A naponta kétszer elmondott Smá imában a Tóra megparancsolja nekünk, hogy szolgáljuk az Örökkévalót teljes szívünkkel (5Mózes 6:5). Ez a mondat a forrása az imádkozásra vonatkozó kötelezettségnek. Az ima lényegében az az eszköz, amellyel egy zsidó a szívvel való szolgálatot teljesíti, és bár a férfiak és nők ezt eltérő módon végzik, a napi imádkozás minden zsidót érint.
A mai nők számára nehézséget jelenthet, hogy mi a különbség a férfiak és a nők imádkozásának kötelezettsége között. Az azonban tény, hogy a nők imáját alábecsülik a férfiak közösségi imájához képest, pedig a zsidó nép spirituális fennmaradásának mindkettő szerves része. A vallási szertartások körében, így az ima esetében is, a férfiak és nők feladata eltérő. Együttes hatásuk azonban meghaladja azt, amit külön-külön elérhetnek. Bár a nők imáját gyakran kevésbé fontosnak vélik, valójában ők legalább annyira részesei az Örökkévalóval való kapcsolattartásnak, mint a férfiak.
Vizsgáljuk meg a nőknek az imádkozásban betöltött egyedi szerepét, és hogy ez milyen alapvető hatással van a zsidó nép és az Örökkévaló kapcsolatára. Ha az imádkozást kizárólag a férfiak vagy a nők privilégiumának tekintjük, akkor a másik fél spirituális szerepét értékeljük le. Ezért vizsgáljuk meg a nők imáját egy tágabb perspektívából. Vegyük észre, hogy az ima minden egyes zsidó és az egész zsidó nép spirituális gyarapodásának az eszköze.
Mi is az ima? Definiálhatjuk úgy, hogy beszélgetés az Örökkévalóval. Történhet dialógus keretében, kérések megfogalmazásával, hála vagy kétség kifejezésével. Az ima lehet érzelmek megosztásának is az eszköze. Amikor beszélgetünk az Örökkévalóval a Vele vagy másokkal való kapcsolatunkról, arról, hogy érzünk egy adott pillanatban, vagy mit szeretnénk elérni az életben, az ima a legalkalmasabb eszköze erre. Páratlan összeköttetési lehetőség, mely meghalad minden kommunikációs technológiát, és összekapcsol minket a Teremtővel.
Két, egymással összekapcsolódó módon kommunikálunk az Örökkévalóval. Az egyik szinten úgy szólítjuk meg, mint Atyánk vagy Királyunk. A másik szinten felváltva hol mint egyén, hol mint egy közösség, a zsidó nép tagja. Amikor mint Atyához beszélünk az Örökkévalóhoz, akkor úgy közeledünk hozzá, mint gyermek a szülőjéhez. Amikor pedig a Királyhoz beszélünk, akkor a közösséget képviseljük. Más szavakkal, néhány kivételtől eltekintve, az imáink két fő kategóriába esnek: az egyéni imák az Örökkévalóhoz mint Apához és a közösségi imák, melyek az Örökkévalóhoz mint Királyhoz szólnak.
Amikor az Apához szólunk, akkor olyasvalakihez szólunk, aki mellettünk áll, meghallgat minket, és szeretettel fordul hozzánk. A Királyhoz való viszony teljesen más. Olyan, mintha a királyi udvarban jelennénk meg. Ez sokkal szertartásosabb ima. Elismerjük a Teremtő hatalmasságát, mindenhatóságát és felettünk állóságát. Ellentétben azzal a közelségérzéssel, ahogy a Teremtőhöz mint szülőhöz viszonyulunk, tiszteletteljes távolságból imádkozunk az Örökkévalóhoz mint királyhoz.
Az Örökkévaló kétféle megjelenése két eltérő imádkozási gyakorlathoz vezet. Mikor mint szülőhöz közeledünk hozzá, ezt bárhol, bármikor megtehetjük saját szavainkkal, egyéni stílusunkkal. Az imánk ebben az értelemben spontán, csiszolatlan, mindig egyedi a saját életfelfogásunk szerint. Ilyen intim módon kapcsolódunk legbelsőbb reményeinkkel és félelmeinkkel.
