Filozófia

A zsidók és a viszálykodás

Viszálykodás elhivatottságból.

Szerző: Keleti Dávid rabbi
Megjelent: Forrás – 2010. július

Áv hó kilencedikén (Tisá Beáv) pusztult el az Első és a Második Szentély. Amikor a Szentély állt, a zsidó nép fénykorát élte. A Szentély volt a spirituális központ, aminek segítségével állandó kapcsolat állt fenn az Örökkévaló és a zsidó nép között. A Szentély révén lehetősége volt minden zsidónak a folytonos spirituális feltöltődésre, a bölcseknek és az egyszerű embereknek egyaránt. Szentélyünk pusztulásával nem csupán a spirituális központ semmisült meg, hanem az Örökkévaló és a zsidó nép között fennálló kapcsolat is meggyengült. Az eltávolodás a szétszóratás-ban, a gálutban jutott kifejezésre. Nyilvánvalóan népünk történetének egy távoli eseményéről beszélünk, kapcsolatunk mindezzel csupán e folyamat következményében, a száműzetésben nyilvánul meg, amiben ma is élünk. Azonban a talmudi bölcsek jelenvalóvá teszik számunkra a pusztulást. Azt mondják: “Minden egyes nemzedék, kinek napjaiban nem épül fel a Szentély, olyannak tekinthető, mintha maga pusztította volna el azt.” (Jerusálmi Jómá 1:1) Tehát még mindig fennáll a lehetősége annak, hogy bármikor újra megteremtsük a fénykort. A száműzetés időszaka azonban elhúzódik, mivel még ma is létezik az, ami a Szentély pusztulását előidézte.

De mi is ez valójában? Jómá traktátusban (9b) ezt a kérdést járják körül. “Miért pusztult el az Első Szentély? Három dolog miatt: idegen isteneket szolgáltak, szexuális bűnöket követtek el és vérontásban vettek részt [a zsidók]. És miért pusztult el a Második Szentély? A hiábavaló gyűlölködés (szinát chinám) miatt. Ezzel tanítja meg [a Talmud], hogy a hiábavaló gyűlölködés olyan súlyos bűn, mint az idegen istenek szolgálata, a szexuális bűnök és a vérontás bűne együttvéve.”

„Minden egyes nemzedék, ki- nek napjaiban nem épül fel a Szentély, olyannak tekinthető, mintha maga pusztította volna el azt.”

Manapság is számos alkalommal találkozunk zsidó közösségekben a hiábavaló gyűlölködéssel, melyek keserű viszálykodásban jutnak kifejezésre. Felmerül a kérdés, vajon ez egy sajátosan zsidó viselkedésforma, vagy csak speciális esetekben érhető tetten?

A prágai Máhárál (Lőw rabbi) Necách Jiszráél című könyvében (25. fejezet) beszámol egy nem zsidó gondolkodóval való beszélgetésről, melynek végén meglepő következtetést von le. Eszerint a viszálykodás a zsidók viselkedésének sajátja, bár nem aljasságból vagy gonoszságból, hanem paradox módon a zsidók elhivatottságából, annak félreértelmezéséből fakad.

Hogy lehet ez? Beszélgetésük során a gondolkodó a zsidók egymással szembeni ellenségeskedésein meglepődve ezt kérdezi:  “Vajon nem így áll-e a Tórában: Szeresd úgy a felebarátodat mint tenmagadat!” (3Mózes 10:9) Lőw rabbi erre azt válaszolja: Az ellenségeskedés állapota maga a száműzetés. Az Örökkévaló rendelése szerint szóródtak szét a zsidók a világban, melynek következményeként a véleményükben is megoszlottak. Ha egy szív és egy lélek maradt volna a zsidóság nem számított volna szétszóratásnak. A gálut létrejöttéhez az Örökkévaló megbontotta a zsidó nép egységét, elhintve közöttük a viszály lehetőségének magját.

A gondolkodó azonban felhívja Lőw rabbi figyelmét, hogy ez a viselkedés korábban is jellemző volt a zsidó népre, hiszen már Jákob fiai is féltékenyek voltak testvérükre, Józsefre, majd később Korách és társai is féltékenykedtek Áron papi szerepére. Lőw rabbi válasza erre a következő volt: Bár a zsidók hajlamosak arra, hogy veszekedjenek egymással, ez mégsem azt jelenti, hogy gonosz a lelkük. Ennek mélyebb a magyarázata. A zsidó nép egy speciális cél megvalósítása érdekében kapta az Örökkévalótól a Tórát, mely olyan tulajdonságok kifejlesztésében segíti őket, amivel jobbá tehetik a világot (tikun olám). Ez óriási felelősség, amihez az Örökkévaló spirituális segítséget nyújt a zsidó népnek. E segítséggel együtt a zsidó nép elhivatottsága is növekszik. Ha azonban valaki nem megfelelő módon él, akkor az elhivatottságból irigykedés és rosszakarat válik. Ha egy zsidóban csupán kiüresedett büszkeség érzés marad, irigyelni fogja társa spirituális eredményeit, mások által kivívott tiszteletét vagy épp anyagi jólétét. Bár ez nyilvánvalóan rendkívül alantas tulajdonság, mégis bizonyítható, hogy ez nem puszta gonoszságból származik, hanem a kapott szerepkör félreértéséből. Láthatjuk például, hogy ha egy zsidó bajba kerül, akkor testvérei – viszályukat félretéve – a segítségére sietnek.

Erre a gondolkodó egy utolsó kérdést tesz fel: Ha mindez így van, nem nagyobb a félreértelmezéséből eredő kockázat a lehetséges haszonnál? Lőw rabbi válasza: Az Örökkévaló maga segíti elő a teljesség elérését. A Tórán keresztül megadja a lehetőséget, hogy az egyes ember a benne lévő potenciált pozitív formában bontakoztassa ki. Ha helyesen értelmezi elhivatottságát, magasabb spiritualitás szint felé haladhat, amivel együtt jár a többi nép iránt érzett felelősség, valamint a törekvés, hogy megfelelően tudja kamatoztatni a szerepéből adódó lehetőségeket. Nagy jelentősége van, hogy mindnyájan helyesen értelmezzük az Örökkévalótól kapott küldetésünket. Ha a zsidók között megszűnik a viszálykodás, ha újból egységesek leszünk, megszűnik a száműzetés. Az Örökkévaló kivezet bennünket a gálutból, újra megteremti a zsidó nép fénykorát, újjáépíti a jeruzsálemi Szentélyt, mely spirituális központtá válik az egész világ számára. Ezért imádkozik és erről álmodik a zsidó nép immár kétezer éve.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás