Szerző: Dr. Shalom Srebrenik
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2010. október

A Tóra szerint a szabad választás az ember legmagasabb rendű tulajdonsága, ez különböztet meg minket az állatoktól, és ez tesz minket Isten képmásává. A szekuláris megközelítés materialista, vagyis úgy tekinti, mintha a világban csak anyag lenne. A materializmus logikusan a determinizmushoz vezet, amely szerint minden előre el van rendelve. Nem olyan módon, mint a keleti vallásokban a fatalizmus, a sors-fogalom alapján, hanem úgy, mint a tudományban: amikor fellövünk egy rakétát, pontosan ki tudjuk számítani az egész röppályát, mert a természet törvényei határozzák meg, hogy mi fog történni. Ha tehát csak anyag van a világegyetemben, és mi csak egy halom molekula vagyunk, akkor elméletileg minden, amit teszünk, előrelátható. Ez a determinizmus, és e szerint egy napon a tudomány képes lesz pontosan meghatározni minden tettünket.

A híres angol filozófus, Isaac Belin szerint az egész társadalmunk nagyon álszent. Elítéljük az embereket, mondván, hogy felelősek a tetteikért, illetve kitüntetjük a hősöket, más oldalról viszont fenn akarjuk tartani a materializmus világnézetét, ami alapján nincs felelősség. De ha minden előre kiszámítható, és nincs szabad akarat, akkor hogyan lehet elítélni vagy dicsőíteni embereket?

A zsidó vallásban azt tartjuk, hogy van szabad akaratunk, mert mindannyian Isten képére teremtett emberi lények vagyunk, és nem gépek. Van bennünk egy isteni rész, nem csak anyagból vagyunk.

Hogyan történik az emberi választás általában? Legtöbbször a preferenciák alapján választunk, mit szeretünk jobban. Sakkjátékosként megdöbbentő volt számomra, amikor megtudtam, hogy a legjobb sakkprogramok képesek megverni a világbajnokokat. A sakk folyamatát sikerült lebontani egyszerű matematikai egységekre, minden figurának specifikus pontszámot adtak, minden helyzetben mást, és ezeket kombinálták. A program képes tervet készíteni: minden szituációnak kiszámolja a pontjait, és a legmagasabbat választja. Amikor tehát mi is a preferenciák alapján választunk, úgy viselkedünk, mint a gépek.

Vegyük az embert és a gépet. A jól működő géptől azt várom, hogy teljesen kiszámítható legyen a működése, de ha egy embernél tapasztalom ugyanezt, akkor az egy torz ember, hiszen úgy működik, mint egy gép. A mi definíciónk és a nagyságunk nem más, mint az, hogy választhatunk. Ezzel szemben az előbb láttuk, hogy nagyon gyakran igenis mechanikusan, preferenciák szerint működünk.

Van egy másfajta döntési helyzet: amikor a két lehetőség erkölcsileg egyformán értékes (pl. háborúba menni, vagy a beteg édesanyát ápolni otthon) akkor csakis rejtett, tudatalatti, pszichológiai okok miatt fogunk választani. Azt látjuk tehát, hogy még az érték-konfliktusok is csak mechanikus döntések.

Ha a két lehetőség között csak nagyon kicsi különbség van (pl. moziba menjek, vagy étterembe) a döntésünk után sokszor rögtön a másik választás tűnik a jobbnak. Ilyenkor a kognitív disszonancia redukció segítségével becsapjuk magunkat. Ez a „savanyú a szőlő” esete, amikor a bosszúság elkerülése végett eltorzítjuk a képet, mert jobban akarjuk érezni magunkat azáltal, hogy felnagyítjuk a különbséget.

Ameddig csak az értékek és a szükségletek konfliktusáról van szó, addig optimalizálom őket, és a nekem legjobban megfelelőt választom. Az ember igazi konfliktusa ott kezdődik, amikor belép az igazság, és a „nekem legjobb” és a „helyes döntés” szembe kerül egymással. Az állatoknak és a gépeknek nincs ilyen konfliktusuk. Nekünk embereknek van.

Alapesetben az igazság intenzitása sokkal erősebb, mint a szükségleteim. Ha sábeszkor kedvem támad mondjuk tv-t nézni, akkor − mivel az igazsághoz fűződő kapcsolatom és élvezetem erősebb, mint ez az igény − a helyes döntést hozom meg, anélkül, hogy használnám a szabad akaratomat, mert a gép mindig azt mondja, kövessem az erősebb döntést. A probléma ott kezdődik, amikor az a jó érzés, amit az igazság nyújt, kisebb, mint a szükségleté, mert ilyenkor is a gép döntési mechanizmusát kell követni. Ha követjük a magasabb pontszámú lehetőséget, ami a preferencián alapult, problémáink támadnak az igazsággal, úgyhogy elővesszük a kognitív disszonancia redukció módszerét, hogy jobban érezzük magunkat, és eltorzítjuk az igazságot.

Van viszont egy kevésbé mechanikus lehetőség: képesek vagyunk felerősíteni vagy csökkenteni az opciók erejét. Emberi lények vagyunk, Isten képmására lettünk teremtve, van lelkiismeretünk. Használjuk fel a képességünket, a képzeletünket az ellenkező irányba, növeljük az igazság erejét és csökkentsük a szükségletét. A helyes döntés hirtelen erősebb lesz, mint a másik, meglátjuk a teljes képet, ezáltal van erőnk felülkerekedni, és győzni. Ez a szabad választás.

A zsidóság többféle módszert is tanít, amelyekkel arra használjuk a képzeletünket, hogy helyesen döntsünk és nyerjünk, viszont csakis olyan ember képes választani, aki számára létezik igazság. Akinek nem, az mindig a preferenciái után fog menni, mindig a sakkgép módszere szerint fog dönteni.

Isten a legnagyobb jót akarta nekünk adni. Elrejtőzött, és a zsidóknak adta azt a feladatot, hogy felfedjék Őt a világnak. Ez nagyon nehéz, de vannak tanaink, amelyek segítségével láthatjuk, hogy legyőzhetjük az összes akadályt. Ez nem azt jelenti, hogy csak jó dolgok fognak velünk történni, hanem hogy mindentől fejlődni fogunk. Egész életünkben fejlődünk, és közben megváltoztatjuk az emberiséget, felfedjük az Örökkévalót mindenki számára.

Eddig a jövő vonatkozásában beszéltünk a szabad választásról, de sokan vagyunk, akik az életünk közepén találkozunk a vallással. A zsidóság szerint megváltoztathatjuk a múltat azzal, hogy megváltoztatjuk a jelentését. Ha valaki tsuvát tesz (belátja, hogy valamit rosszul csinált, és elhatározza, ezentúl máshogy fog tenni), még a bűnei is érdemekké változnak. Hogy lehet ez? Úgy, hogy megváltoztatjuk a múlt jelentését, és Isten azt mondja, ezáltal változnak a bűnök érdemekké, hiszen rajtuk keresztül javulunk, fejlődünk. Isten tehát vissza tudja adni az elvesztegetett időt. Ez azt jelenti, hogy összegyűjtötte minden butaságunkat, amit elkövettünk, azért, hogy majd a megfelelő időben micváként adhassa vissza nekünk. Mondhatnánk, hogy ez egy elfogult ítélet, de hát a bíró nem más, mint az apánk.

A cikk eredetileg egy hosszabb előadás formájában, szóban hangzott el az Arachim szervezet egyik szemináriumán.