Egyszer Jeruzsálemben egy öreg haszid hívott meg vacsorázni sábeszre. Amikor eljött a kidus ideje, és a házigazda kezébe vette a bechert (serleget), a felesége rászólt.
– Vedd fel a strájmlidat!
A családfő rám nézett, és csendesen csak annyit mondott:
– Hű, de vallásosak lettünk hirtelen…
A történet mindig megmosolyogtat, amikor eszembe jut. Van benne valami, ami nem egészen cinizmus, hanem inkább egy kis egészséges szkepticizmus. A Halott a zsidó humor? (Is Jewish Humor Dead?) című 1951-es esszéjében Irving Kristol, a neokonzervativizmus atyjának számító amerikai gondolkodó ekképp jellemezte a zsidó vicc lényegét:
„A zsidó humor azon a pengeélen táncol, amely elválasztja a vallásos a hitet a színtiszta nihilizmustól. »Tudja«, hogy a materiális világ az egyetlen igazi valóság, de azt is felfedezte, hogy ennek a világnak önmagában nincsen értelme, míg a zsidó vallás abszurd világa, amelyben született, és amelyben hozzászokott a lélegzéshez, már nem létezik.”
Bár Kristol mélyen tisztelte a tórai zsidóságot, és sokat is írt róla, szekuláris neveltetésére hivatkozva nem volt vallásos. Persze mielőtt őt mentegetnénk, fontos ennél az idézetnél figyelembe venni a dátumot. A zsidó teológia és filozófia különösen komplikált helyzetben voltak a holokauszt után. Nagyon nehéz volt – és a mai napig az – megmagyarázni a jó Isten koncepcióját a modernkori történelem fényében. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az a világ, melybe Kristol helyezi a klasszikus zsidó humort, tényleg meg lett semmisítve. Azonban van valami ebben az idézetben, ami nagyon is jól jellemzi a zsidó világlátást: szkepticizmus mindennel szemben.
Gyakran felemlegetjük, hogy a Tórának 70 arca van, melyhez forrást többek között a Bámidbár Rábbá 13:15-ben találhatunk. Ez a sokszínűség azt is magában foglalja, hogy míg ezek közül mindegyik lehet igaz, az egyik arc igazságát árnyalja – és sokszor komplikálja is – egy másik, szintén legitim értelmezés. Ezért különösen zavarónak találom, amikor valaki a zsidó világban az „igazság felfedezéséről” kezd el szónokolni.
Nem azért, mintha valamiféle relativizmusba menekülnék. A nehézség abban áll, hogy a zsidóság régen felismerte a valóság összetettségét, és azt is, hogy ennek a valóságnak sok oldala lehet egyaránt lényeges. A probléma egyáltalán nem az, hogy az egyik igazság csak relatív vagy szubjektív lenne, hanem az, hogy a másik sem feltétlenül érvénytelen.
Ez különösen nehéz probléma elé állít minket, többek között a zsidó jog terén. Sarah Idit Schneider a következőképpen írja le a halachikus folyamatot Célofhád lányai (The Daughters of Tzlafchad) címen megjelent cikkében:
„A Talmud úgy jellemzi a halacha mesterét, mint aki negyvenkilenc teljesen logikus és impozáns érvet tud felhozni a megengedésre, és negyvenkilencet a tiltásra. […] A Maharsa hozzáteszi: »És akkor, a józan ítélőképességű szíveddel találd meg azt a döntést, amely a legalkalmasabb arra, hogy gyakorlati halacha legyen.« Aki eleget tesz e tanács szellemének, […] annak el kell jutnia egy pontra, ahol egyszerűen tényleg nem lehet tudni, hogy melyik útban rejlik Isten igazsága. Ott, a nemtudásnak ezen a pontján a szűnik meg az előítélet és történik meg a tisztulás.”
Ennek a finom összetettségnek a fényében különösen fontosnak tetszik, hogy a szabadulás ünnepének, a peszáchnak a narratíváját négy kérdés köré építjük. Daniel Yaakov Travis rabbi A megváltás napjai (Days of Redemption) című könyve szerint ezek a kérdések egy szintén négy állomásból álló történelmi körforgásra utalnak. Először a zsidók bűneik miatt száműzetésbe kerülnek, majd az asszimiláció miatt büntetésben részesülnek. A harmadik stáció a büntetés megszüntetésére tett kísérlet ima és tesuvá által. Végül Isten elfogadja a visszatérést, és felszabadít.
Nem véletlen e körforgás, a szabadulás és a kérdések közötti kapcsolat. A volt brit főrabbi A kérdezés művészete (The Art of Asking Questions) című írásában a kérdéseket a zsidó vallás központi elemeként tárgyalja.
„A vallásos hitet sokszor naivnak, vaknak, elfogadónak vélik. Ez nem a zsidó út. A zsidóság nem a kritikus intelligencia felfüggesztése. Nincs benne megfelelője Tertullianus Certum est quia impossible est (hiszem, mert lehetetlen) kijelentésének. Épp ellenkezőleg: a kérdezés a világ értelmességébe és az emberi élet jelentőségteljességébe vetett hit kifejezése. […] Nem a kételkedés miatt kérdezünk, hanem a hit végett.”
A legjobb kérdés pedig nem fogalmazódhat meg, csak az igazság összetettségét tiszteletben tartó, egészséges szkepticizmusból. Az egyetemen, ahol napjaimat tengetem, rengeteget hallok arról, hogy a „zsidóság” milyen politikai beállítottságra „kötelez” egyeseket. Sokszor azt vélem felfedezni, hogy a már készen kapott bal- vagy jobboldali nézeteket próbáljuk igazolni a jiddiskeittel. Ez a mentalitás nem vezethet máshoz, mint a Travis rabbi által leírt négyütemű körforgáshoz. Ebben már nincs meg az a fajta egészséges szkepticizmus, amelyre a zsidóság nevel.
Nem véletlen, hogy a Peszách egyszerre a szabadság és a kérdés ünnepe is. Ezek elválaszthatatlanok. Merjünk szkeptikusak lenni, merjünk kérdezni, és merjünk nem csak választ, de válaszokat is találni.