Mojse Teitelbaum elérte, hogy fiát, Lázár Niszent Máramarossziget (vagy röviden Sziget) rabbijává választották. Sajnos a szigetiek nem fogadták be. Elismerték tudását, de magába zárkózottsága nem nyerte el tetszésüket. Sógora hívására Drohovicsba került imaházi rabbinak, amely azt jelentette, hogy hivatalos dolgokkal nem foglalkozott, tanított és kedvére tanulmányozhatta a Kabalát. Mojse Teitelbaum halála előtt meghagyta, hogy unokáját, Zálmen Lébet (Jekutiél Jehudát) ültessék Újhely rabbiszékébe. Kérését teljesítették, de súlyos feltételeket szabtak: az áskenáz rítus visszaállítását, a káméák – gyógyító, tanácsadó cédulák − elhagyását, a nyilvános lakomák korlátozását. Zálmen Léb elfogadta a kikötéseket, de nagyapja unokája lévén, nem tartotta be azokat. A szigorú tanács távozását követelte. A döntést tudomásul vette, de a távozást halogatta, míg egyszer − bizonyára véletlenül − tűz ütött ki a házában.

Zálmen Léb az országút vándora lett, ahogy a belzi rabbi nevezte. Azzal vigasztalta ifjú kollégáját, hogy a tevékenységén áldás lehet, mert egész kicsiny falukba is elviszi a jó szót, hirdeti az igazat. Sziget közelébe vetődve hallotta, hogy ott megüresedett a rabbiszék. De nem gondolta, hogy szóba jöhet, mint rabbi. Azonban történt, hogy a városban meghalt Smüél Z. Kaháná földbirtokos, és nem volt kéznél, aki a gyászbeszédet elmondja. Ő viszont olyan szívhez szóló heszpedet mondott, hogy marasztalták, maradjon Szigeten.

A Kahána család meghatározó szereppel bírt a város életében, így akivel rokonszenvezett, annak nyert ügye volt. Ősüknek számított Jehuda Kahána rabbi, aki a 18. század végén teljesített Szigeten szolgálatot. A vagyonos család fakereskedéssel, később pálinkafőzéssel is foglalkozott. A szeszfőzéshez való megyei jogot, a regálét is megszerezték. Ivott pálinkát úr és paraszt, orvosságul szolgált hascsikarásra, fog- és fejfájásra, tehát mindenre. A család úgy becézte az italt, hogy broche, mert áldásos hasznot hozott. Bár egy rokonuk, Jidu Modern, alkalmas lett volna a tisztség betöltésére, de szerény emberként ő inkább a tudományoknak élt. Zálmen Léb megnyerte magának az ellendrukker elnök, Mose Á. Freund jóindulatát, így mindkét oldalról biztonságban érezhette magát. A város zarándokhely lett, jöttek a vendégek messze földről és természetesen közelről is. Sziget neve a chászid körökben fogalommá vált. Bár büszkék voltak népiskolájukra, Zálmen Léb javaslatára mégis bezárták, mert véleménye szerint a chéder és a jesíva minden igényt kielégít.

Zavart és aggodalmat keltett a városban a tiszaeszlári per. Kétségbeesetten tapasztalták, hogy az addigi jó barátok hitelt adtak a képtelen vádnak. Egy tanú vallomása enyhíthetett volna az ügyön, de ő hallgatott. Kérték Pestről tekintélyes személyek, hogy a rabbi bírja rá a vallomásra. Hatására megnyílt a szája az addig hallgató tanúnak, és ez jelentősen befolyásolta a tárgyalás kimenetelét. Működése idején történt a vallás végzetes szakadása, az irányzatok kialakulása. Az ortodoxia erősen szorgalmazta, hogy a tekintélyes szigeti kile csatlakozzon a szervezethez. Reich Ignác, a központi iroda elnöke, személyesen is eljárt az ügyben. Zálmen Léb nem akarta magát és a közösségét semmilyen irányba elkötelezni. Ő a hitnek minden személyt, lelket igyekezett megnyerni. Idézte Bál Sém Tov szavait: „Amíg a beteg teste a beteghez tartozik, remélhetjük, hogy meggyógyul. De ha a testrészt levágják, nem gyógyítható többé. S jaj annak, aki késsel hozzányúl a zsidóság testéhez, mert minden zsidó élet a Sehina eloldhatatlan része.” Reb Zálmen, bár óvott a hitújítóktól, nem akart szakadást, mert szerinte ez ellenkezik a chászidizmus elveivel. „Bölcs Salamon is megmondta, hogy az igazi anya nem tűri gyermeke elszakítását.” Érvek, ellenérvek hangzottak el: mit szól a világ, ha a példaképként tisztelt Sziget − ahol jóformán ismeretlen az a szó, hogy tréfli − nem csatlakozik az ortodoxiához. Oda a szervezet hitele. Ahogy úrrá lett Zálmen Lében a betegség, ahogy közeledett az eltávozás ideje, annyira csökkent az elzárkózás ereje. Gondolta, talán mégis jó az utókornak, ha Sziget egy nagy szervezet részévé válik. Előnyös lehet a városnak és az ortodoxiának is. Meghagyta örökösének, fiának Jom Tov Lipének, hogy csatlakozzanak az ortodoxiához. Amikor Zálmen Léb meghalt, zokogott az egész város. De amikor bejelentették az utolsó kívánságát, a Kahánok felkiáltottak: „Nem és nem!”… Szigeten kitört a háború. Ennek fejleményéről a következő számban számolunk be.