáz év szünet után, i. sz. 166-ban felújítják a támadásaikat – mindkét csapás pont száz évvel a nagy zsidó háború után (i. sz. 66–71) szakad Rómára. A dekadens elit, kiüresedett társadalmi vallási értékek, korrupt birodalmi bürokrácia rendszere miatt az egyik legégetőbb probléma az általános népességcsökkenés. A birodalmi gépezet sokszor germán – nem romanizált, legfeljebb parancsnokaikhoz hű – zsoldosokkal kénytelen feltölteni a határaikon és a légióikban megüresedett helyeket. Ezek az állapotok megágyaznak a következő évszázad polgárháborúinak, amely korszak mélypontján, i. sz. 235–284 között negyvenegy különböző ember töltötte be a császári trónt, vagy tartotta magát császárnak, vagyis a III. évszázadra a káosz általánossá lesz. A közállapotok több évtizeden keresztül a polgárháború szintjén vannak, ezenfelül a megújult szászánida perzsa birodalom is újfent támad, és nagy sikereket könyvelhet el: hadifogságba ejtenek egy császárt, Valerianust (i. sz. 260), aki ott is hal meg egyedüliként a történelemben. Ezek az események tovább alázzák és demoralizálják Rómát. A két birodalom közti elhúzódó háború érdekes módon nem akadályozza a mindkettőben honos két fő zsidó központ, közösség életét, működését és egymással való kommunikációját. A Rómát sújtó események a kétségbeesésbe, világvégi hangulatba sodornak sokakat, és az ismert világ felét magába foglaló birodalomban sokakon a pánik és a zavarodottság lesz úrrá.Ez a hangulat kedvez a fent említett állapotokra megoldást, magyarázatot kínáló új vallásnak, azaz a zsidóság „leányvallásának”, mely ekkorra a zsidóság valaha létezett legnagyobb támogatottságát messze lekörözve óriási tömegbázisra és háttérre tett szert. A keresztény egyház anyavallásáról leválva, azzal sokszor harcosan, dacosan szembefordulva, konkurenseként tekint a zsidóságra. A tárgyalt korszakunk végére a tömeges áttérésnek és politikai számításnak köszönhetően államvallássá emelkedik. A zsidóság ezután egy újabb, másképpen ellenséges világban találja magát, és történetének egy új fejezete veszi kezdetét.

Zsidó rituális tárgy, aranyozott római üveg, II. század


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás