Filozófia

Az idő felett

A legutolsó pillanatban lettünk megmentve.

Szerző: Rabbi Dr. Akiva Tatz
Forrás: Torah.org
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. április

Szerző: Rabbi Dr. Akiva Tatz
Forrás: Torah.org
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. április

Nézzük meg mélyebben a kez­detek energiáját. Mind Ros Hasana, mind Pészách az év kezdetei. Ros Hásáná az ember, mint egyén; Pészách pedig a zsidó nép újrateremtésének az eseménye. Mit tanulhatunk ebből?

A Pészáchkor működő spirituális erők olyanok, hogy a zsidó nép − és igazából minden egyes zsidó − elérheti a lehetetlent, ha ezeket az erőket használja. Ha az ember ugrani akar, hogy elérje az érzékelés, a személyes fejlődés egy tel­jesen új szintjét, Pészáchkor ez sokkal sikeresebb lehet, mint az év többi részében. Ilyenkor különleges isteni segítség áll rendelkezésünkre, ami a fejlődés különböző szintjeinek elérését egy ug­rással teszi lehetővé. Új szintet általában csak nehezen és fokozatosan lehet elérni. A héber “Pészách” kifejezés jelentése “átugrás”; ez mélyebb szinten arra a növekedésre utal, amit szokásos helyzetben lépésről lépésre lehet csak elérni.

Ez az energia különösen erős Pészách első estéjén. Ez a legerősebb inspiráció ideje. Ka­ba­lisz­tikus források utalnak arra, hogy a má’áriv (esti ima) minden este építi a kapcsolatokat felső világokkal. Pészách első estéjén ezek a kapcsolatok maguktól épülnek, nincs szükség a mi munkánkra. Akkor miért kell imádkoznunk ezen az estén is? Azért, hogy hozzákapcsoljuk magunkat ahhoz, ami a felső világokban történik! Hogy lehozzunk valamit azokból az energiákból a mi szintünkre. Ezen az éjjelen nincs szükség a szokásos éjszakai védelemre – ez a lél simurim, a “védelem éjszakája”. Olyan szintű Isteni védelemben van részünk, amiben egyetlen más napon sincs. Ez tényleg “különbözik az összes éjszakától”!

Tegyük fel a régi kérdést mélyebb értelmében: “Miért különbözik ez az éjjel a többitől?” Az imént említett gondolatokat felhasználva megérthetjük, hogy en­nek az éjjelnek különleges ereje van: az első Pészáchi áldozatot ezen az éjjelen ettük. A tíz csapás betetőzése, az egyiptomi elsőszülöttek halála éjfélkor történt. Az egyiptomiak büntetése közben Isten a mi házainkat “átugrotta”. Magát a büntetést pedig Isten maga hajtotta végre, nem pedig valamilyen angyal. A kivonulás megkezdődött, a megváltás megvalósult. A megváltás villámsebesen történt − k’heref ájin –, egy szempillantás alatt. A kenyérnek nem volt ideje megkelni, és maceszként került ki Egyiptomból. Az ilyen események bizonyosan a magasabbról jövő leírhatatlan energiák fizikai megjelenései.

Mit érthetünk meg ezekből az eseményekből, és gyökereikből? Mi a mélyebb értelme ennek a sebességnek? A macesz természetének? Kezdjük egy olyan kérdéssel, ami néhány újkori kommentátort zavart. Van egy jól is­mert gondolat, mely szerint a zsidó nép Egyiptomban a tisztátalanság negy­venkilencedik szintjén volt, és ki kellett, hogy váltódjon, mert ha csak egy kicsit is maradnak még Egyiptomban, lesüllyedtek volna az ötvenedik szintre, ahonnan már nincs visszatérés. A megváltásnak azért kellett éppen akkor történnie, amikor történt, mert később már nem lett volna zsidó nép, amit Isten kiválthatott volna. A legeslegutolsó pillanatban lettünk megmentve. Ebből megérthetjük, hogy az utolsó E­gyip­tomban töltött pillanatban, a kivonulás előtti pillanatban, a lé­tünk egy hajszálon függött – még egy pillanat, és túl késő lett volna.

A kérdés: egyetlen plusz pillanat Egyiptomban hogyan o­koz­­­hat­ta volna a spirituális el­­tű­nésünket, az egyiptomi tisztátalanságba való beleesésünket? Ez volt a legnagyobb pillanat, amit valaha tapasztaltunk, a legfelső megnyilvánulás ideje, megtöltve Isten közelségének érzékelésével. Az éjfélnek a pillanata meg ragyogott a tisztaságtól. Annak a folyamatnak volt a betetőzése, ami hónapokkal azelőtt kezdődött az első csapásokkal, amikor a rabszolgamunka véget ért. A csapásokat a zsidók nagyra értékelték, mint Isten irányításának egyre növekvő megnyilvánulását. Ezen az éjjelen érte el ez a folyamat a csúcsát. Hogyan lehet elképzelni a zsidó nép azonnali szétesését, belecsúszását a tisztátalanságba ennek a folyamatnak a késleltetésével? Inkább azt gondolhatnánk, hogy a megnyilvánulás ilyen ereje az embereket angyalokká változtatja!

Az ezzel foglalkozó források értik, hogy amiről itt szó van, az egy pillanat abban az országban. Nem csak több idő a korábbi rabszolgaságban, vagy üldöztetésben úgy általában, hanem konkrétan több idő azon az utolsó éj­jelen Egyiptomban. Mi a megoldás erre a problémára? Egy megközelítést találhatunk a mélyebb zsidó forrásokban. Az ember élhet a tér és idő fizikai dimenzióiban, annak alárendelve, annak részeként. Vagy pedig élhet az ember benne, mégis felülemelkedve azokon. Ehhez az em­bernek minimálisra kell csökkentenie a kapcsolatát közte és a fizikai elemek között. Az idő dimenziójában ez a z’rizut (buzgóság, fürgeség) Isten parancsainak teljesítésében.

A 16. századi Máhárál magya­rázza, hogy ha valaki gyorsan mo­zog, minimalizálja a cselekvésre fordított időt, azzal legyőzheti az idő fojtogató hatásait. Ter­mészetesen mindig véges az idő, amit a cselekvésre lehet fordítani, de a lényeg az, hogy a spiritualitással szemben áll a fizikai tér és idő felesleges kiterjedése. A minimálisan szükséges idő nem áll szemben a spiritualitással, sőt, a fürge cselekvés spirituális szintre emeli a fizikai dimenziókat. Mivel a spirituális világ az idő fölött áll – magyarázza a Máhárál –, kapcsolódhatunk hozzá azzal, hogy minél közelebb kerülünk hozzá az erőfeszítéseinkkel, úgy, hogy a lehető legkevesebbre csökkentjük a cselekedeteink fizikai részét. Másképpen fogalmazva: a lustaság, vagy a cselekedeteink lassulása, a fizikai dimenzió kiterjesztése, minket is ennek a dimenziónak a részévé tesz. A lomhaság a spiritualitás ellentéte. A lustaság összeegyeztethetetlen a spirituális fejlődéssel.

Ezen azt kell érteni, hogy a spirituális élet a fogantatás majdnem végtelenül rövid pillanatában, a valóság maszkulin szaka­szában keletkezik. A feminin szakasz dolga, hogy fenntart­sa en­nek az első szakasznak a spirituális energiáját, és hogy elhozza a véges világba. Ám ez csak úgy lehetséges, hogyha a teremtő fogamzás szakasza elektromos, élő, nem fogja vissza fizikai nehézség.

„azóta a fizikai világ szélén élünk, a szélén, ami kapcsolódik a transz- cendenssel,
az istenivel”

Most térjünk vissza ahhoz a bizonyos egyiptomi éjféli pillanathoz. A probléma a plusz idővel nem az egyiptomi tisztátalanság bepiszkító hatásai lettek volna. Az a veszély már rég elmúlt. Nem, a probléma a plusz idővel maga a plusz idő lett volna! Próbáljuk meg megérteni. A megváltásnak k’heref ájin (egy szempillantás alatt) kellett történnie, mert a fürgeség nagyon fontos ahhoz, hogy egy esemény spirituális maradjon. Ha Egyiptomot lassan, ter­mészetesen, nyugodtan hagytuk volna el, akkor mi egy természetes nép lettünk volna! A zsidó nép akkor született meg; a születés pillanata transzcendens kellett, hogy legyen, mert “minden a kezdet szerint megy”. Spirituális nép lettünk és maradtunk, mert a kezdet spirituális volt. A kialakulásunk a lehető legkisebb időt vette igénybe, és azóta a fizikai világ szélén élünk, a szélén, ami kapcsolódik a transzcendenssel, az istenivel. Az Egyip­tomban eltöltött további idő szörnyű veszélye maga az idő lett volna; ez az a tisztátalanság, amiről itt szó van: a tisztátalansága a népnek, amelynek spirituálisnak kéne lennie, de lecsúszik a fizikaiba, a természetibe.

És ez a Pészách titka: meglovagolni a minimális idő hullámát. Túllépni az időn. Túl gyorsan hagytuk el Egyiptomot ahhoz, hogy a természetinek hatása legyen. Túl gyorsan ahhoz, hogy a természetes világgal való súrlódás lelassíthasson minket. Túl gyorsan ahhoz, hogy lelassulhassunk az anyagi és véges világba. Túl gyorsan ahhoz, hogy a kenyér megkeljen, hogy az alapvető étel, ami táplál minket kiterjedjen a megdagadt, megduzzadt állapotába. Egy nép, amelyik csak fizikai, táplálva az étellel, ami csupán az összetevőinek a keveréke.

Ha egy kicsit belegondolunk: mi az a macesz, a Pészách egyik központi parancsolata? Mi a különbség a chámec (megkelt) és a macesz között? Csak az idő! Semmi különbség nincs az összetevők között, csakis az idő különbözik. Liszt és víz, ha egy bizonyos minimális idő alatt sül meg, macesz lesz belőle. Egy másodpercet késik ehhez a minimum időhöz képest: chámec. És micsoda különbség: maceszt enni tórai tevőleges micva, a jutalma mérhetetlen. Chámechot enni [Pészáchkor] tórai tilalom, és a büntetés rá: kárét, elvágás a spirituális gyökerünktől! A különbség élet és halál között szó szerint egy pár másodpercen múlik. Ez a titka a Bölcsek mondásának: “Micvá hába’á lejádchá, ál táchmicená” – “Amikor egy micva (parancsolat) jön a kezedhez (áll előtted, hogy megcsináld), ne hagyd, hogy megromoljon.” Szó szerint: Ne hagyd, hogy chámeccé váljon). “Usmártem et hámácot” – “Őrizd a macesz” (de így is lehet olvasni: pőőrizd a micvákat).

Ez nem csak egyszerű szójáték; ahogy a macesz chámeccé válik, ha túl sokáig magára hagyják, ugyanúgy a micva, a teljesítőjének a spirituális élete chámeccé válik, megkeseredik, ha hagyja, hogy a természetes világ részévé váljon. A micva egy fizikai cselekedet, ami határtalan spirituális energiát tartalmaz, de ily módon is kell megtenni. Ha csak egy egyszerű fizikai cselekedetként tesszük meg, elveszítheti a kapcsolatát a spirituális világgal.

A micvák olyanok, mint a macesz: ha egy magasabb szinten tesszük meg, fürgén, akkor felemelkednek. Ha viszont lomhán, lassan tesszük meg őket, akkor megkeserednek. A fogantatás szakasza dimenziómentes; a folytatás, vagy fenntartás szakasza egy tökéletes kör. A feminin szakasz a konkretizálás, a fizikai létbe hozás; ezt egy körhöz lehet hasonlítani. A kör az egyetlen olyan alakzat, aminek nincsen speciális pontja, a többi geometriai formával ellentétben, a körnek minden egyes pontja megegyezik a többivel. A legkisebb ívből a többi rész mind meghatározható. Nincs benne sem­mi újdonság. A veszélye ennek a szakasznak az, hogy könnyen monotonná válik, elveszíti a kreativitást, deprimál. Ha a feminin szakaszt éretten kezeljük, akkor folyamatosan újdonságot fejez ki. Ha nem, akkor megfagy, élettelenné, érzéktelenné válik.

A héber ábécében a betű, ami ezt jelképezi, a számech, ami egy kör. A Tórából tanuljuk, hogy az újdonságnak teljesen frissnek kell lennie, teljesen hathatósnak ilyen módon: az egész Teremtés történetében nincs egyetlen szá­mech sem! Egy hosszú szöveg e nélkül a betű nélkül! Van még egy rész a Tórában, amiben nincs számech – nem meglepő, hogy ez a bechor, az elsőszülöttekre vonatkozó törvények. Nekünk az újdonságok, a chiddusok világában kell élnünk. Nem szabad a természeti felé kiterjednünk.

A Sulchán Áruch (zsidó törvények kodifikációja) első törvénye a nap kezdetével foglalkozik. Lenyűgöző, hogy az első kötelesség szerint el kell kelni az ágyból! Felszínesen ezt egy jó tanácsként is lehet értelmezni. Ám ennél sokkal többről van itt szó. A lényeg egy, a kezdetre vonatkozó alapvető tanítás – ha valaki erős, mint egy oroszlán, hogy felkeljen reggel, ha valaki lustaság nélkül kezdi a napját, nem engedi, hogy a természetes emberi lomhasága megfertőzze a felébredés pillanatát, az első tudatos pillanatot, akkor a nap spirituális, felemelkedő lehet! Minden a kezdet szerint megy! Tiszta kezdetek, időn túli kezdetek nem adnak lehetőséget a lelassulásnak, a depressziónak. Ez valóban a legmegfelelőbb kezdete a zsidó törvénykönyvnek.

Az új teremtésben nincsen negatív elem. Amíg a kreativitás ener­giája folyik, addig depresszió és lemondás nem lehetséges. A depresszió spirituális gyökere a személyes fejlődés hiánya. Amikor csak telik az idő, és semmi új nem épül, amikor minden változatlan, a lélek a halál hideg kezét érzi. A szomorúság az élet vé­gén az, hogy az aktivitás többet nem lehetséges, többet már nem lehet változtatni, minden fagyott. Ez a lényegi különbség az élet, és annak ellentéte között, és a lélek előre érzi azt a végső állapotot, amikor már nem aktív ebben a világban. Ez egy nagy titok a depresszió megértésében, és ez az oka annak, hogy a depresszió gyógyszere az aktivitás; először minden értelmes aktivitás, de ez el kell, hogy jusson a lélek aktivitásához, a növekedéshez.

A Pészach első éjjele. Hihetetlen energia, hihetetlen lehetőség. A felülemelkedő kezdet ideje. Idő annak, hogy inspiráljuk a gyerekeket, a spirituális kezdőket. Ez az ideje annak, hogy ihletet merítsünk. Ez az ideje annak, hogy elérjük a lehetetlent, az idő fölé emelkedjünk.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás