Az ember az egész világ lelke – ahogy a lélek életben tartja és irányítja a testet, úgy az ember cselekedeteivel hatást gyakorol a teremtés egészére.
Szerző: Keleti Dávid rabbi
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember
„És összegyűlt az egész nép… és Ezrá, a pap kihozta a Tórát a közösség elé… és hajnaltól délig felolvasta a férfiak, a nők és azok előtt, akik értik… és megértették a Tóra szövegét… és azt mondta Nechemjá és Ezrá, a pap az egész népnek: ez a nap az Örökkévaló szent napja, ne gyászoljatok és ne siránkozzatok. Mindezt azért mondta, mert az egész nép zokogott, amint hallgatta a Tóra szavait. Azt mondta nekik: menjetek, egyetek olajos ételeket és édességeket, és küldjetek ajándékokat a nélkülözőknek, mivel szent ez a nap Urunknak! Emiatt ne szomorkodjatok, legyen az Örökkévaló öröme az erősségetek. És a leviták lecsendesítették az egész népet, azt mondták: csendesedjetek el, mert ez a nap szent és ne szomorkodjatok! Ekkor az egész nép elment, hogy egyen és igyon, ajándékokat küldjön és nagy vigasságot csapjon, mivel megértették, amit kijelentettek nekik.” (Nechemjá 8:1-12)
Az ábrázolásból kitűnik, miként értette meg a nép a zsidó újév jelentőségét. Ezen túl pedig láthatjuk, hogyan tanították a népet szellemi vezetőik, Ezrá és Nechemjá, az ünnep tartalmára és a megfelelő hozzáállásra.
A nép felismerte, hogy nem éltek egészen olyan módon, mint amit az előttük felolvasott Tóra kijelöl. Ez a nap egybeesett az újévvel, amikor az Örökkévaló ítéletet hoz. Féltek, mivel felismerték borzasztó állapotukat. Mégis Nechemjá az alábbi két tanítást mondta nekik: 1. Ne sírjanak és ne szomorkodjanak, inkább örvendjenek. 2. És küldjenek ajándékokat a szegényeknek.
Ha döntenünk kellene, a két szemlélet közül melyik megfelelőbb, biztosan a népnek adnánk igazat, hiszen állapotukban semmi ésszerű érv nem indokolhatná, hogy örvendezzenek. A másik meghagyás is meglepő. Ismerjük az ajándékok küldésének parancsolatát és a szegények megajándékozását Purimkor, de ez a két dolog hogyan kapcsolódik Ros Hásánához?
Ezrá és Nechemjá megindokolják tanításukat: „mivel szent ez a nap Urunknak”. (Ezt a mondatot beillesztették a ros hásáná-i imába is). Hogy megérthessük, az Örökkévaló viszonyulása ehhez a naphoz miként van kapcsolatban Nechemjá néphez intézett tanításával, legelőször be kell mutatnunk, mit jelent az ünnep fogalma a zsidóságban. (Rámchál Derech Hásem, Az Örökkévaló útja c. könyve alapján.)
Azonban továbbra sem világos, mi a kapcsolat a szentség és a szegények megajándékozása és az ajándékok küldése között? Hiszen egyszerűen úgy gondolhatnánk, hogy mivel az Örökkévaló a szentség adását gyakorolja, így ezt csak úgy fogadhatjuk be, ha mi is az Örökkévaló szentsége jegyében cselekszünk. A magyarázatot, hogy mi az Örökkévaló és az emberiség viszonya a szentséghez, egy bibliai vers segítségül hívásával érthetjük meg. Így áll a Tórában: „Legyetek szentek, mert én, az Örökkévaló is szent vagyok” (3Mózes 19:2). Egy híres jesiva vezetője, Simon Skopp rabbi, a két világháború közti időszakban könyve előszavában (Sááré joser – Az egyenesség kapui) hosszan értekezik e parancsolat magyarázatáról, ami nehéznek és meglepőnek tűnik, hiszen elvárja tőlünk, hogy olyan szentek legyünk, mint maga az Örökkévaló. Végül ez a parancsolat az alábbiak szerint nyer magyarázatot. A héber kádos, „szent” szó jelentése: egy bizonyos cél elérése érdekében elkülönített. Az Örökkévaló szentsége mindaz, amit akár a világ teremtésekor, akár a világ teremtése utáni fenntartásakor nem magáért, hanem olyan szándékkal tett, hogy jót cselekedjen a teremtményekkel.
A Vilnai Gáon egyik legnagyobb tanítványa a volozsini Chájim rabbi. Könyve előszavában (Nefes Háchájim – Az élet lelke) fiai a rabbiról azt írják, hogy hihetetlen bölcsessége és jesiva vezetői státusza ellenére – jesivája számos rabbit és jesiva vezetőt adott az egész zsidó világnak –, rendszeresen oktatta a város egyszerű lakóit Mózes öt könyvéből vett tanításokkal. Ezzel kapcsolatban mindig egy mondatot ismételgetett: „Az embert nem saját maga számára teremtette az Örökkévaló, hanem, hogy másokkal jót cselekedhessen.”
A szentség magyarázata e szerint törekvés mások javáért. Így világos, miért parancsolta Nechemjá, hogy kegyesen viselkedjünk a szegényekkel, hiszen ez a naphoz leginkább illő cselekedet. Így párhuzamos a viselkedésünk a nap különleges hatásával, a szentséggel. Bár, még meg kell értenünk, hogy mindez hogyan illeszkedik Ros Hásánához, ami, mint tudjuk, az ítélet napja is. Az újévi imában azt mondjuk: „ez a nap cselekedeteidnek kezdete”, vagyis ezen a napon teremtette Isten a világot és az embert. Emiatt minden évben ezen a napon újra felébred ez a hatás. A teremtés magában foglalja a más javáért való viselkedést, mivel annak célja, hogy jót tegyen az összes teremtménnyel. Az Örökkévaló az embert képmására teremtette, ezért mi is rendelkezünk azzal a tulajdonsággal, hogy mások javáért cselekedjünk. Ezért, ahogy az Örökkévaló kegyessége hozta létre a világot, úgy az ember is azáltal, hogy ezzel a tulajdonsággal jót tesz másokkal, önmaga is teremt, a saját belső világát − Embert teremt magából.
Azonban látszólag nem várhatjuk el az embertől, hogy törekvése a közjó elérése legyen, hiszen ez ellentmondani látszik az ember legbelsőbb késztetésének, hogy önmagát szeresse mindenek előtt. Talmudi példákban is úgy találjuk, hogy az ember az Örökkévalótól kapott természeténél fogva magát tartja a legfontosabbnak. (A Talmud szélsőséges példája erre: a sivatagban két ember gyalogol, de csak az egyiknél van víz, épp annyi, ami a számára szükséges, a másiknál nincs. Annak, aki a víz birtokában van, önmaga számára kell fenntartania azt.)
Ennek a konfliktusnak a megoldása újra szükségessé teszi Skopp rabbi magyarázatát. Az ember énjét a saját maga által megfogalmazott szükségletei szerint különféleképp tudjuk behatárolni. Van, aki úgy érzi, hogy az egója csak a test szükségleteire, vágyaira terjed ki. Van, aki énje részévé teszi lelkét is. Van, aki énjét kiszélesíti és a családját is részévé teszi. Van, aki ezt tovább szélesítve bele tudja foglalni a zsidó népet és az egész világot is. Az ember világban betöltött szerepe az énje kiterjesztése. Ha az én úgy érzi, már birtokolja az egész világot, nem kerül ellentétbe saját maga szeretetével. A világ megragadása az én, az ego csúcspontja. Ezt a csúcspontot találjuk a Zohár értelmezésében: „és lett az ember élő lélekké” (1Mózes 2:7) – az ember az egész világ lelke, hiszen ahogy a lélek életben tartja és irányítja a testet, úgy az ember cselekedeteivel és tetteivel hatást gyakorol a teremtés egészére.
Az én, az ego, kiterjesztésének feladata azonban roppant nagy vállalkozás, Nechemjá erre vonatkozóan így zárja szavait: „az Örökkévaló öröme az erősségetek”. A teremtés öröme, amit az Örökkévaló sugároz a világra ezen a napon, ad erőt nektek, hogy a kegyesség tulajdonsága segítségével ki tudjátok szélesíteni az egótokat, és meg tudjátok alkotni magatokból azt az embert, aki alkalmas a nevére. Ha ebben valóban sikerrel járunk, olyan emberré formáljuk magunkat, amilyennek az Örökkévaló alkotta az első embert. Ez a teljes megtérés, ahogy erről az előző hónapban szó volt. Ha így teszünk akkor biztos, hogy alkalmassá válunk arra, hogy fontos szerepet kapjunk a közösség, a zsidó nép és az egész világ spirituális életében. Erre a célra kapjuk meg az újév napján az ehhez szükséges eszközöket, a jó egészséget, a megélhetést, a családi boldogságot és minden jót.
Jó beíratást és bepecsételést!