Vájechi

A szombati csendben

Olykor süketté kell válnunk, hogy meghalljuk az igaz szót.

Szerző: Rabbi-Label-Lam
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2012. december-január


Szerző: Rabbi Label Lam
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2012. december-január

Hetiszakasz: Vájechi

Elment tehát József eltemetni az édesapját a fáraó összes szolgájával, háza és Egyiptom összes vénével, a saját és az apja családjával, a testvéreivel és szolgáival… Szekereken mentek és lovasok kísérték őket. Igazán impozáns tömeget alkottak. Átád szérűjéhez mentek, a Jordán folyó túloldalára, ahol egy emlékezetes gyászbeszédet tartottak. Idehozták Jákob testét fiai, Kánaán földjére. Máchpélá mezején temették el, amely Mámrével szemben van, és melyet Ábrahám vásárolt a hettita Efrontól. (1Mózes 50:7–13)

Jákob temetése hatalmas nemzetközi esemény volt. Élete végén megkapta azt a tiszteletet, amelyet megérdemelt. Ugyanakkor a Talmud megemlíti, hogy Jákob személye még a temetése napján is konfliktust váltott ki. Önök szerint ki jelenhetett meg Jákob temetésén? Nem más, mint Ézsau. A Talmud Szotá traktátusa (13a) hos­szasan mesél arről, hogy Ézsau meggyőzően érvelt a Lea melletti utolsó temetkezési helyhez való joga mellett. Az asszonyt valamikor az ő jövendőbeli lelki társaként tartották számon.

Jákob gyermekei természetesen azzal vágtak vissza, hogy Ézsau már lemondott erről a területről, amikor évekkel korábban eladta testvérének az örökségét. Ézsau szerint még mindig neki járt volna a hagyatéknak ez a része. Jákob gyermekei azt állították, hogy van bizonyítékuk az igazukra, de a papírok Egyiptomban van­­nak. Elküldték ezért a gyorslábú Naftalit, akit a hetiszakasz csak tetszetős beszédeket hozó szarvasünőként emleget. (1Mózes 49:21) Amíg Naftali vissza nem jött Egyiptomból, addig Jábokot nem temették el.

Volt Dánnak egy Chusim nevű süket fia. Szemtanúja volt annak, ami történt, de helyzetéből adódóan nem befolyásolta őt Ézsau beszéde. Csak azt látta, hogy szent és tisztelt nagyapját nyíltan rágalmazzák, míg ez az Ézsau ne­vű valaki magával ragadja a hallgatóságot drámai előadá­sával. Chusimot nem hatotta meg Ézsau jogászkodó beszéde. Ő érzékelte a teljes, nyers valóságot, ezért úgy döntött: valamit tennie kell. A Talmud úgy tartja, hogy felvett egy husángot, majd fejbe vágta Ézsaut.

A többi véres részlettől megkímélem Önöket.

Hogyan volt képes Chusim átlátni Ézsau hazugságain? Mi volt Chusim különleges tehetsége? A válasz már most is nyilvánvaló. Süket volt. Olyan volt Chusim, mint a császár új ruháiról szóló történetben a kisfiú, aki látta a meztelen igazságot.

„szavaink hálójával hogyan álcázzuk néha legrosszabb tetteinket”

Az objektivitásunkat kockáztatva érdemes megemlíteni, hogy szavaink hálójával hogyan álcázzuk néha legrosszabb tetteinket, beszédünkkel hogyan kendőzzük el azokat. Egy ártatlan gyerek (ha találnak ilyet) egyszerűen átlát az ilyen terveken. Felelőtlen nemzetek a legrémesebb célokkal gyártanak fegyvereket, melyeket aztán nemes célok felemlegetésével próbálnak álcázni.

A legbizarabb magatartásformákat ünnepeljük boldogságként, miközben sokszor ostobán hallgatunk. Sok politikai kommentátor, értelmiségi és egyszerű ember képtelen átlátni a szavak zűrzavarán, amikor a káosz már túl hatalmasnak tűnik.

Hála Istennek, sábeszkor visszavonulhatunk a világtól, és tudatosan olyanná válhatunk, mint Chusim: ideiglenesen süketté azokra a zajokra, amelyek nem jelentenek semmit. Az épelméjűségnek ezen a szigetén kijózanodunk. Talán még lehetünk újra ártatlanok is. Az egyik szombati dalban azt énekeljük, hogy nagy boldogságban lesz része mindenkinek, aki élvezetet lel a sábeszben, és megmenekül majd Messiás születésének a fájdalmaitól. Mik ezek a fájdalmak? És hogyan enyhíti ezeket a sábesz? Lehet, hogy a legnagyobb fájdalom a tisztánlátás hiánya által okozott pánik. Ebben az esetben a megkönnyebbülés legtisztább formáját találhatjuk a szombati csendben.


vissza

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás