Gasztronómia

A zsidó konyha rejtelmei – Mitől édes a mézes?

Szerző: Kürti Adrienn
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

Szerző: Kürti Adrienn
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember


A Tóra 17-szer nevezi az Ígéret földjét tejjel-mézzel folyó Kánaánnak. Felvetődhet a kérdés miért tej és méz? Miért tartották már az ókortól a mai napig csodaszernek? Ráadásul a méhek szorgos munkájával előállított édes szirupról joggal feltételezhetnénk, hogy nem is kóser!

Az alapszabály az lenne, hogy a nem kóser állat „termékei” sem kóserek, ami igaz is a tojásra, tejre vagy a halból származó olajra. Az egyetlen kivétel a méz, amelynek a fogyasztását a Tóra megengedi. „A méhek és lódarazsak termelte méz engedélyezett. Mivel a méz nem testük terméke, hanem virágokról gyűjtik össze a szájukban, majd azt onnan kaptárukban kiürítik, hogy legyen mit enniük az esős évszakban.” (Misné Torá, Hilchot Mááchálot Ászurot 3:3)

A Tánáchban egyébként szó van a méhek gondozásáról, a méhcsaládok nap és eső elleni védelméről, a füstölésről és a méz kinyeréséről, a kasok a városfalon kívüli elhelyezéséről és hogy a rajt a méhész idegen területről is elhozhatja. Ezután meglepő, hogy ez év nyaráig nem volt bizonyíték az ókori izraeli méhészkedésre. Júniusban viszont a Tel-Rechov vaskori város feltárása közben kaptárokra is ráleltek. Amicháj Mazar, a jeruzsálemi Héber Egyetemről, ezt azzal magyarázza, hogy az ókori kaptárok szalmával kevert égetetlen agyagból készültek, és a száraz éghajlat ellenére is nagyon hamar tönkrementek. A tel-rechovi kaptárok annak köszönhetően maradtak fenn, hogy a méhészetben tűzvész pusztított, ami kiégette az agyagot.

De miért is hozták az ókorban, akár több száz kilométerről a méheket, miért is ilyen különleges a méz? A válasz a speciális összetételben van: A méz többségében szőlő- és gyümölcscukrot, valamint különböző speciális anyagokat tartalmaz. Ilyenek a méhek termelte enzimek is, amelyek baktériumölő hatása a kísérletek szerint több elterjedt antibiotikuméval vetekszik. Ezen kívül tartalmaz még többek között C és B vitamint, folsavat, értékes ásványi sókat, amelyek segítik az immunrendszer működését. A mézben található sokféle vitamin ugyan meg sem közelíti a friss gyümölcsök vitamintartalmát, ellenben a tárolás során nem tűnnek el, akár hét éven át is megőrzi a méz a vitaminjait. A méhekhez kapcsolódó gyógyító terápia külön nevet is kapott: apiterápia, mely a mézen kívül a propolisz, a virágpor, méhviasz, méhpempő jótékony hatásaira alapoz. Még a méhcsípés is lehet gyógyító hatású, például a reumás gyulladásra, természetesen, ha a páciens nem allergiás a csípésre.

De hogy kerül a méz az asztalunkra? A méhek a virágok nektárjait és a mézharmatot a mézgyomrukba gyűjtik, a nektár a kaptárba szállítás közben kémiailag átalakul. A méhek ezt a vizes cukoroldatot a jellegzetes hatszög alakú viaszsejtekbe töltik. A kasban dolgozó méhek innen szállítják tovább e nektárt egy másik sejthez, ahol szétterítik. Céljuk a víz elpárologtatása, aminek sikerét nem bízzák a véletlenre, légkondicionáló hiányában szárnyrezgésükkel keltett légárammal távolítják el a páradús levegőt. Közben a nektár répacukor tartalma szőlő- és gyümölcscukorra bomlik, vagyis egy extra-tömény szirup keletkezik, amiben a mikroszkopikus gombák és baktériumok nem képesek megélni. Az így keletkezett méz a pergetés és szűrés után kerül üvegekbe és édesíti meg hétköznapjainkat és ünnepeinket.

A méz a zsidók felfogásában a bőséget, a jólétet jelképezi. Az újszülötteknek régen mézes vajjal kenték be a szájukat, hogy szépek és gazdagok legyenek. A zsidó hagyomány szerelmi erőt is tulajdonít a méznek, amit legjobban a szerelmes versek gyűjteménye, az Énekek éneke bizonyít.

Természetesen közelgő ünnepünk, a Ros Hásáná sem képzelhető el méz nélkül. Ha valaki az újévet még különlegesebben szeretné ünnepelni, annak szeretettel ajánlok néhány mézfajtát a közel 300 különböző fajtából!

Akácméz: harmonikus ízű, akácvirág illatú méz. Jelentős gyümölcscukor-tartalma miatt sokáig folyékony marad. Süteményekbe is ajánlom. Emésztési panaszok, erős köhögés ellen is kiváló.
Napraforgó méz: aranysárga méz, idővel egyre sötétedik. Rövid idő alatt kristályosodik, ami egy természetes folyamat.
Virágméz: színe a halványbarnás színtől egészen a sötétbarnáig terjed, a benne lévő mézek összetételétől függ. Hajlamos a kristályosodásra. A mézet értékes mezei virágokról, gyógynövényekről gyűjtötték a méhek, és emiatt tartalmilag kiváló méznek számít.
Hársméz: álmatlanság, hörghurut ellen ajánlott, görcsoldó hatású.
Gesztenyeméz: étvágytalanság, vérszegénység ellen.
Eukaliptuszméz: légúti panaszok ellen ajánlott, féreghajtó hatású.
Fenyőméz: húgyúti gyulladások ellen, vízhajtó hatású.

A cikk tartalma teljes terjedelemben a JMPoint Akadémia oktatási anyagában olvasható.
http://akademia.jmpoint.hu

Az írás a JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány támogatásával jelent meg.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás