Vájikrá

Állatáldozatok

Mire tanítanak az állatáldozatok, ha helyesen fogjuk fel őket?

Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2012. április

Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2012. április

Ez a hetiszakasz hosszasan és részletesen leírja az állatáldozatokat a Szentélyben – a testrészek elégetését, a vér fröcskölését, a nyúzást. A mai ember elsőre ezt pogánynak és primitívnek találhatja. Az biztos, hogy másnak hangzik ez, mint az a meleg spiritualitás, amelyet képzeletünkben az őseink gyakoroltak.

A kérdés tovább nehezedik, ha figyelembe vesszük a zsidóság álláspontját az állatokkal kapcsolatban. Az állatoknak okozott fájdalom általános bibliai tilalma mellett (cáár báálé chájim) egy sor külön micvá van az állatok védelme érdekében, például: levenni egy szamár terhét, ha az túl nehéz neki, pihenőnapot adni az állatnak Sábeszkor, nem kötni be az állat száját, amikor a mezőn dolgozik (vagyis nem akadályozni meg, hogy egyen abból, amit lát), és sok, sok egyéb.

Miért volt tehát állatáldozat? Nézzünk meg néhány alapvető félreértést.

1. Vajon nem kegyetlen dolog-e megölni egy ál­­­latot?

Miért zavarna ez? Hamburgert eszünk, és bőrcipőt viselünk. Focizunk, és a KFC-ben e­szünk (Jeruzsálemben még kóser változatban is lehet). Ha tehát az állatok hasznosítása fizikai célokból meg van engedve, akkor spirituális célok mi­att még inkább!

(Mellékesen minden áldozatnak volt gyakorlati, fizikai haszna. A legtöbbet emberek ették meg, pl. a peszáchi áldozatot megsütötték, és a széderen megették! Még a „teljes égő áldozatnál” is felhasználták a kohénok az állat bőrét.)

2. Áldozat vagy feláldozás?

A héber korbán szó, amelyet a Tóra használ az állatáldozatok leírásánál, nem feláldozást jelent olyan értelemben, hogy feladni valamit, és nem is áldozat olyan értelemben, hogy ajándék az isteneknek. Azt jelenti, közel jönni. Segítenek az embernek közelebb kerülni a Teremtőhöz.

A Szentélyben az állat részeit felemeltük az Isten oltárára. Ez annak a személyes szándéknak a kifejezése, hogy az anyagi forrásainkat magasabb szintre emeljük – az istenszolgálat felé irányítsuk.

Kinek szolgál ez a javára? Ez elvezet minket a következő tévedéshez:

„A zsidó áldozatok
nem az Isten
kedvéért
vannak.
Nincs rá szüksége.”

3. Miféle Istennek van szüksége az áldozatainkra? Ez egyfajta megvesztegetés, hogy ne legyen ránk mérges?

Különbséget kell tennünk a görög mitológia és a zsidóság között. A pogány áldozatok arra szolgáltak, hogy megbékítsék a véges isteneket, akiknek a létezés korlátozott területe felett volt hatalmuk. Minden istennek más kellett, és az emberek úgy tudták elkerülni a haragjukat, hogy megadták nekik, amire szükségük volt.

A zsidó áldozatok nem az Isten kedvéért van­nak. Nincs rá szüksége. Mindenható, és már mindene megvan. Miattunk vannak. Meg­tanítanak minket arra, hogy a fizikait, a testet megs­zenteljük.

A 613 micvá egyike, hogy a Kohén Gádol éfodja (mellvért) mindig hozzá legyen erősítve. Rav Sámson Rafael Hirsch azt mondja, hogy a bálványimádóknál a ceremóniához szükséges mellvértet a bálványra kötötték. Ezzel akarták kontrollálni a bálványt és a saját oldalukra állítani. A zsidóságban viszont a főpap saját magára köti, mert mi saját magunkat akarjuk kontrollálni.

Minden ember két részből áll: a fizikai test­ből és a spirituális lélekből. Mindkettő táplálkozni és fennmaradni kíván, de mindkettő másként éri ezt el. A test kényelmet és azonnali elégedettséget kíván: ennivaló, alvás, hatalom, gazdagság. A lélek hosszabb ideig tartó, örök élvezetet keres: értelmet, szeretetet, jócselekedeteket, kapcsolatot az Istennel.
A tórai micvák a lélek örömei felé irányítanak minket. Ha azonban a test veszi át a hatalmat, akkor megszegjük a micvákat.

Áldozattal lehet kijavítani ezt a hibát. A vét­kes előrelép, és azt mondja: hibát követtem el, és sajnálom azt a kárt, amelyet ezzel a lelkemben okoztam. Az állati énem került felülre. Nem akarom ezt a hibát még egyszer elkövetni. Megfogadom, hogy levágom ennek az állati oldalamnak az uralmát az éle­temen.

4. Miért vér és belsőségek?

Amikor valaki a saját szeme előtt látja, hogy levágják az állatot, azt gondolja: „Valójában én érdemeltem meg ezt, de a Teremtő kegyes.” Ez egy erős spirituális élmény. Látjuk az élet nehézségét.

Kirk Douglas, a legendás filmsztár 1991-en helikopter-balesetet szenvedett. A pilóta és a segédje meghalt, de Kirk életben maradt. Az eset legalább annyira megrázta spirituálisan, mint testileg. Mikor a kórházi ágyban feküdt, azt kérdezte magától folyamatosan: miért pont én éltem túl?

Végül is így válaszolta meg a kérdését: azért, mert még van valami fontos, amit el kell végeznem ebben a világban, valami fontos dologgal hozzá kell járulnom. Eddig csak játszogattam. Most már látom, hogy az élet ennél komolyabb.

Kirk elkezdett rendszeresen Tórát tanulni, és visszahozta az életébe a zsidó hagyomá­nyokat, amelyekre gyerekkorából emlékezett. Va­lamint elkezdte kitalálni, hogy hogyan is használja a vagyonát a világ jobbá té­telére. Visszatért magához – a szekuláris Hollywood nyomásával szemben.

Ma nagyon elkötelezett életet folytat. Ma­gára vette, hogy épít egy multimédiás előadótermet a siratófallal szemben, hogy autentikus és inspiráló élményt nyújtson a turistáknak. Be akarja hozni az elvesztegetett időt.

Akárcsak a Szentélyben: a vér jelenléte, a halál közelsége… „ez akár én is lehettem volna”. Ez örökre megváltoztatja az ember életét. Vajon a hetiszakasz inspirál minket a vál­tozásra?


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás