Chukát

A Tóratanulás és a zsidó Nobel-díjak

A kíváncsiság elmélyíti a tudást.

Szerző: Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2013. június

Szerző: Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2013. június

Hetiszakasz: Chukát

„Azt mondtam, bölcs leszek – és láttam, hogy [mégis] távol van tőlem.” (Kohelet 7:23.)

Slomó hámelech (Salamon király) ezekkel a szavakkal tekint vissza az életére. Amikor az Örökkévaló azt mondta neki, kérjen bármit, és megkapja, ő csak bölcsességet kért. Az Örökkévalónak ez tetszett, és azt ígérte, hogy megadja, sőt még azt is megadja, amit nem kért: gazdagságot és tiszteletet. (1Királyok 3:5–13.)

Ebből látszik, hogy Slomó hámelech fő motivációja az igaz­ságkeresés volt. Az érdekelte, hogy mi miért van. Bölcseink megmagyarázzák, hogy fenti visszatekintésében a hetiszakaszunkban szereplő párá ádumá (vörös tehén) parancsolatára utal, ez az, ami „távol van tőle”. (Bá­mid­bár Rábá 19:3.)

„a külsőleges viselkedés belső természetté válik”

A kérdés az, miért olyan fontos tudni, hogy mit miért kell csinálni? Nem elég, hogy azért, mert Isten ezt parancsolta? Továbbá a zsidó nép nagy büszkesége, hogy a Szináj-hegyi kinyilatkoztatásnál azt ígérték: „náásze venismá”, megtesszük és meghallgatjuk, azaz nem kutatjuk, hogy miért kell csinálni, csak csináljuk!

A zsidó vallás egyik világhíres jellegzetessége, hogy mindig lehet kérdezni, és ez nem számít megkérdőjelezésnek. A kívülálló számára talán az egyik legszembetűnőbb ellentmondás az, hogy annyi látszólag szigorú törvényt kell betartani szóról szóra, és közben a közös tanulások során az alapokat feszegető kérdések merülnek fel. Nemegyszer látni születésük óta vallásos, tanult embereket látszólag trivialitásokat kérdezni, gyakran olyat is, aki napi rendszerességgel tanul! Ha még ezt sem érti, akkor mire épül az egész vallásossága? Egyébként pedig, akkor is be kéne tartania, ha nem értené. Akkor meg mit kérdezősködik?

„Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Örökkévaló!” (Zsoltárok 34:9.) A hagyomány a micvák magyarázatait úgy hívja, hogy táámé hámicvot (a micvák íze). Ráv Dessler magyarázata szerint ahogyan az ételeknek is van íze és táp­értéke, és az ételeket is elsősorban tápértékük miatt fogyasztjuk, ugyanakkor „jó az Örökkévaló”, és ízt ad az ételeknek, hogy az étkezés élvezet is legyen egyben. Ugyanez a helyzet a micvákkal: van egy magyarázatuk a felsőbb világban, amelyet nem látunk, és van sokféle „ízük”, mindenféle egyéb előnyös oldaluk, amelyeket ebben a világban is élvezhetünk.

„Talmud Torá keneged kulám” – a tóratanulás micvája az összes többi micvával felér. (Sábát 127a.) Ha megnézzük közelebbről ezt a micvát, azt látjuk, hogy éppen ilyen típusú kutakodás, logika és mélység megértése, a Talmud és a hagyományos forrásaink elmélyült, alapos tanulmányozása. Vajon valóban mindez „csupán” azért kell, hogy a micvák ízét megérezzük, miközben a lényeg mellett, a parancsolatok valódi oka mellett elmegyünk? Miért van szükség erre a sok magyarázatra?

Ezeken a magyarázatokon keresztül betekintésünk nyílik a Tóra teljes rendszerébe. Nemcsak magukba a törvényekbe, hanem a miértjeikbe is. Megérthetjük, milyen viselkedés milyen tulajdonságot okoz bennünk. Ég és föld különbség van az olyan törvény betartása között, amelyet csupán ismerek, és az olyan között, amelyről mélyen tanultam. Az utóbbiról a tanulás során egy komplett érzésvilágot, képet véstem a lelkembe. Így a tanulás során a külsőleges viselkedés belső természetté válik, és nemcsak az lesz jó, amit csinál az ember, hanem maga az ember is jó lesz, aki csinálja.

Ez megmagyarázza azt is, miért van annyi zsidó Nobel-díjas. Gondoljunk arra, hogy mi érdekli az átlagembert egy új technikai eszköz használati utasításából: az, hogy hogyan használjam. A zsidók az évezredek során a Tóra tanulása által megszokták, hogy ne csak ez érdekelje őket, hanem az is, hogy hogyan működik. Kíváncsiak vagyunk, bele akarunk nézni a mélyére. Talán ez a kutakodó, kíváncsiskodó természet hajtja a sikeres zsidó tudósokat is. „Mert ez [a Tóra] a bölcsességetek és felfogásotok a népek szemében.” (5Mózes 4:6.)

Felhasznált irodalom:
Rabbi Mordechai Becher: Soul Food – The Jewish Dietary Laws (ohr.edu)

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás