Interjú

A zsidó népnek Egyiptomban kellett megszületnie

Hogyan segít a szédereste a szellemi fejlődésünkben?

A bölcsek tanítása szerint mindenkinek úgy kell tekintenie magára, mintha ő maga jött volna ki Egyiptomból a kivonuláskor. Míg a rabbik a személyes átélést kívánják meg több mint 3300 év távlatából, a modern korban élő zsidó nagyon nehezen tud megfelelni ennek az előírásnak. Mit kell tennünk, hogy tényleg úgy érezzük, mi magunk jöttünk ki Egyiptomból?

Az ünnepek értelmét úgy lehet a legkönnyebben megérteni, ha megértjük az idő fogalmát. Ha egy adott napon történt egy különleges esemény, amikor végbement valamilyen szellemi változás, az annak a napnak az energiájában benne marad. Így alakulhatnak ki szent napok. Ez fontos koncepció, hiszen a zsidóság azt vallja, hogy minden hétköznapi dolgot fel lehet emelni a szentség szintjére. Például a pénzünkből lehet jótékonykodni, a számítógépünkön Tórát tanulni és így tovább.

Az idő is a hétköznapi, szekuláris világhoz tartozik. A Vil­na Gaon mondja, hogy az oszé máásze beresit – ’aki csinálta a kezdetet’, az idő teremtésére utal. Az is idő a materiális világ része. Mint minden materiális dolog, az idő is válhat szentté.

Ezeken a szent napokon szellemi felemelkedés történt. Minden évben, amikor visszajön a dátum, ez a szellemi emelkedés újra megjelenik. A Ramchal magyarázata szerint az adott naphoz tartozó micvák nem mások, mint eszközök arra, hogy be tudjuk szívni azt az emelkedett szellemi energiát, amely a levegőben van az adott napon. A pe­száchi micvák is idetartoznak. De nem a micvá az, ami önmagában tartalmaz valamit, hanem az csupán eszköz, hogy hozzá tudjunk jutni az energiához.

Ehhez meg kell érteni két dolgot. Egyrészt hogy milyen különleges szellemi dolog történt az adott napon. Másrészt, ha ezt megtettük, akkor meg lehet próbálni aktualizálni azt. Vagyis nyitottá válni, hogy hasonló dolog történhet velem is.

Beszéljünk erről a két komponensről külön-külön is. Először is meg kell értenünk, hogy milyen szellemi dolog történt ezen a napon. Mi is történt peszáchkor?

Lehet erről a dologról több szinten beszélni – mélyen, mélyebben és még mélyebben, akár a végtelenségig. Az egyszerű felfogása a dolognak az, hogy a kivonulás volt a zsidó nép alapításának kezdete, és hálásak kell lennünk ezért. Hálát kell mondani a Teremtőnek, hogy ám szegulává (kiválasztott néppé) tett minket, és hogy én is ennek alapján vagyok zsidó ember. Ez az egyik legfontosabb koncepciója a peszách ünnepének.

Azonban van ennek a folyamatnak mélyebb értelmezése is. A zsidó nép születése kapcsán három nagy lépcsőről kell beszélnünk. Az első lépés, hogy Ávrahám elérte azt a szellemi teljességet, hogy kialakuljon belőle a zsidó nép. Ő volt a zsidó nép alapja. De nála és a másik két ősapánál sem alakultak közösséggé még a családok. Ez a fajta néppé érési folyamat az egyiptomi szolgasággal kezdődött, és teljesedett ki akkor, amikor kivonultak Egyiptomból. Az Egyiptomban töltött idő és a kijövetel a második lépcső.

A harmadik fázist pedig akkor értük el a néppé válás folyamatában, amikor elértük Egyiptomban a 600 000-es lélekszámot. Ezt tekinthetjük olyan zsidó közösségnek, amelyet már az ám (nép) szóval illethetünk. Hogy néppé legyünk, tehát három nagy komponens kellett: szellemi óriások, mint az ősapák, akik megvetették az alapot, szolgaság egy tisztátalan helyen és a megfelelő létszám elérése.

De a kérdés felmerül: hogy lehet, hogy a zsidó nép az egyiptomi nép hatalma alatt született? Bölcseink mondják, hogy Egyiptom volt abban az időben a legtisztátalanabb hely a világon, maga a szellemi nihil. Hogy alakulhatott pont itt ki a zsidó nép, amely a legtisztább erkölcsi normákra épül? Tanuljuk, hogy párhuzamos dolog történt az első ősapával, Ávrahámmal is. Hiszen – mondja a midrás – annak, aki alapítja a zsidó népet, olyan embertől kellett származnia, aki a bálványimádók egyik vezetője volt. Gondolhatnánk, hogy szebb lett volna, ha a zsidó nép alapítója egy emelkedett, spirituális családból jön. Olyan ez, mintha például egy modern európai ország vezetőjének megválasztanának egy embert, akinek a szülei komoly bűncselekményekért életfogytiglanit töltenének éppen a börtönben. De tanuljuk, hogy ez az egész világ működési elve. Számos uralkodónk és szent emberünk van ugyanis, akik nem a legerkölcsösebb felmenőkkel rendelkezett.

Maharal azonban még ennél is továbbmegy. A következő provokatív kérdést teszi fel: ha előző kérdést jogos (igaz, hogy nem túl tiszta felmenőktől származhatnak spirituális óriások?), akkor miért nem tesszük fel a legabszurdabb kérdést: miért kellett megteremteni a testet? Jobb lett volna csak a szent lélek a test nélkül, amely mindenfajta tiltott dolgok felé vonzza az embert. Ő maga meg is válaszolja a kérdését, és az előbb említett midrást is ugyanúgy: a teremtés célja nem más, minthogy a legtisztátalanabb dolgot is felemeljük a legtisztább szintre. Ez az oka annak, hogy a zsidó népnek Egyiptomban kellett megszületnie. Máshol nem születhetett volna meg.

Az ember feladata, hogy kinyilvánítsa a Teremtő egységét. Ez azt jelenti, hogy fel kell ismerni, hogy – akár individuális, akár népi szinten – minden, ami történik, az Örökkévalótól jön. Ennek oka, hogy nincs más akarat, csak a Teremtőé. Személyes feladatunk, hogy kiterjesszük ezt a felfogást nem csak a jó dolgokra, hanem az esetleges rossz dolgokra is. Egyiptomban pont ez a szabály működött: nagyon rossz történések elengedhetetlenül szükségesek voltak a szent cél, a zsidó nép születése érdekében. A személyes életünkben ugyanez az elv érvényesül.

Néppé alakulás, hálaadás, kiválasztottság szellemi feladatra. Hogyan aktualizáljuk ezeket a súlyos koncepciókat a saját életünkre? Tud ebben segíteni a szédereste?

A nehéz helyzetek és nehéz körülmények, amelyekben sokszor magunkat találjuk, katalizátorként kell hogy működjenek az előrébbjutáshoz és felemelkedéshez. Mint ahogy Egyiptom elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy az Örökkévaló népe megszülessen, ugyanígy a saját életünk nehézségeit is azért adja az Örökkévaló, hogy általuk feljussunk egy magasabb szintre – amit a nehézség nélkül nem tudnánk elérni. A nehéz helyzetek nem csüggedést vagy feladást kell hogy kiváltsanak belőlünk, hanem emelkedést. A széderestén meg kell találnunk magunkban azt a hatalmas lelkierőt, amely bennünk van, és amely által fejlődünk. A hággádá olvasásának kezdetekor megemlítjük Ávrahám apját, Teráchot, nem véletlenül. Át kell éreznünk, hogy milyen lehetett Ávrahámnak szembemenni az egész akkori civilizáció normáival, szokásaival és hitrendszerével. Meg kell egy kicsit éreznünk azt a lelkierőt, amellyel ő rendelkezett, ahogy a neveltetése és a szocializációja ellenére képes legyen kitörni a nehézségekből, és hatalmas szellemi magasságokba emelkedni.

