Történelem

A zsidók szláv nyelve

Egy kis nyelvészkedés – a többnyelvű zsidóság.

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2011. szeptember

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2011. szeptember

Az utóbbi időben szerencsére egyre nagyobb az érdeklődés a jiddis nyelv iránt, azt azonban már valószínűleg kevesebben tudják, hogy a jiddis nyelv megjelenését megelőző időszakban Közép-Európában a zsidók egy, a cseh-szlovák nyelvek közé tartozó szláv dialektust beszéltek, és ezt a nyelvváltozatot éppen a jiddis térnyerése szorította ki a használatból valamikor a 14-15. században. Ennek a mára kihalt nyelvnek a magyar elnevezése knaani vagy judeoszláv, addig a nemzetközi terminológia a judæo-czech, illetve judæo-savic kifejezést támogatja a knaanic és a canaanic mellett. Elterjedésének központja elsősorban a cseh birodalom, valamint Lengyelország, Luzsica (Lausitz) és más szerb területek voltak.

A zsidók vándorlásaik során általában felvették a környező népek nyelvét, így gyakran alakultak ki speciálisan zsidó nyelvváltozatok, pl. judeo-görög (יווני jevani), judeo-kurd, judeo-francia (צרפתי carfati), judeo-arab (judezmo), ladino, jiddis, judeo-grúz és jinglish, yeshivish nyelvek, de csak az egykori Perzsia területén legalább 14, egymástól elkülöníthető zsidó nyelvváltozatot találunk − összességében pedig több, mint 54 külön nyelvről vagy nyelvváltozatról beszélhetünk (a héber külön­böző történelmi és területi változatait nem számolva). Ezek a nyelvek olykor alig-alig térnek el a többségi nyelvváltozattól, azonban vannak olyanok is, melyekben az esetleges elszigeteltség során bekövetkező különfejlődés, vagy a kölcsönszavak magas aránya megnehezíti, akár lehetetlenné teszi a többségi társadalommal való szóbeli érintkezést.

A knaani nyelv elnevezésének kérdésére két elképzelés is él. Az egyik feltételezés szerint a knaan szó épp olyan földrajzi és néprajzi elnevezése volna a zsidó népességnek az Elba folyótól keletre, ahogyan az askenázi zsidók épp az Elba folyótól nyugatra éltek, vagy miként a Ibériai-félszigetről származó zsidókat tekintjük szefárdnak. A másik elképzelés szerint a héber כנען (kena’an) szóból ered, tehát önmagukat kánaáni nyelvet beszélő zsidók önelnevezése lehet, de ugyanígy lehet külső, a többségi társadalom által használt név is.

Ennek a nyelvváltozatnak a létére kezdetben kizárólag logikai úton tudtak következtetni, semmilyen tárgyi bizonyíték nem állt a kutatók rendelkezésére. Az egyik ilyen feltételezésnek az alapja, hogy a jiddis nyelv korai korszakában (1350-1500 között) olyan, nagyszámú szláv kölcsönszó jelentek meg a jiddisben, mely a környező szláv nyelvekben abban az időben már rég nem volt használatban. Létezik egy másik jelenség is, amely végképp megnehezíti a tudományos nyelvrokonítást. Nézzünk erre egy példát: az unterzogn/interzugn (felbújt, sarkall, buzdít) ige első látásra német eredetűnek tűnik, az elöljárószó és a szótő egyértelműen a német unter és sagen szavakat jelentenék, azonban a német nyelvben az untersagen szónak nincs ilyen jelentése − ezt a jelenséget egy szláv kifejezés tükörfordításának ismerjük (vö. pl. orosz под-сказать pod-skazatj). Több szó esetén azonban, mint pl. oyszogn (felfed, leleplez) is, sem a német, sem a szláv nyelvek nem adnak segítséget erre a jelenségre, ugyanis az átvett készletek oly mértékben növelték a tisztán belső szóképzés lehetőségét, hogy ez megsokszorozta a lehetséges variációkat.

Egyes kutatók, mint Paul Wexler, állítják, hogy a knaani nyelv a jiddis közvetlen előde, mely egyszerűen germanizálódott az idők folyamán, sőt épp a knaani beszélők okozták a legtöbb nyelvtani változást a jiddis fejlődésében, további eltávolodását elősegítve a felnémet nyelvektől. Ez ellentétben áll Max Weinrech nézeteivel, aki hangsúlyozta, hogy a szláv kölcsönszavak csak abban az időben kerültek a jiddisbe, amikor az már teljesen kialakult (?).

Később aztán tárgyi bizonyítékok is előkerültek, azonban ezek közül sok vitatott eredetű. Az első legkorábbi lehetséges knaani irat egy levél a 9. századból, mely a rutén zsidó közösségnek íródott. Az első, minden téren elfogadott bizonyíték jóval később, a 12-13. századból került elő. A képen is látható, III. Mieszko és I. Leszek lengyel fejedelmek uralkodásának idejéből való érmékből többet is találtak régészeti feltárás során. Az érmén משקא קרל פלסק felirat látható (a szláv átírás szerint mško krl plszk), azaz „Mieszko lengyel király”. Az utolsó leletek, melyeken még héber írást találunk, a 16. századból valók. Ekkoriban már folyamatos volt a judeo-germán nyelvre való áttérés, ráadásul a Litván Nagyfejedelemség területére nemcsak Németország felől telepedtek be zsidók, hanem délkeleti irányból, Kijev felől is, itt azonban ezek is áttértek a jiddisre.

Tudatos nyelvpolitika ekkor még nemigen létezett, így a zsidók első közép-európai nyelve teljesen kiment a használatból, azonban a jiddis nyelvnek hála, számtalan eleme a mai napig tovább él.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás