Kell a távolság az igazi közelséghez.

Az Ácháré mot hetiszakasz Áron két fiának, Nádáv­nak és Avihunak a halálával kezdődik. A Tóra sze­rint tűz emésztette fel őket (3Mózes 10:2), ezt követően mégis a ruháikban vitték ki őket a táboron kívülre (10:5). Hogyan maradhattak épek a ruháik, ha tűzben haltak meg? Rási szerint két villám csapott beléjük a Szentek Szentjéből. Hogy kiérdemeljék ezt a sorsot, valami súlyos dolgot kellett elkövetniük. Mi volt ez?

Miután hónapokat vártak a Sátor felavatására, Nádáv és Avihu annyira izgatottak voltak, hogy serpenyőikkel rögtön a Szentek Szentjébe siettek. A probléma az, hogy a Szentek Szentje olyan hely, amelybe csupán egyszer lehet bemenni évente – jom kippurkor –, és akkor is csak a kohén gádolnak. Nádáv és Avihu egy olyan közegbe léptek a Sátor spirituális központjában, amely már túl sok volt számukra.

A Tóra Istenhez közelinek hívja Nádávot és Avihut (3Mózes 10:3). Pozitív szándékaik voltak: közelebb akartak kerülni, kapcsolódni akartak. Természetesen Isten szereti a közelséget, de vannak határok. Nádáv és Avihu átléptek egy határt.

Másokért tenni

Ez az eset a személyes kapcsolatainkban meglévő kerítések és a határok fontosságáról árulkodik. Van egy vonal, amely elválasztja a közel kerülés iránti vágyat és azt, ami már egészségtelen.

 A Talmud a következő érdekes állítást teszi: „Még inkább mint amennyire a borjú szeretne enni, az anya szeretne szoptatni.”  Az egyszerű magyarázat persze az, hogy bár a borjú éhes, a tehén tele van tejjel, amitől meg kell szabadulnia.

 Egyszer Simcha Wasserman rabbi nevében hallottam, hogy ezt a mondatot másképp kell értelmezni. Ha a tehén egyetlen érdeke az lenne, hogy megszabaduljon a tejtől, akkor ezt a test könnyen megoldhatná úgy, hogy egyetlen nagy adagban bocsátja ki a tejet. Ehelyett azt látjuk, hogy a tej a borjú egyéni szükségleteihez mérten lesz adagolva. Tehát amikor a Talmud ezt állítja, akkor valójában azt mondja, hogy az anya a borjú érdekét nézi etetésnél, és azt szeretné, hogy neki legyen jobb.

Egy jó kapcsolat a közelségről, az adásról és a másik irán­ti érzett felelősségtudatról szól, de nem basáskodó vagy fojtogató. A kabbalisták ezt egy metaforával magyarázzák: ha az én gyertyám ég és valaki másé nem, akkor az jóság ha meggyújtom. De ha már ég, akkor a jóság az, ha hagyom, hogy az ő gyertyája egyedül égjen.

A szülő vagy az oktatás szerepe az, hogy a diákot eljuttassa az önállóságig. A Rambam azt írja, hogy a legmagasabb szintje a jótékonykodásnak az anyagi függetlenség elősegítése ajándékkal, hitellel vagy munkalehetőséggel. Egy függőségi kapcsolat egészségtelen, túl közeli a valódi kényelemhez.

Nyílt ház

A Talmud (Pirké Ávot 5:13) különböző embertípusokat mutat be aszerint, hogy hogyan osztják meg tulajdonaikat. Az egyik típus teljesen szabadon közelíti meg a kérdést: „ami az enyém az a tied, és ami a tied, az az enyém”. A Talmud szerint ez az ember ostoba, hiszen ez a felfogás káoszhoz vezet. Valójában senkinek sincs semmije.

Tegyük fel, hogy valaki otthonát „nyílt házzá” szeretné tenni, ahova bárki bármikor bejöhet. De ennek az embernek már nincsen alapja ahhoz, hogy adjon. Ha meghív engem, annak nincsen semmi értelme. Mivel bárki mehet hozzá bármikor, a ház valójában nem is az övé, és igazából nem is engem hív meg. Nincsen távolság és határ az egyének között. Nem csoda, hogy a kommunizmus megbukott.

Egy apró darab

Amikor a Tóra leírja Isten szövetségét a zsidó néppel, akkor a „karét brit” kifejezést használja (2Mózes 34:10, 5Mózes 29:13). A szó szerinti értelme ennek a kifejezésnek – elvágni a szövetséget – egy oximoron. Az elvágás elkülönülést jelez, míg a szövetség egyesülést.

A Maharal szerint a valakihez való közelkerülésnek a módja nem az, hogy mindent feladunk, hanem, hogy „vágunk” magunkból egy különleges szeletet, és azt megosztjuk a másikkal. Ezért mindig közel akarsz majd maradni ahhoz az emberhez, mert szoros kapocs fűz hozzá, de ugyanakkor nem adod fel a saját egyéniségedet.

Az egésznek az a lényege, hogy tudni kell, hol legyenek a határok. Ha a határainkat okosan húzzuk meg, elérhetjük a megfelelő közelséget mindenkivel. Lehet, hogy egy kollégával tudunk beszélni a pénzügyekről, egy rabbival a vallásról, egy szomszéddal a politikáról. De a korlátok nélküli közelség mindenkivel biztos út a személyes kudarchoz.

Ez érvényes a fizikai intimitásra is. Itt is határokat kell húznunk, hogy egy heves pillanatban ne lépjünk át valami egészségtelen kapcsolatba. Ez az egyik oka annak, hogy a Tóra elítéli a promiszkuitást vagy akár a nemek közti „barátságos ölelést” is. Ha mindenkivel lehet, mi marad a házastársamnak?

A zsidó vizsga

Mielőtt Isten átadta a Tórát a Sínai-hegyen, azt parancsolta Mózesnek, hogy húzzon határt a hegy körül, nehogy az emberek túl közel jöjjenek. Ez az utasítást annyira fontos, hogy a következő helyeken is meg van említve: 2Mózes 19:12, 19:21 és a 19:24-ben is meg van ismételve.

A „túl közel kerülés” zsidó vizsga volt a történelem során. Erősen vágyunk arra, hogy megjavítsuk a világot, hogy békét hozzunk, hogy elősegítsük a messiási kort. Ez­zel az intenzitással sokszor a legjobb szándékkal rohanunk a rossz irányba.

A siker azon múlik, hogy tudjuk, merre tartunk, és meddig lehet elmenni. Az ösztöneinket a megfelelő mértékben, helyen és időben kell kihasználni. Talán ezért van az, hogy Jeruzsálem – a legszentebb zsidó hely – „fallal körbevett” város.

Nádáv és Avihu végzetes hibája az volt, hogy ezt figyelmen kívül hagyták.

forrás • aish.com

fordítás • Horváth Árje