A Királlyal való beszélgetés egy közösségben történik, szépen felöltözünk, megfelelő környezetben imádkozunk, és olyan szavakat használunk, melyeket már előttünk megfogalmaztak, és amelyek megtalálhatók a „szidur”-ban, a zsidó imakönyvben. A már megírt imákkal elismerjük, hogy a Király előtt állni a legnagyobb tisztelettel kell. Még mozdulataink is előre megszabottak, mint például az „Amida” imában, melyet egy helyben állva mondunk, illetve pár lépést teszünk előre és hátra, és a tartásunk, meghajlásunk is minden zsidónál egyforma – férfinél és nőnél egyaránt.
Az Örökkévaló kétféle megközelítését – egyénként, ill. a nemzet tagjaként – visszatükrözi ősapáink és az egész nép viszonyát a Teremtőhöz abban az időben, amikor még állt a Szentély Jeruzsálemben. Ősapáink, Ábrahám, Izsák és Jákob szülő-gyermek kapcsolatot alakítottak ki a Mindenhatóval. Az Örökkévaló királyi oldala a templomi szolgálatban nyilvánult meg, melyet ma a nyilvános közösségi ima helyettesít.
A napi imák egy része a közösségtudatot fejezi ki, az egész népre kérünk áldást egészségre, bölcsességre és üzleti sikerekre, és ez arra tanít, hogy figyeljünk egymás szükségleteire. A csoportos imádkozás során a zsidó nép többé válik, mint alkotóelemeinek az összege. A Kabala egy átfogó lélekről beszél, mely egész Izrael népéhez tartozik – egy spirituális dolog, amelyet el kell ismerni, és imával kell táplálni. A Szentély idejében a kohénok egy különleges közösségi áldozatot hoztak, ezzel kielégítve ezt a szükségletet. Ma, mivel nincs Szentély, arccal Jeruzsálem felé fordulva imádkozunk, ezáltal egy kört alkotva a spirituális központ körül.
Összefoglalva: az ima olyan eszköz, amellyel egy zsidó ember egyaránt megjelenik egyénként és a zsidó nép tagjaként az Örökkévaló szolgálatában. Mindnyájunknak művelni kell ennek a spirituális szolgálatnak mindkét formáját és egyaránt kell fordulnunk az Örökkévalóhoz és egymáshoz ösztönzésért és erőért e nagy feladat tejesítéséhez. Általánosságban a nők az egyéni erőfeszítéseinket közvetítik az Örökkévalóhoz mint Apához, míg a férfiak az Örökkévaló, mint a zsidó nép Királya közösségi szolgálatért felelősek. Egyik feladat sem alacsonyabb értékű. Együttműködnek, mint egy egész két fele.
Hanna története
Hanna története egy asszony imájának a története. Érdekes, hogy egy asszony imája tekintendő példának, hiszen a formális imádkozásban a férfiaknak több szerepük van, mint a nőknek. A nőknek mindennap egyszer kell imádkozniuk, de ezt megtehetik egyedül is a saját szavaikkal. A férfiak naponta háromszor imádkoznak az imakönyvből és más kapcsolódó micvéik is vannak. A férfiak inkább közösségben imádkoznak, mégis a bölcseink tanítása szerint a legtöbb imádkozásra vonatkozó törvény Hannától, egy nőtől ered.
Hanna a jeruzsálemi Szentély felépítése előtti időben élt. Elkana felesége volt, akinek volt egy második felesége, Penina. A Tóra úgy mondja Hannáról, hogy az Örökkévaló „elzárta a méhét”. Peninának ezalatt hét gyermeke született. Hanna nem csak amiatt aggódott, hogy nem lehet saját családja, hanem szerette volna az utódját felajánlani az Örökkévaló szolgálatára.
Miközben a Teremtőhöz fordult, és gyermekért imádkozott, megvizsgálta minden testrészét, hogy megfelelően szolgálják-e az Örökkévalót. Miután megállapította, hogy lényének minden testrésze megfelelően működik, kivéve a szaporodási szerveit – kérte a Teremtőt, hogy tegye ezt a szervét is produktívvá. „Örökkévaló, a Seregek Ura, ha látod szolgálód szenvedését, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel meg szolgálódról, és fiúgyermeket adsz a szolgálódnak, akkor én az Örökkévalónak ajánlom életének minden napját.” (1Sámuel 1:11.) Válaszul Hanna szívből jövő könyörgésére az Örökkévaló fiúgyermekkel áldotta meg őt – Sámuellel (1Sámuel 1:20), aki Mózeshez és Áronhoz hasonló nagyságú próféta lett.
Hanna imájának részletei és az, ahogy megköszönte a Teremtőnek a gyermeket (1Sámuel 2:1–10), tanítja nekünk az Örökkévalóhoz való közeledés törvényeit és filozófiáját. Továbbá mivel sok, az imádkozásról szóló törvényt Hannától tanulunk, láthatjuk, hogy a nők imája ugyanolyan fontos, mint a férfiaké. Hanna példája rámutat, hogy a mai félreértések ellenére a férfiak és nők imádkozásának különbségei nem jelentik a nők alsóbbrendűségét.
Hanna a szívéből beszélt (1Sámuel 1:13), és ebből azt tanuljuk, hogy odafigyeléssel és elmélyülten kell imádkozni. Továbbá mikor Hanna imádkozott, az ajkai mozogtak, de a hangját nem lehetett hallani. Ebből következik a bölcsek tanítása szerint, hogy artikuláltan kell imádkozni, minden egyes szót tisztán kiejtve, de nem túl hangosan. (Azt is tanuljuk Hannától, hogy nem szabad ittas állapotban imádkozni.)
Hannának nemcsak az ima törvényeit köszönhetjük, hanem a Smone Eszre (reggeli, délutáni és esti ima) tizennyolc áldását is. Hanna egy olyan egyedi kapcsolatot alakított ki az Örökkévalóval az imádkozás által, hogy a jövő generációk példaképévé vált, annak ellenére, hogy mint nő neki nem voltak kötelezettségei ezen a területen.
Hanna azt is tanítja nekünk, hogy az Örökkévaló segít felülemelkedni az élet felfogható korlátain. Természetesen mi szülőktől jövünk a világra, adott képességekkel, lehetőségekkel és életkörülményekkel, de ha komolyan szolgáljuk a Teremtőt, megkaphatjuk azokat az eszközöket, melyek ahhoz szükségesek, hogy legfontosabb céljaink teljesüljenek. Imával elérhetjük legfontosabb szükségleteinket, és ezáltal szorosan kapcsolódhatunk az Örökkévalóhoz. Hanna mutatja meg ennek a spirituális utazásnak a formáját. Ösztönöz minket, hogy maximálisan kihasználjuk a bennünk rejlő lehetőségeket.
Hanna imája új értelmet ad a zsidó nép Örökkévalóval való kapcsolatának. Hanna egy személyes áldást kért, azért, hogy jobban szolgálhassa az Örökkévalót. A gyermek feletti öröme nemcsak a személyes köszönete a Teremtőnek, hanem hálája és csodálata is a Teremtés nagysága iránt. Hanna a saját örömét használja eszközül hálája kifejezésére. Nemcsak azért hálás, amit kapott, hanem ezt összekapcsolja az Örökkévaló által juttatott minden jóval, elismeri az Örökkévaló jelenlétét minden zsidó életében. Hanna által értjük meg, hogy amikor a Teremtő egyvalakit megáld közülünk, akkor lényegében mindannyiunkat megáldja.
Bölcseink szerint Hanna imája profetikus, nemcsak a történetről szól, hanem a zsidó nép jövőjéről is, amikor a Messiás megváltja egész Izraelt. Hanna arra tanít, hogy személyes sikereinket tágabban értelmezzük, kapcsolódjunk spirituálisan a közös Teremtőnkhöz, és távolodjunk el a mindennapi élet feszültségeitől a Tóra energiája által. Mint zsidók mindannyian képesek vagyunk eljutni erre a magas szintre, ha mindig szem előtt tartjuk a Teremtő mindenhatóságát az életünkben.
Fordította · G. Sz.
Forrás · torah.org