Női szemmel

Áldott vagy, hogy nem teremtettél nőnek!

A kettő nem kiegészíti egymást, hanem egy egésszé válik.

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2011. január

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2011. január

Dédnagymamám (aki nagy feminista volt) azt mondogatta, azért nem óhajt vallásos lenni, mert a zsidó férfiak minden reggel azt imádkozzák, hogy „Áldott vagy, örökkévaló Istenünk, a világ királya, hogy nem teremtettél nőnek”. Valóban, zsidó és nem zsidó feministák kedvelt témája ez az áldás, többnyire ezzel próbálják bizonyítani, hogy a zsidó vallás elnyomja a nőket, illetve a nőt valami alsóbbrendű, káros lénynek állítja be.

Modern világunkban gyakran elmosódnak a két nem közti szerepkülönbségek, és sokan szem elől tévesztik a tényt, hogy férfi és nő azonos értékű, de nem azonos. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a világ sivárabb hely lenne nők, illetve férfiak nélkül. A zsidóság szerint a két nem kiegészíti egymást, de egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik.

Ennek fényében az volna tehát logikus, ha a nők pedig azt mondanák minden reggel, hogy: Áldott vagy, hogy nem teremtettél férfinak.

De nem, az áldás női verziója így hangzik: „Áldott vagy, hogy akaratod szerint teremtettél”!

Erre az aszimmetriára hivatkozva még könnyebb a zsidóságot hímsoviniszta vallásként beállítani. A zsidóság egyik legalapvetőbb tanítását nem veszik figyelembe azok, akik szerint ez a vallás a férfi magasabbrendűségét hirdeti.

Szüleink, nagyszüleink generációja a zsidóságát gyakran valamiféle „hendikepként” élte meg. Titkolták, esetleg szégyellték is, viszont mindez arra ösztönözte sokukat, hogy a lehető legkimagaslóbb teljesítményt nyújtsák mind szakmailag, mind erkölcsileg, s mintegy így kompenzáljanak. A végeredmény kétségtelenül pozitív volt, de ez nem változtat az alapgondolat helytelenségén.

Ellensúlyozásként a rendszerváltás után alakult több zsidó ifjúsági szervezet megpróbált a fiatalokba zsidó büszkeséget, öntudatot plántálni. Viszont sokszor az üzenet úgy jött át, hogy zsidónak lenni önmagában okot ad a büszkeségre, hogy zsidónak lenni különleges jogokkal jár együtt… stb. Ez legalább ugyanolyan torz zsidóságtudat, mint az előző generációé, és a végeredmény szempontjából még rosszabb is.

A zsidó gondolkodásban a felsőbb státus nem jogokkal jár együtt, hanem kötelezettségekkel. A nem zsidóknak például mindössze a hét noáchita törvény szerint kell élniük, hogy részük legyen az eljövendő világban. A zsidó nőknek ennél jóval több törvényt kell betartaniuk, a férfiaknak pedig még többet. A hierarchiában a férfiak után a léviták következnek, utánuk pedig a kohénok. Kohénnak lenni köztudottan számos korlátozással, kötelezettséggel jár napjainkban is. Amikor pedig még állt a Szentély, a kohénok kötelesek voltak ott rendszeresen szolgálatot teljesíteni. Ez persze spirituális szempontból igen magasztos, de fizikailag már nem annyira: állati belsőségek szortírozása, takarítás… stb. Bizton állíthatjuk, hogy aki átlátja és megérti a kohénokra vonatkozó összes speciális törvényt és korlátozást, nem akarhat őszintén kohén lenni!

Viszont helyénvaló volna-e azt mondani: Áldott vagy, hogy nem teremtettél kohénnak?

Nem, mert ez alapvetően azt jelentené: Áldott vagy, hogy nem róttad rám mindazt a kötelességet és nyűgöt, amit a kohénokra. Márpedig a felelősség alól való kibúvás, illetve az afeletti öröm, hogy nem kaptunk több parancsolatot, nem összeegyeztethető a zsidósággal.

Ha valaki például szereti a szakmáját és jó munkahelye van, soha nem fogja azt mondani a főnökének: köszönöm, hogy nem adtál nekem több munkát, nagyobb felelősséget.

Ezért nem mondhatja egy zsidó nő: Áldott vagy, hogy nem teremtettél férfinak!

De mi van akkor, ha egy nő esetleg vágyik a férfiléttel járó pluszkötelezettségekre, parancsolatokra, ha úgy gondolja, hogy ezáltal közelebb kerülhet az Örökkévalóhoz?

Oka van, hogy az Örökkévaló kevesebb betartandó parancsolatot adott a nőknek, mint a férfiaknak. Akár vallásosak, akár nem, a nők természetüknél fogva spirituálisabb lények, fogékonyabbak a transzcendensre, a nem anyagira. A férfiakat jobban lekötik a materiális élvezetek, a siker, a pénz hajszolása. Ha belenézünk egy tetszőlegesen kiválasztott női magazinba: biztos, hogy lesz benne ezotéria- vagy horoszkóprovat, míg egy férfiaknak szánt magazinban hiába is keresnénk hasonlót.

A nők tehát többek között azért nem kaptak több parancsolatot, mert nincs szükségük rá. Ezzel szemben a férfiaknak többször van szükségük arra, hogy tudatosítsák önmagukban, a világ nemcsak a legmegfoghatóbb anyagi szinten létezik, hogy nem ők, hanem egy felsőbb hatalom irányít.

Ezek után minden nőnek oka van rá, hogy büszkén mondja: „Áldott vagy, hogy akaratod szerint teremtettél!” 


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás