Chanukai történet a gondviselésről

Egy Torontóban élő férjes asszonyt komoly betegséggel diagnosztizálták. A házaspár nagyon megijedt, és a legjobb orvos után kutakodva eljutott egy New Yorkban rendelő specialistához. Az orvos nagyon szívélyesen fogadta őket, és el tudta vállalni a nő kezelését. Egy probléma volt: rengeteg pénzbe került.

„Azt hiszem, tudok segíteni a feleségén – mondta az orvos –, de sajnos a kanadai biztosításuk nem tudja fedezni a költségeket.” A házaspár egyszerre megkönnyebbült, hogy van gyógymód, ugyanakkor újabb nehézséggel kellett szembenézniük: nem engedhették meg maguknak, hogy önköltségen vegyék igénybe az orvosi ellátást. Az orvos, látva mennyire reménytelen helyzetbe került a páciense és annak férje, sajnálkozva így szólt: „szívesen elengedném önöknek az én részemet, de a kórház így is egy vagyonba fog kerülni. Mit lehet tenni? Majd hirtelen egy megoldás jutott az eszébe!

mikor azt gondoljuk, egyedül tapogatózunk a sötétben, bölcsen tennénk, ha felülvizsgálnánk, tényleg így van-e

„Van egy tanítványom, nem messze északnyugatra Torontótól. Megpróbálhatjuk, hogy elmondom neki az ellátási protokollt, ő fogja a kezelést végezni, így a kanadai biztosítás fedezni tudja a költségeket.”  Ez az ötlet fantasztikusan hangzott a házaspár számára.

A kanadai doktortól nagy nehezen, de sikerült egy péntek délutáni időpontot kapniuk. Az a bizonyos péntek chanuka első estéjére esett. A férfi felhívta a rabbiját, hogy tanácsot kérjen, mi a teendő, hiszen félt attól, hogy időben bele fognak csúszni a szombat esti gyertyagyújtásba. A rabbija csak annyit mondott: „Tedd, amit tenned kell. Maradj a hotelban és gondoskodj a feleséged jóllétéről is.”

Ezek után a férj elvitte feleségét a kórházba, ahol először találkoztak személyesen a kezelőorvossal. Ő tájékoztatta őket, hogy mindent megbeszéltek a new york-i specialistával, és hogy minden rendben fog zajlani. Ahogy teltek-múltak az órák, a férjnek még mindig a kórházban kellett lennie. A sábesz vészes gyorsasággal közelgett, a gyertyagyújtás időpontja szinte már ott állt az ajtóban. Öt perccel a gyújtás legkésőbbi időpontja előtt az orvos belépett az irodájába, ahol a férj várakozott. Megnyugtatta őt, hogy a felesége jó kezekben van, minden további nélkül távozhat. A férj megkönnyebbülve egy váratlan kérdéssel fordult a doktorhoz:

„Doktor úr, lehet egy kérdésem? Chanuka első estéje pont most van, muszáj gyertyát gyújtanom. Pár perc van addig, és félek, hogy nem érek vissza a szállásomra. Tudnék esetleg itt, az irodájában gyertyát gyújtani?” A férj már vette is volna elő a chanukiáját és a gyertyákat, amikor az orvos elutasítóan válaszolt: „Sajnálom, az irodámban és mindenhol máshol a kórház területén füstjelző berendezések vannak, amelyek biztosan azonnal beriasztanának.”

Ezzel a válasszal szembesülve a férfi próbált nem tudomást venni az idő gyors múlásáról, és más megoldás után nézett. Körbepillantott, és látta, hogy van egy hátsó kis helyiség, ami az irodából nyílik. Odaszaladt és látta, hogy ott nincs füstérzékelő! „Doktor úr, és itt hátul? Itt nincs füstjelző!” – „Nagyon erőlteti ezt” – válaszolt az orvos. „Kérem, engedjen gyújtani!” – válaszolt határozottan a férj. – „Nem szeretem ezt mondani, de nem tudni, hogy vajon nem ez lesz-e az utolsó chanukája a feleségemnek.” „Ha muszáj. De kérem, tegye gyorsan” – válaszolta az orvos.

A férj sietve felállította a chanukiát, és ráhelyezte a gyertyákat. Mikor a samesz gyújtásához elővette a gyufásdobozt, látta, hogy csak két szál gyufa van benne. Meggyújtotta az elsőt, ami lángra kapott hirtelen, de mire a gyertyához ért, elaludt. A másodikat is meggyújtotta, de az is hamarabb kialudt, mintsem a samesz kanóca lángra kapott volna. Ezzel újabb tanácstalan pillanatban találta magát.

Odaszaladt az orvoshoz, aki az íróasztalánál ült. „Doktor úr! Van önnél gyufa?” – „Nem, nincsen” – válaszolt kissé megrökönyödve az orvos. – „Csak pár perc maradt, kérem, nézze meg a fiókjában, hátha van ott valami.” – „Mondtam már Önnek, nincsen gyufám!” – „Kérem, csak nézze meg!” – könyörgött a férfi.

Ahogy az orvos kihúzta a fiókját, látta, hogy egy öngyújtó hevert benne. Meglepetten kivette, és odaadta a férfinak. Egy perccel a végső gyertyagyújtás ideje előtt sikerült a férjnek kivitelezni a micvát. A kétségbeesettségétől megszabadulva sétált kifelé az irodából, hálálkodva az orvos segítőkészségén, mire az megszólította őt: „Hadd mondjak el önnek valamit. Tizenöt éve nem volt az irodámban semmilyen tűzszerszám. Egyrészt mivel én nem dohányzom, másrészt itt nem lehet tüzet gyújtani. Szóval minek tartsak itt gyufát vagy öngyújtót? Viszont ma reggel láttam, ahogy a tinédzser lányom többekkel kint dohányzott az utcán. Olyan mérges lettem, hogy kikaptam a kezükből a cigarettát és a tüzet, bedobtam a táskámba, és faképnél hagytam őket. Mikor beértem az irodámba, csak behajítottam mindet a fiókomba, és teljesen megfeledkeztem róluk! Ez mind ma reggel történt. És tudja mit gondolok? Hogy I-ten szereti Önöket.”

A férj meghatva az orvos szavaitól csak annyit válaszolt: „Nem, doktor úr. Az Ö-való önt szereti. Én végig tudtam, hogy velem van, de Ő azt akarta, hogy Ön is lássa, jelen van.”

Sokszor tűnődünk, hogyan leszünk képesek nehéz helyzeteken átjutni. Azt mondogatjuk, hogy ez lehetetlen küldetés. De egyszer csak minden világossá válik, és láthatjuk, hogy az Ö-való mindenütt jelen van. „Sosem hagytalak el, gyermekem. Szeretlek, és sosem hagylak magadra.” Mikor azt gondoljuk, egyedül tapogatózunk a sötétben, bölcsen tennénk, ha felülvizsgálnánk, tényleg így van-e.