Szerző: Rabbi Mordechai Kamenetzky
Forrás: Torah.org
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2010. augusztus

Hetiszakasz: Ki técé

Szeretet. Feltehetően ez a szó magyarázhatja azt az érzést, ami összeköt szülőt és gyereket, férjet és feleséget, az Örökkévalót és teremtményeit. A férfi és nő közti szeretet az az állandó szimbólum, melyet Salamon király használ a Sir Hásirimben (Énekek éneke), hogy kifejezze az Örökkévaló megingathatatlan szeretetét a népe iránt.

Azonban a válás is az élet velejárója, és Ki técé hetiszakaszban, bár nagyon röviden, szó esik a válás módjáról. Arról is beszél, hogy miért érnek véget házasságok. „Akkor lészen, ha nem talál ő kegyet szemeiben, mert talált rajta valami szemérmetlen dolgot és ír neki válólevelet” (5Mózes 24:1). A Misna a Gittin traktátusában különféle módokon magyarázza az ervát dávárt (szemérmetlen dolog). Bét Sámáj, aki a legtöbb esetben szigorúságáról ismert, azt mondja, hogy válás csak erkölcstelenség esetén lehetséges. Bét Hilél szerint a válás megengedett akkor is, ha „a feleség odaégeti a levest”.  Rabbi Ákivá, akinek legendás a felesége iránti rajongása és hálája, azt mondja, hogy „akkor is [elválhat], ha talál egy szebb asszonyt”.

Nagyon nehéz megérteni a Misnát. Úgy tűnik, hogy minden tanítással szembe megy. Hogy mondhatja Bét Hilél, aki a béke szeretetéről és a béke kereséséről híres, hogy egy odaégett leves miatt el lehet válni? Rabbi Ákivá egyszer 24000 diák előtt a feleségére mutatva kijelentette: „Mindaz, ami nekem van és nektek van, az neki köszönhető”. Hogy mondhatta akkor, hogy el lehet válni, ha valaki talál egy csinosabb asszonyt?  Ez nevetségesnek tűnik!

Édesapám, Rabbi Binyomin Kamenetzky, a South Shore Yeshiva vezetője egyszer mesélt nekem egy csodálatos történetet. Reb Dovid boldog házasságban élt szerető feleségével, Chaykaval majd fél évszázadon át. Feleségének hirtelen halála mély depresszióba sodorta őt, amire szinte nem volt gyógyír. Fia és menye, Roizy jóindulatúan hívták, hogy lakjon velük és osztozzanak meg mindenen. Reb Dovid menye mindennap főzött rá, de ő sose volt elégedett. Bármilyen finomak is voltak az ételek, mindig sóhajtozva mormogta magában, úgy, hogy a fia is meghallja: „a Mama nem így készítette a levest”.

Roizy átnézte anyósa régi szakácskönyveit, és megpróbálta újra előállítani azokat a finom ízeket, amire apósa úgy vágyott. De Reb Dovid még mindig nem volt megelégedve. Egy nap, amikor a leves éppen főtt, Reb Dovid unokája elesett odakint. Roizy, sietségében, hogy a gyerekhez érjen, majd az egész borsot beleöntötte a fazékba. Ráadásul, mire a gyereket lemosták, bekötözték, a leves teljesen odaégett! Reb Dovid menyének nem volt más választása, mint feltálalni a meglehetősen fűszeres, égett levest.

Gyötrődve állt, mikor idősödő apósa a szájához emelte a levest.  Most bizonyára nem csak magában fog panaszkodni. De nem ez történt. Széles mosoly ült ki Reb Dovid arcára. „Nagyon ízletes, kedves lányom!” – mondta Reb Dovid könnyes szemmel. „Tökéletes! Pont olyan, ahogy a Mama csinálta!” Nagyapám, Rabbi Yaakov Kamenetzky Emes L’Yaakov című könyvében érdekes módon magyarázza a Misnát: mindig van jele, ha a házasság bajban van.  Ha egy férj megkóstol egy odaégett levest, amit szerető felesége készített, és visszautasítja azt, akkor nála hiányzik az a szeretet, amit a Tóra előír. Rabbi Ákivá, aki 24 évig, amíg Tórát tanult, külön élt a feleségétől, azt mondta, hogy ha egy férj talál egy asszonyt, akit ő jobbnak gondol, akkor annak a házasságnak alapos vizsgálatra van szüksége! Mert az embernek azt kell gondolnia, hogy nincs finomabb, mint amit a felesége készített és nincs szebb nő, mint az az asszony, akit feleségül vett.

Rabbi Arye Levin, a jeruzsálemi cádik egyszer elkísérte a feleségét az orvosi rendelőbe és ezt mondta az orvosnak: „A lába nagyon fáj nekünk.”

A Misna nem határozza meg, hogyan kell elválni. Az nagyon könnyű. Azt tanítja, milyen az a viselkedés, melyet a szeretet jellemez. Mert a szeretet sokkal több, mint az, hogy nem kell bocsánatot kérni. Mindig hinni kell, hogy a leves finom. Még ha oda is égett.