Zsidó mesék

A sár

Minden egyes micvá számít.

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Jákob Hirsch nagyon csalódott volt. Annyira boldog volt, amikor megtudta, hogy a rebbe nála fog megszállni a városban tett látogatása során! Egy teljes hétig a vendégem lesz! Micsoda megtiszteltetés! Együtt fogunk reggelizni, elkísérhetem a zsinagógába, talán még tanulhatunk is együtt egy kicsit – gondolta. Ehelyett mi történt? Az igaz, hogy a rebbe nála szállt meg, csakhogy kora reggeltől késő estig jöttek hozzá a környékbeli emberek látogatóba: tanácsot és áldást kértek, elpanaszolták életük gondjait, néhányan vitás ügyeiket jöttek rendezni a rebbe segítségével, mások családi örömüket osztották meg vele. Százával jöttek a látogatók, és mind hozta be a sarat Jákob házába. Szegény Jákob, aki nagyon pedáns ember volt, és igyekezett mindig tisztán tartani az otthonát, egész nap csak az ajtót nyitotta a vendégeknek, és takarította a sarat, amelyet azok behordtak a házba. Néhány nap után már nem állhatta meg zsörtölődés nélkül. „ Ki nem állhatom ezt a sok sarat és az állandó piszkot!” – panaszkodott nagybecsű vendégének.

– Ne aggódj, Jákob! Ma éjjel mindent meg fogsz érteni – vigasztalta a rebbe. Jákob nem igazán értette mit fog meglátni aznap este, csak elhallgatott, és csendben folytatta a takarítást.

Aznap Jákobnak furcsa álma volt. Álmában az égben járt, ahol egy édes hang énekelve ezt mondta: – Jákob minden jócselekedete lépjen elő! És Jákob életéből sorba előléptek a jócselekedetek: amikor kölcsönt adott a rászorulóknak, az imák, amikor segített barátnak és ismeretlennek egyaránt, amikor kidust mondott. A micvák sorra felmásztak egy nagy mérleg egyik serpenyőjébe, s a mérleg erőteljesen kilengett a jócselekedetek, micvák súlya alatt. Jákob büszkeséget érzett álmában. De ekkor egy szigorú hang szólalt meg: Jákob összes bűne lépjen elő! És jaj! Jákob összes kisebb-nagyobb bűne előlépett, és felmászott a mérleg másik oldalára. Bűnök, amelyekre Jákob már nem is emlékezett: amikor tiszteletlen volt szüleivel gyermekkorában, amikor elfelejtett áldást mondani az ételre, egyszer elfelejtette visszaadni egy kölcsönkért könyvet és még sok más bűn. Jaj, mi lesz velem! – rettent meg Jákob. És valóban a mérleg előbb középre állt, majd kibillent a bűnök irányába. Az édes hang újra megszólalt: ha van még Jákobnak micvája, vagy jócselekedete, akkor itt az utolsó alkalom, jöjjön elő! Kis csönd után egy angyal jelent meg kezében egy lapáttal. Sarat kezdett lapátolni a jócselekedetek oldalára. Sarat. Ez az a sár, amelyet Jákob a vendégek után lapátolt ki a házából a rebbe látogatásának napjaiban – mondta a megmentő. Az angyal csak lapátolta tovább a sarat, míg a mérleg újra egyensúlyba nem billent.

Ekkor Jákob hirtelen felriadt. Rájött, hogy már reggel van, s az első látogató kopogtatása riasztotta fel álmából. Jó reggelt! Jöjjön csak be, és kérem ne fáradjon, le ne törölje a sarat a csizmájáról, úgyis ki kell takarítanom a házat! – mondta Jákob kedvesen invitálva a vendéget. Jákob többé nem zsörtölődött a sár miatt, és valóban megértette az értelmét a vendégek utáni takarításnak, amint azt a rebbe előre megmondta neki.

Ros hásánákor megítélnek az égben minden embert, és minden jó és rossz cselekedetünket előveszik, a legkisebbeket is. Ezért sohase szalaszd el az alkalmat, ha jócselekedetre adódik lehetőséged, mert minden micvá számít!

Trendeli Alapítvány – A zsidó bölcsőde
www.trendeli.hu


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás