A mikve a zsidó élet mérföldköve és a zsidó jövő kapuja.

Szerző: Rivka Slonim
Forrás: Innernet.org.il
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2011. július

Szerző: Rivka Slonim
Forrás: Innernet.org.il
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2011. július

Egy modern mikve látszólag úgy néz ki, mint egy kisméretű uszoda. Egy részletekben, szépségekben gazdag vallásban − szemben az ősi szentéllyel vagy egy modern kori zsinagógával −  a mikve egy meglepően szerény építmény.

Az átlagos megjelenése azonban elfedi a zsidó életben és törvényekben elfoglalt jelentős szerepét. A mikve az egyén, a közösség és Izrael népe számára a tisztaság és szentség különleges adományát hordozza. Nincs még egy olyan vallási intézmény, struktúra vagy szertartás, mely ilyen alapvető módon hatna a zsidóságra. Különleges ereje meghatározó az idők kezdete óta.

A hagyományunk szerint a Gán Édenből (Édenkertből) való kiűzetés után Ádám egy folyóban ült, mely az Édenkertből eredt, ezáltal is megpróbált visszakerülni az eredeti tökéletességhez. A szináji kinyilatkoztatás előtt minden zsidónak meg lett parancsolva a megmerítkezés, mely része volt az Örökkévalóval való személyes találkozásra való felkészülésnek. A sivatagban Mirjam híres forrása mikveként is szolgált, valamint Áron és fiai papságba való beiktatása is a megmerüléssel kezdődött. A legszentebb napon, Jom Kippurkor, a főpap bemehetett a Szentek Szentélyébe, a Szentély legbelső helyiségébe, ahová más földi halandó nem tehette be a lábát. Ez volt a nap csúcspontja, mely magában foglalta a szolgálatok egész sorát − mindegyik előtt meg kellett merülni a mikvében.

Ma a mikve használata a zsidó törvényekben van részletezve, és az eredete a zsidó történelem kezdetére nyúlik vissza. Magában foglalja a zsidó élet sok alkotó elemét. A mikve lényeges eleme a zsidóságba való betérés folyamatának. Az új edényeket, evőeszközöket használat előtt szintén meg kell meríteni a mikvében. A rituális fürdő központi szerepet kap a halott megtisztulási szertartásában, mielőtt végső nyugalomra helyezik és a lélek a magasba emelkedik. A férfiak különféle okokból használhatják a mikvét: a betérés kivételével a szokáson alapul. A legjobban elterjedt szokás, hogy a vőlegény megmerül a rituális fürdőben a házasságkötése napján, de Jom Kippur előtt mindenki szokott.

Azonban a legfontosabb és legáltalánosabb használata a mikvének a nő menstruáció utáni megtisztulása a családi tisztasági törvények keretében. A családi tisztasági törvények betartása és ennek keretén belül a mikvében való megmerítkezés elsőrendű tórai parancsolat. Sok zsidó a zsinagógát tekinti a zsidó élet központi intézményének. A zsidó törvények szerint a mikve építésének elsőbbsége van az imaházhoz képest. Mind a zsinagóga, mind a Tóratekercsek a zsidóság tiszteletben tartott kincsei, eladhatók, ha pénzt kell gyűjteni mikve építése céljából. A zsidó törvények szerint az együtt élő zsidó családok csoportja nem tekinthető közösségnek, ha nincs rituális fürdőjük. A zsidó házasélet és így a jövő generációnak a zsidó törvényeken alapuló születése csak akkor lehetséges, ha van elérhető mikve. Nem túlzás azt állítani, hogy a mikve a zsidó élet mérföldköve és a zsidó jövő kapuja.

Elkülönülés

A mikve koncepciója spirituális gyökerű. A zsidó életre jellemző az elválasztás, elkülönülés, a különbségtétel. Szombat este a sabesz kimenetelekor, az új hét kezdetén a zsidók emlékeztetve vannak azokra a határokra, melyek a zsidó élet minden területén megtalálhatók. Egy pohár borral megszenteljük az Örökkévalót, aki elválasztja a szentet az evilágitól, a fényt a sötétségtől, Izraelt a többi néptől, a hetedik napot a hat munkanaptól… Valójában a héber „kodes” szó, melyet „szent”-nek fordítanak, szó szerint: az, ami el van választva. Sok tekintetben a mikve az a küszöb, mely elválasztja a hétköznapit a szenttől, de még ennél is többet jelent.

Leegyszerűsítve: a mikvében való megmerülés egy státuszváltozást idéz elő, helyesebben egy felemelkedést. Evőeszközök, melyek azelőtt nem voltak használhatóak, a merítés után alkalmasak lesznek egy szent cselekedetre, mint a zsidóként való evés. Egy asszony, aki a menstruáció kezdetétől „nida”, azaz tisztátalan státuszban volt, elkülönülve a férjétől, a merülés után újra egyesülhet vele a nemi kapcsolat alapvető szentségében. A szentély idejében férfiak és nők, akik a szolgálatból ki voltak zárva a rituális tisztátalanság miatt, a merülés után bemehettek Isten házába. A betérők esete a legdrámaibb. Egy ember, aki bemegy a mikvébe mint nem zsidó, és kijön a vízből, mint zsidó. Az Örökkévaló parancsolatainak végső értelmére rájönni lehetetlen, mégis néhány gondolat, jelentést adhat a mikve-élménynek.

„A víznek van ereje megtisztítani, visszaadni, megerősíteni az életet lényegi, spirituális önmagunk számára. A mikve megtestesíti az anyaméhet és
a sírt, az
élet és az
élet utáni
kapuját.”

Tisztaság

Kezdetben csak a víz volt. Egy csodálatos anyag, minden táplálék és maga az élet elsődleges forrása. De még ennél is több. Tulajdonságai miatt − a víz, mint forrás és fenntartó erő − a spirituális világban tükröződik. A víznek van ereje megtisztítani, visszaadni, megerősíteni az életet lényegi, spirituális önmagunk számára. A mikve megtestesíti az anyaméhet és a sírt, az élet és az élet utáni kapuját. Mindkettőben az ember meg van fosztva minden hatalomtól és bátorságtól. Mindkettő a tökéletes bizodalom állapota, lemondás az irányításról.

A mikvében való megmerülést lehet úgy értelmezni, mint a lemondás szimbolikus cselekedete, az ego tudatos felfüggesztése. A merülés elvégzésével az ember jelét adja, hogy egységbe szeretne kerülni minden élet forrásával, az Örökkévalóval. A merülés kifejezi a lemondást a létezés egy formájáról, hogy magáévá tegyen egy végtelenül magasabb rendűt. Úgy lehet mondani, hogy ez nemcsak megtisztulás, új életre keltés, megújulás, hanem elsődlegesen talán újjászületés.

Primitív társadalmakban a menstruáló nő megdöbbenést és félelmet váltott ki. Úgy békéltek meg vele, hogy az ördögnek és démoni szellemeknek tulajdonították és olyan társadalmi struktúrát alakítottak ki, ami elősegítette ennek elkerülését. Ebből a szemszögből a zsidó házasságban lévő ritmust sokan az elmaradottságnak, az ősi tabukhoz való visszanyúlásnak gondolják, mely elavult gondolkodásban gyökerezik és a nőgyűlölet mindenütt előforduló formája.

Valójában a családi tisztaság az élet és a legértékesebb emberi kapcsolataink ünneplése. Csak a tisztaság és tisztátalanság fogalmának mélyebb értelmezése alapján lehet teljesen megérteni.

A zsidóság azt tanítja, hogy a „tahara”, a tisztaság forrása maga az élet. Viszont fordítva, a halál a „tuma”, a tisztátalanság jele. Mindenfajta rituális tisztátalanság − a Tóra többfélét is leír − az élet hiányában, a halál valamilyen formájában gyökerezik.

Lényegét tekintve a nők menstruációja egy potenciális élet halálát jelzi. A nő teste minden hónapban felkészül a fogantatás lehetőségére. A méh úgy van felépítve, hogy készen álljon egy élet fogadására egy meg nem termékenyített petesejt által. A menstruáció ennek a lehetőségnek a végét jelenti. Egy potenciális élet jelenléte szentséggel és tisztasággal tölti meg a nő testét. Ennek a lehetőségnek az elmúlásával a tisztátalanság veszi át a helyét és a nő a nida állapotába kerül. A tisztátalanság nem ördögi dolog, nem is veszélyes és nem is valami tapintható. A tisztátalanság a létezés egy spirituális állapota, ugyanúgy, mint ahogy a sötétség a fény hiánya. Csak a megfelelő előkészületek után történő megmerítkezés a mikvében tudja megváltoztatni a nő státuszát.

A tisztaság és tisztátalanság koncepciója, melyet a Tóra megparancsol és alkalmazzák a zsidó életben, egyedi, nincs semmi hozzá hasonló vagy vele egyenértékű a posztmodern korban. Talán ezért is nehéz mai fejjel viszonyulni hozzá és fontosnak tartani. A régi időkben azonban a tisztátalanság és tisztaság központi és meghatározó tényezők voltak. Egy zsidó helyzete, az, hogy rituálisan tiszta vagy tisztátalan, a zsidó élet központi kérdése volt. Ez meghatározta és szabályozta az ember részvételét a szertartásokban.

A tisztátalanság mindenekelőtt lehetetlenné tette a Szentélybe való belépést. A tisztátalanságnak számos fajtája volt − mely kihatott az életükre és a Szentélybeli szolgálatra −, és ezzel arányosan számos megtisztulási folyamat létezett. A megtisztulási folyamat betetőzése minden esetben a mikvében való megmerülés volt. Még egy rituálisan tiszta embernek is, aki magasabb szintre akart kerülni, meg kellett merülni a mikvében. Mint ilyen, a rituális fürdő intézménye központi szerepet játszott a zsidó életben. Napjainkban, a Szentély utáni időben, rituális státuszereje és hatása eltűnt, homályba veszett.

