A rabbi ujja és a szerénysége

Kategória: Semot

„Próbáltam soha senkinek nem ártani” (Reb Majse)

Szerző: Rabbi Label Lam
Forrás: Torah.org
Fordította: Zeitler Ádám
Megjelent: Forrás – 2010. december

Hetiszakasz: Semot

És mondta Mózes az Örökkévalónak: „Kérlek Uram, nem vagyok a szavak embere, nem is voltam se tegnap, se azelőtt, se mióta először beszéltél szolgáddal, nehéz szájú és nehéznyelvű vagyok.”” (2Mózes 4,10)

Ezen szakasz szavai arra tanítanak minket, az Örökkévaló hét teljes napot töltött Mózes meggyőzésével, hogy teljesítse küldetését… Mózes oldaláról ez a vonakodás abból fakad, hogy nem akarja elfogadni fölényét testvérével, Áronnal szemben, aki nemcsak idősebb nála, hanem már próféta is. (Rási)

„…Nemde a bátyád Áron a levita, tudom, hogy ő jól beszél, és íme ő ki is jön eléd (Egyiptomból) a fogadásodra, látni fog téged és örülni fog a szívében” (2Mózes 4,14)

„És látni fog téged és öröm lesz a szívében” Ez azt jelenti, hogy Áron nem fog neheztelni Mózesre. (bár Mózes ezt gondolja) (Rási)

Érdemes elgondolkozni azon a tényen, hogy Mózes egy hétig folyamatosan visszautasítja az Örökkévalótól kapott küldetést. Mit tanulhatunk Mózes makacsságából? Hogy képes szembeszállni a Teremtő akaratával? Ez egy kifejezetten arcátlan szembenállás, amit egy halandó nem engedhetne meg magának. Miért e nagy harc?

Végül rájövünk, hogy Mózes nem akarja háttérbe szorítani bátyját, Áront. Ezért nem áll kötélnek addig, amíg Áron nem kap egy elhívást (szerepet), és megbizonyosodik róla, hogy a testvére valóban boldog és örül az ő felemelkedésének. Akkor is miért hét napig? Miért ez a sok kifogás? Miért tolerálta ezt az Örökkévaló?

Amikor Reb Majse Feinsteint megkérdezték, mit gondol, mi a hosszú élet titka, mivel érdemelte ki ezt a hosszú életet, állítólag ezt válaszolta: „Próbáltam soha senkinek nem ártani”. Ez a mondat talán elcsépeltnek hangozhat, egészen addig, amíg meg nem ismerjük a következő érdekes történetet

Az idősebb Reb Majse diákok gyűrűjében beszállt egy autóba a Jesiva előtt. Amint beült és az ajtó becsukódott, a sofőr elindult. Néhány háztömbbel odébb a Rabbi megkérte udvariasan a vezetőt, hogy húzódjanak le és álljanak félre, ha lehetséges. Amikor a sofőr félreállt és leállította a motort, Reb Majse kiszabadította a beszorult ujját. A sofőr elképedten kérdezte a Rabbit, hogy miért nem szólt beszálláskor, amikor az ajtó rácsapódott? Reb Majse a következőt válaszolta: „Azért nem mondtam semmit azonnal, mert a fiatalember, aki becsukta az ajtót, rémesen megijedt volna és soha nem bocsátotta volna meg magának, hogy rácsapta a kezemre az ajtót.”Mennyire bámulatra méltó ez a gesztus! Mennyire nehéz megértenünk, hogy Reb Majsénak fontosabb volt, hogy ne okozzon lelki gyötrelmet az egyik diákjának, mint az, hogy a saját pillanatnyi fizikai fájdalmával foglalkozzon. Ez az eset jól példázza, miként lehet egy életet leélni úgy, hogy nem bántunk meg senkit. Vajon hányan lennénk képesek egy ilyen kihívást teljesíteni? Nem kérdés, hogy Reb Majse vitathatatlanul generációjának egyik vezetője.Egyszer megkérdeztem egy izraeli jesivavezetőt, jól tette-e Mózes, hogy egy hétig hezitált, elfogadja-e az elhívását, csak azért, hogy a bátyját ne sértse meg… A következő választ kaptam: „Pontosan ezért vagyunk mi a kiválasztott nép.”