Miért élünk évente pár napot a szabad ég alatt?

Avagy Salamon király lenyűgöző válasza arra kérdésre, hogy mit keresünk mi itt valójában.

Minden egyes zsidó ünnepet egy különleges bibliai könyv, vagyis megila határoz meg. Peszáchkor az Énekek énekét olvassuk. Sávuotkor Rút könyvét. Szukotkor a Prédikátor könyvét, amely héberül Kohelet; Salamon király így nevezi magát a könyvben.

A Prédikátor könyve a következőképpen kezdődik: „Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédiká­tor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábava­ló­ság!” Ezután felsorolja azokat az életfilozófiákat és élet­módokat, amelyekkel a szerző, Jeruzsálem királya kísérletezett, és amelyeket üresnek és hiábavalónak talált. Emaitt a Koheletet sokan lehangolónak és pesszimistának találják.

Semmi sem áll távolabb az igazságtól. És ezt jól példázza az a tény, hogy a Bölcsek arra tanítottak minket, hogy Szukotkor olvassuk fel, amikor a legnagyobb a szim­chá, vagyis az öröm. A Kohelet korántsem lehangoló könyv: hozzájárul a szimchához. Örömmel és optimizmussal teli, és ezáltal a szukotnak különleges hangulatot kölcsönöz.

Ahhoz, hogy megismerhessük e csodálatosan lenyűgöző üzenetet, amely a Kohelet sokszor komplex képi világa és nyelvezete alatt rejlik, három kulcsszót kell megvizsgálnunk – az „ember”, a „hiábavalóság” és a „nap” héber megfelelőit, amelyek a műben sokszor előfordulnak. Ha megértjük e szavak valódi jelentését, megkapjuk azt a kulcsot, amely felfedi e sokszor félreértett könyvet.

Ádám

Az első szó az ádám, vagyis „ember”, emberi lény. A Tó­rá­ban azt tanuljuk, hogy Ádám azért kapta ezt a nevet, mert az ádámából, vagyis földből alkotta meg az Örök­kévaló. Ugyanakkor ez még nem magyarázza meg eléggé az emberi lényt, mivel az állatok és még számtalan egyéb dolog van földből. Például a következő vers szerint: „Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket”. Ha Isten az emberi lényeknek olyan nevet akart volna adni, amely az egyediségüket mutatja meg, azt lehet mondani, hogy az ádám nem túl eredeti.

Ádám önmagában semmi; ő mindaz, amivé válni ké­pes.

A Maharal magyarázata szerint az ádámának, vagyis a földnek két látszólag különböző tulajdonsága van, amelyek a valóságban összhangban vannak egymással. Egyfelől egy rögnek önmagában kicsi értéke van. Ugyanakkor az élet minden formája a földből származik. A földön állunk; ez biztosítja számunkra az élelmet és az ásványi anyagokat. A föld magában hordozza az emberi élet minden lehetőségét.

Így hát az ádámá az az anyag, amely önmagában értéktelen, azonban hatalmas lehetőséget rejt magában. Ádám azért kapta a nevét, mert benne van az ádámá lehetősége. Ádám önmagában semmi; ő mindaz, amivé válni képes.

„Ádám leámál julád – Az ember dolgozni termett.” Ha valaki el akar érni valamit az életben, keményen meg kell dolgoznia érte. Ha válni akar valamivé, Isten minden ajándékát fel kell használnia, hogy személyiséget hozzon létre belőlük, egy olyan lényt, aki jótevő és nemes.

Az Ádám így egy olyan lényt jelent, akinek a lehetőségei végtelenek, azonban csak sok munka árán képes elérni, amit akar.

Hevel

A Kohelet leggyakoribb szava a hevel, vagyis a hiábavalóság.

„Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság.”

Azonban a hiábavalóság nem feltétlenül jó fordítás. A hevel szó szerint lélegzetet jelent. Ha télen kilélegzel, látod a leheleted, majd azt is, ahogy eltűnik. Ez a hevel: az egyik pillanatban ott van mint lehetséges anyag, a következőben pedig eltűnik.

A Kohelet a hevel által írja le az anyagi világot. A materiális világ olyan, mint „egy tovasuhanó árnyék… az eloszló köd… egy szertefoszló álom…”, a hevellét hiábavaló, üres tapasztalás – nem számít, hogy valaki mennyire jómódú anyagi értelemben.

Semes

A harmadik fogalom, amelyik elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a Koheletet, a semes, vagyis a nap mint égitest. A semest az írott és a szóbeli Tórában egyaránt a fizikai világ metaforájaként használják. A nap irányítja az életünket. Fényt és meleget ad. Általa nőnek a dolgok. Lehetővé teszi, hogy éljünk. A nap így a fizikai létezés metaforája.

Akkor most nézzük meg, hogy hogyan alkalmazhatjuk ezeket az értelmezéseket a Kohelet legfontosabb verseire.

Hevel havalim

A Prédikátor Könyve második verse így hangzik: „Hevel havalim mondja Kohelet, hevel havalim, minden hevel.” A verset mint retorikai kérdést értelmezhetjük: vajon minden hevel? A Kohelet célja az, hogy eltűnődjünk az alábbi kérdésen: mit keresünk mi itt valójában? Mi a célunk? Hát nincs más, mint a hevellét? Ez a Kohelet kérdése.

A következő vers megválaszolja a kérdést. „Mi haszna az embernek minden fáradozásából, amit magára vállal a nap alatt?” Ránézésre ez azt tanítja, hogy ha valaki dolgozik, és energiát fektet be, nem nyer vele semmit, és nem lesz haszna sem. Azonban ott áll, hogy „a nap alatt”; ami nyíltan válaszol a feltett kérdésre.

Milyen haszonra tehet szert egy ember, mire számíthat, ha azt a munkát végzi, amelyre teremtették „a nap alatt”, egy olyan létezésben, amelyet a nap maga ellenőriz és határoz meg?

Semmilyenre.

A munka a nap alatt önmagában semmilyen hasznot nem hajt; viszont a munka a „nap felett” végtelen lehetőséget biztosít a fejlődésre.

Amíg a fáradozás a nap alatt nem hajt hasznot, a fáradozás a nap felett igen. A nap feletti munka végtelen lehetőség a növekedésre. Az ember jóvá válhat.

A hevellét, a „nap alatti létezés” üres, hiábavaló lét. Azonban ha valaki képes felfedezni a spirituális dimenziót, és bevinni valamennyi szentséget a hevel életébe – ha spirituálisan képes fejlődni és így jóvá válni – akkor az élete minden, csak nem hevel.

Kapcsolat a szukottal

A Kohelet a tökéletes bibliai könyv szukotra.

Egész évben olyan házban élünk, amelynek van teteje. Szimbolikusan a tető választ el bennünket a mennytől. Szukotkor egy ideiglenes épületben élünk, amelyben nincs plafon, amely az istenitől elválasztana bennünket. A szukában (sátorban) eszünk, iszunk és alszunk, és ott éljük mindennapi életünket. A szukában a Sechina, az isteni jelenlét átsüt a szcháchon, vagyis a sátor vékony nádtetején, szentséggel vonva be bennünket – jelentést és dinamikát adva mindennapi életünknek. Teljes fizikai valónk micvává válik, vagyis szent cselekedetté.

Isten csodálatos világot teremtett számunkra, hogy abban éljünk, telve dallal és gyönyörűséggel. Ugyanakkor ez a trükk. Meg kell felelnünk a kihívásoknak. Be kell engednünk az istenit az életünkbe. Ha megtesszük, valami szubsztanciával bíró életünk lesz, és már nem csak hevel. Az eredeti optimizmus és szentség életévé válik.

Azonban ha a spirituális dimenzióktól elkülönülve élünk – zárt tetővel a fejünk felett, teljes mértékben „a nap alatt” – még ha az a tető a legszebben ékesített palotáé is – az életünk hiábavaló, vagyis hevel.

Olyan teremtmények vagyunk, akik a földből származnak, azonban képesek elérni akár a mennyekig. Ha valaki megtalálja a belső szikrát, és ezt teszi meg élete vezérfonalául, akkor értelmet nyer számára az élet: reményt és jelentést kap, és boldogságra tesz szert.

Egy kis darab föld létrehozza és megtestesíti a jóságot. Ez elképesztő kaland. És ez a Kohelet üzenete.

Ezt a cikket Apám, R’ Chaim Benyamin ben Yaakov Reuven, o’’h szeretett emlékének ajánlom.

fordítás · Kovács Bence Artúr

forrás · aish.com

Yaakov Astor

1. Rabbi Moshe Eisenmann gondolatai, felvételről.

2. Bölcsek úgy vélik, hogy hétszer fordul elő a hevel ebben a versben, mivel az a szó, hogy havalim, amely a hevel többes száma, kettőt jelent. Így ha háromszor találjuk a hevelt egyes számban, és kétszer pedig többesben, az együtt hét. Más szavakkal a hevel többször fordul elő a második versben. A Bölcsek azt tanítják, hogy ez a hét napjaira utal, mindegyikre – még a sábátra is! –, a hét minden napja tere lehet a hevellétnek, egy korlátozott, fejletlen létnek.