Megmaradt azonban egy terület, ahol a tisztaság és tisztátalanság kulcsszerepet tölt be. Csak ebben az esetben van bibliai parancs a mikvében való megmerülésre − ez a szexualitás. A szeretkezés hordozza egy új élet, egy új test létrejöttének lehetőségét és azt, hogy az égből lejöjjön egy új lélek. Az egyesüléskor a férfi és a nő valami nagyobb dolog részévé válik, megközelítik az Örökkévalót. Társulnak a Teremtővel, közelebb kerülnek ahhoz, hogy magukra vegyék az Örökkévaló tulajdonságát, a teremtést. Az intim egyesülés szentsége igazából akkor is teljes, amikor a fogantatás lehetősége nem áll fenn. Metafizikai értelemben a cselekedet és az abban rejlő lehetőség kapcsolata fennáll.

Egy házaspár életében a szexualitás egy elemi energia, ez egy egyedi nyelv és kifejezése a köztük meglévő szeretetnek. A férj és feleség közti erős kapcsolat nemcsak a család gerince, de elemi része a világnak. A bizalom, stabilitás, folytonosság és végső soron a közösség áldása az egymás iránti és a közös jövő iránti elkötelezettségből ered. Az intimitásban az elkötelezettség megerősítésével a pár hozzájárul a társadalom vibrálásához és egészségéhez, valamint az isteni terv megvalósulásához, a világot az ember tökéletesíti. Mint ilyen, a legszentebb tevékenységgel vannak elfoglalva.

Ennek fényében világos, hogy miért tartják a házastársi kapcsolatokat az emberi törekvés szentélyének. A szentségbe való belépés pedig mindig is a rituális tisztaságtól függött és fog továbbra is függni.

Jelenleg az Örökkévalót nem tudjuk szolgálni a jeruzsálemi Szentélyben, de felállíthatunk egy szentélyt a saját életünkben. A mikvében való megmerülés a kapu a házas állapot szent földjére.

Áldások

A mikve-ciklus, melyet családi tisztasági törvényekként ismernek, egy isteni parancsolat. Nincs ettől jobb és helyénvalóbb indok a betartására. Ebben van a micvák ereje. Annak elismerése, hogy valami magasabb rendű forrása van – nem érzelmektől, vagy saját döntéstől függ – teszi lehetővé, hogy a családi tisztasági törvények a férj és felség kölcsönös előnyére szolgálnak. Ironikusan, ennek a mérhetetlenül mély micvának az áldásai nyilvánvalóbbá válnak számunkra, mint bármely más mindennapi kézzelfogható útnak.

Első pillantásra a mikve rendszere korlátokról és kényszerekről szól − a szabadság elvesztéséről. Igazából a felszabadulás a szigorításokból születik. A fegyelmezett gyerekek (és felnőttek) magabiztosak, alkalmazkodó képesek, megértik a korlátokat és megtanulják az önuralmat. A biztonságos, stabil országokat jól meghatározott, megfelelően őrzött határok veszik körül. Paraméterek felrajzolásával egy sziget jön létre a káoszban és összevisszaságban, és ez lehetővé teszi, hogy az életünket haladó és konstruktív módon vezessük. Nincs más terület az életben, ahol annyira szükség van erre, mint a legintimebb kapcsolataink.

A korlátlan szexuális elérhetőség idővel az érdeklődés csökkenéséhez vezet. A mikve havi ritmusa megtanítja a párokat, hogy értékeljék az időt, amit együtt töltenek. Számolják a napokat, amíg újra együtt lehetnek és az újraegyesülésnek egy új minősége jön létre minden alkalommal. Ebben a tekintetben a Talmud azt mondja, hogy „annyira szeretni fogja őt, mint a házasságuk első napján”. Így mindig egy folyamat részei, melyben egy test lesznek.

Az emberi lény általános jellemzője továbbá a tiltott iránti érdeklődés. Hány, egyébként intelligens ember kockáztatta a házasságát és családját egy meg nem engedett cselekedettel a romantika és az újdonság ígérete miatt? A mikve egy új forgatókönyv − a házastárs −, a társ a mindennapokban, jóban és rosszban időlegesen elérhetetlenné, tiltottá válik.

Sok asszony számára a nida időszaka lehetőséget ad az egyedüllétre, önvizsgálatra. Emellett van egy erőt adó érzés, a test felett való rendelkezésé, valójában a házastárssal való szexuális kapcsolat feletti rendelkezésé. Erőt és kényelmet ad az a tudat, hogy az ember nem cselekedhet kénye kedve szerint.

A tisztasági törvények előnyeit a családi életben sok tudós felismerte, zsidók és nemzsidók egyaránt. Végül is a mikve visszatartó ereje − a remény és megváltás ígérete − a Tórába, az Örökkévalóba és az ő tökéletes bölcsességébe vetett hitben gyökerezik. A zsidóság az emberi szexualitás szentsége mellett áll ki. Az intimitás nemcsak elkötelezettség és kizárólagossági eskü; meg kell szentelni. Valamennyi nő, aki megmerül a mikvében, összeköti magát egy olyan tradícióval, mely generációkon átível. A mikvén keresztül közvetlen kapcsolatba kerül az élet forrásával, a tisztasággal és szentséggel − az Örökkévalóval, aki körülvesz, bennünk van mindig.