Ilyen egy zsidó ember: nem adja meg magát, hanem a nehéz körülményeket használja fel, hogy még jobban felemelkedjen.

Ha napjaink akármelyik zsidójára gondolunk, vagy akár saját magunkra és arra, hogy az Ávrahám ősapánktól egészen napjainkig eltelt több mint 3700 évben a számtalan felmenőnknek mennyi nehézséggel, fenyegetéssel, ellenséggel, fizikai vagy lelki elnyomással kellett szembenéznie, akkor érezhetjük ennek a lelkierőnek az eredményét és erejét. A Chazon Ish-ről lehet olvasni, hogy amikor a reggeli imában az áhává rábá (hatalmas szeretet) részhez ért, mindig sírt. Ennek oka annak a mély átérzése volt, hogy az, hogy manapság zsidóként élhetünk, van zsidó nép, ehhez az Örökkévaló általunk felfoghatatlan mélységű szeretete volt szükséges.

Igen, és ebben a szeretetben még egy fontos bizonyosság van. Hiszen tudjuk, hogy a zsidó nép a negyvenkilencedik tisztátalansági szinten volt Egyiptomban, tehát közel ahhoz a ponthoz, hogy visszafordíthatatlanul eltűnjenek, beolvadjanak. Tehát volt valamilyen mag, központi érték, amit igyekeztek megtartani, de majdnem megbuktak. A Teremtő segített nekik, hogy mégis vissza tudjanak épülni, helyt tudjanak állni a legnagyobb kihívások során is.

Az ember sokszor érezheti úgy, hogy az erőmön túl vannak a megpróbáltatások. Tudnunk kell azonban, hogy ha mi magunk mindent megteszünk, amire képesek vagyunk, és az nem elég, akkor elvárhatjuk, hogy a Teremtő a segítségünkre siessen, hogy sikerrel tudjuk venni az akadályokat.

A Miskán felépítésekor a Tóra a hukam et haMishkan – ’fel lett állítva’ szót használja, nem pedig a felállították szót. Miért? Rási megmagyarázza, hogy valójában ez a feladat az ember erején túli volt. Olyan hatalmas oszlopok voltak a Miskánban, hogy azt egy ember nem lett volna képes felállítani. Mózesnak ezt az építményt egyedül kellett felállítania. Az Örökkévaló azonban azt mondta Mózesnak: „Te tedd meg a maximumot, fogd meg az oszlopokat, és próbáld felállítani. Miután Te megtetted a lehetető legnagyobb erőfeszítésedet, én segíteni fogok a továbbiakban”. Smulevic rabbi (a híres Mir jesiva legendás rabbija és vezetője) sokszor említette, hogy sok ember azt hiszi, kérnie kell isteni segítséget a fizikai dolgokban (megélhetés, egészség és más szükségleteink), de a szellemi dolgokban nem. Pedig a szellemi dolgokban is ugyanúgy segítségre szorulunk, és nem szabad kihagynunk az imáinkból. Ugyanúgy az ember feladatához tartozik, hogy fejlődjön a szellemiekben, és ha ez így van, akkor isteni segítség is kell hozzá. A Miskán felépítése is erre utal: ha az ember megteszi a lehető legtöbbet, akkor mind fizikai, mind szellemi téren segítségre számíthat a Teremtőtől.

Nem szabad eldobnunk mindent és feladni, ha valami túl nehéznek tűnik. Mindig számíthatunk arra, hogy a Teremtő szeretete ott működik a háttérben, és nem hagy el minket.

az interjút készítette és szerkesztette • Elior és Liorah Goldman

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás