A Milestone Intézet alapító tagjával beszélgettünk az oktatásról, az elitről, a kritikai gondolkodás fontosságáról és arról, hogy miképp szövi át mindezt a zsidó lét.

A legtöbben a Lativ Kolel diákjai közül nem rendelkeznek vallásos háttérrel, ha jól tudom, Te sem vallásos családból származol.

Így igaz, de csak részben. A családom egyik fele kifejezetten vallásos gyökerekkel rendelkezik, ők szatmáriak, és főképp a Meá Seárimban és egyéb zártabb közösségekben élnek, de őket nem is ismerem. A másik oldal pedig a szokásos, hászkálá (felvilágosodás) utáni hagyományos „magyar zsidó” csapat. A családunkban maga a tény, hogy zsidók vagyunk, sosem volt titok, így egy fokkal jobb helyzetből indultam, mint aki később, például a tagliton jön rá, hogy van köze a zsidósághoz. Azzal sincs baj egyébként, csak nálunk az erről való beszéd is jobban benne volt a tradícióban. A nagymamám „kóserszerű” háztartást vezetett, ez már gyerekként is feltűnt, de ugyanakkor természetes volt, ahogy a tipikus közösségi programok is, mint például a szarvasi tábor. Aztán az egyetemi évek alatt kicsit távolabb kerültem tőle. Mikor hazajöttem, a briszt már felnőttként csináltattam meg, és utána folytatni akartam a tanulást. Balázs Gábor révén találkoztam Ráv Keletivel, akivel tanulni kezdtem, majd a Sijéhez kerültem, és elkezdtem bejárni a Lativba. Jóba lettem emberekkel, és ott töltöttem körülbelül 1,5 évet.

Sokan hezitálnak azon, hogy csatlakozzanak-e valamilyen zsidó közösséghez vagy tanulási formához, miközben ezek a (kiruv) szervezetek tárt karokkal várják a tanulókat.

Én mindenkinek, aki megkérdezi, hogy hogyan kezdje el a zsidóságot, én a Lativot ajánlom. A mai napig igyekszem – amennyire lehet – a legtöbb alkalommal a szombatot és a nagy ünnepeket megtartani, a Milestoneban is gyakran egymásnál gyűlünk össze, szombatfogadást is csinálunk, és ez nekem nagyon fontos. A Lativ nekem azért is nagyon szimpatikus, mert szeretem az olyan szervezeteket, amelyek nagyon koherensen gondolkodnak. Tehát tudod azt, hogy miről mi a véleménye, miről mit gondol. Más szervezetek esetében ez legtöbbször nincs így, mert nincs koherens nézetrendszer, minden szituatív. Amikor az elején vagy és tanulsz, akkor nagyon jó, ha ez az alapvető feltétel megvan – hasonló az egész egy neves gimnáziumhoz, amelynek a rendszere adott esetben több száz éve jól működik: ott nyugalom van, neked csak arra kell figyelned, hogy tanuljál. Ha a Lativ azt mondja magáról, hogy minél több emberhez el kell juttatni a Tóra szavait, és minél több emberhez közelebb kell vinni a zsidóságot a mindennapjaiban, akkor a Lativ az egyik legsikeresebb szervezet ezen a téren.

Vannak, akik más irányba indulnak el?

Én azt gondolom, hogy mielőtt álláspontot alakítunk ki – legyen szó akár a zsidóságon belüli nézetekről –, az a fontos, hogy tanuljunk. Lehet, hogy valaki utána egy progresszív vagy egy neológ irányba indul el, meg kell tanulni néhány alapdolgot, és ez egy nagyon élvezetes tanulási folyamat, például a chevrutában (párban) való tanulás. Nagyon izgalmas így tanulni. És utána, mikor már kellő tudás van az ember fejében, akkor már tudja az ember, hogy milyen irányt válasszon.

Vannak a Lativnak aktív tagjai, akik napi kapcsolatban állnak a szervezettel, és vannak kevésbé aktívak. Szerinted ez probléma?

Az, hogy nem vagyok aktív, az nem jelent bajt. Az én szám íze nagyon jó a Lativval kapcsolatban. Nagyon sok olyan alumni van, akik nincsenek ott, akiknek tök jó a szájízük és tudják, hogy bármikor visszamehetnek. Nyilván lesz néhány beszólás – persze nevetve – hogy hol voltál eddig, de több év után is bármikor vissza lehet térni. Ha holnap azt mondanám, hogy hétfőn odamegyek, véleményem szerint nem lenne benne semmi negatívum, sőt, nagyon jó érzés egy ilyen háttér, és ez fontos is. Ez is egy olyan szerep, amelyben a Lativ sikeres. Vannak eseményjellegű programok is, így nagyon jó példa egy-egy sábáton, illetve a személyes kapcsolatok is fontosak nagyon értékes és fontos emberekkel ott. Véleményem szerint Magyarországon nem találsz jobb rabbit Ráv Keletinél. Mondom ezt úgy, hogy nézeteimhez inkább az angliai progresszív közösségek nézetrendszere áll közelebb.

Egyik alapítója vagy az egyre sikeresebb Milestone Inté­zet­nek. Mivel foglalkoztok?

Tanítunk. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy kiegészítő oktatást. Mikor a diák délután eljön a gimnáziumból, akkor eljön hozzánk és estig itt van. Van 120 modul a 4 évfolyamon, hiszen 14–18 éveseket tanítunk. Dé­lu­tá­nonként tudományokat tanul angol nyelven, méghozzá interdiszciplináris alapokon, azaz nincsen leszűkítve pl. biológiára és kémiára. Az volna a cél, hogy még mielőtt a gimnáziumban igazán bevezetésre kerülnek bizonyos tudományok – és mivel például egy közepesen motivált kémiatanár egy életre elveheti a diák a kedvét, illetve érdeklődését a természettudományok iránt –, mutassuk meg azt, hogy milyen lehetőségek vannak ebben, és milyen izgalmas is lehet. Nagyon sokszor kiderül az, hogy a diák valós affinitása egy-egy irányban teljesen más, mint amit az iskolában látnak. Ne csak úgy találja ki, hogy közgazdász akar lenni, csak mert jól hangzik, vagy mert szereti a matematikatanárát, hanem nézzük meg, hogy valóban élvezi-e, vagy sem, és mennyi affinitása van pl. a közgazdaságtanhoz.

Mindezt angol nyelven. Az általános nyelvi kompetencia fejlesztésén túl milyen szerepe van az angolnak?

Azért angol nyelven, mert a Milestoneból minden diák a világ legjobb 100 egyetemén tanul tovább, ezek pedig főként angliai, illetve amerikai egyetemek. Az egyik célunk, hogy egy erős közösséget formáljunk belőlük, akiket később visszaintegrálunk Magyarország vérkeringésébe. A Milestone tehát legyen a központja egy értelmiségnek vagy politikai, gazdasági és kutatói elitnek. Azt látjuk ugyanis, hogy a társadalmi problémák jelentős része az elit válságából fakad, és ha egy fiatal középosztálybeli érettségiző diákot kiveszünk ebből a közegből, és berakjuk egy meritokratikus társadalomba, ahol minden egyes sikerért meg kell küzdeni, akkor javíthatunk a rendszeren. Vannak kifejezetten olyan moduljaink, amelyek a társadalmi érzékenységet építik ki egy diákban. Azt kell nekik elmagyarázni, hogy ők egyrészt szerencsés helyzetben vannak, másrészt hogy az, hogy ő másokon segít, nem áll szemben azzal, hogy sok pénzt keressen, azaz a társadalmi érzékenység és az egyéni siker nem zárja ki egymást egy egészséges társadalomban.

Mióta működik az intézet és ez számokban mit jelent?

Öt éve kezdtünk öt diákkal, most 300 diákunk van négy évfolyamon. Van 700 alumnink, és van 70 tanárunk. Elég nehéz bejutni az intézménybe, komoly felvételik vannak, igen sok feltételt szabunk.

A piaci és egyéb szereplőknek milyen a hozzáállásuk a Milestone-hoz?

Vannak ösztöndíjak, sőt az intézménybe járó diákok több mint egyharmada ösztöndíjas. Jövőre már lesz zsidó ösztöndíj is, ami más ösztöndíjakhoz hasonlóan működik, például bolgár, illetve keresztény ifjúsági szervezetek ösztöndíja, azaz ha valaki aktívan működik a közösségében, akkor a közösség megfinanszírozza a képzés egyik felét, mi meg a másikat. De vannak cégek, amelyek mint későbbi munkaerőre tekintenek a diákra, így akár mentort is kaphat. Az volna a cél, hogy azok a cégek állják a tandíjat, amelyek később a hasznot is húzzák belőlük, és ne csak a családok állják a cechet. Azt is látjuk, hogy a cégek egyre inkább hajlandók beszállni a finanszírozásba, hiszen évről évre ezer okból folyamatosan csökkennek a tehetséges munkavállalók. Ez csak egy lehetőség a cég részéről, a diákoknak semmit nem kell aláírniuk, viszont elmehetnek oda gyakornokoskodni, beülhetnek elemzésekre, meetingekre. Ha mást nem is csinál a diákunk, csak jegyzetel, de legalább betekintést nyerhet, hogy hogyan zajlik egy-egy nagyon komoly piaci döntés a vezetőknél. Mi azt garantáljuk, hogy jó képzettségű diákokat nyújtunk a piaci szereplőknek, de semmilyen más kötelezettséggel nem jár a diák részéről.

Az általános tankötelezettség bevezetése óta, de már azt megelőzően is működtette a zsidóság a maga kiegészítő oktatási intézményeit. Éreztek párhuzamot?

Nyilván ezt hozzuk otthonról is, nem véletlenül rendelkezünk mi, alapítók mindhárman zsidó gyökerekkel. Azt látjuk, hogy az oktatás az egyik, amin az ember nem spórol. De hozzá kell tennem, hogy nagyban építünk is az oktatási rendszerre, hiszen a diákok döntő többsége az egyébként jó minőségű oktatást nyújtó gimnáziumokból érkezik. Vannak a magyar oktatási rendszernek pozitív elemei is, ezek például a munkamemóriának (pl. memoriterek) és a kognitív készségeknek az erős fejlesztése, amely nem ennyire hangsúlyos az angol-amerikai modellben. A zsidó oktatásnál ez fokozottan érvényesül, hiszen fejből kell tudni sok-sok mindent. Viszont ha valaki csak a magyar közoktatásban szocializálódik, akkor a kritikai gondolkodás nem vagy nem kellő mértékben alakul ki. Meg kell tanulnia más módszerekkel tanulni, például nem frontálisan – sok minden visszanyúlik így a tradicionális zsidó tanulás gyökereihez, például a chevrutához. De idekapcsolódik az is, hogy azt látjuk, hogy kevésbé a csilli-villi előadásokon kell, hogy legyen a hangsúly, sokkal inkább a tartalomnak kell a helyén lenni. Én abban nagyon hiszek, hogy a forma jön majd a tartalom után, először műveltnek kell lenni, először tanulni kell, és a sikert erre kell felépíteni. A Lativban is ezt szeretem, hogy nem a külsőségeken van a hangsúly.