„Aki az alábbi három tulajdonsággal rendelkezik, az Ábrahám ősapánk tanítványának mondhatja magát. Akinek viszont három más tulajdonsága van, az a gonosz Bileám tanítványa. A jóindulat, az alázatosság és a szerény lélek: ezek teszik az embert Ábrahám tanítványává, míg a rosszhiszeműség, a fennhéjázó szellem és a kevély lélek: ezek Bileám tanítványainak ismertetőjelei.” (Talmud, Pirké Avot 5:22)

Ebben a hetiszakaszban a zsidó nép Moáv területén halad át. A moáviták királya, Bálák háborúskodni akar a zsidókkal, de rájön, hogy nincs értelme fizikailag megtámadni őket. A zsidóság fennmaradását spirituális törvények irányítják, így csak szellemi erővel lehet legyőzni őket. Ezért Bálák felbéreli a nem zsidó világ legnagyobb spirituális mesterét, Bileámot, hogy metafizikai háborút indítson a zsidó nép ellen.

Ki is Bileám? Mi különbözteti meg őt egy olyan embertől, mint Ábrahám, aki az erőit az emberiség javának szolgálatába állította? A Talmud három fő jellemzőt említ. Nézzük ezeket meg egyenként!

A jóindulatú ember komolyan örül mások sikereinek, míg a rosszhiszemű irigyli mások sikerét.

Mózes első könyvében Ábrahám gondoskodik három nomád idegenről, részeként annak az állandó törekvésének, hogy másokat közel hozzon az Örökkévalóhoz. Ezzel szemben Bileám egy „verőember”, akit felbérelnek, hogy a zsidók ellen uszítson. Bileám könnyen győzhetett volna, ha megáldja Moávot, ehelyett alattomosan a zsidók megátkozását választja.

Azt, hogy ki jóindulatú és ki nem, könnyen észre lehet venni a mások sikerére adott reakciókból. Például, ha valaki egy szép új autóval érkezik egy társaságba, akkor vannak, akik körbetáncolják és „mázál tov”-ot kiáltanak kórusban, de előfordul, hogy akad gúnyolódó és kurta megjegyzés is: „elég szép”.

A gyakorlatban óvatosnak kell lennünk, mikor saját sikereinkről beszélünk (gazdagság, gyerek vagy bármilyen szerencse). A szomorú igazság az, hogy sok az irigy ember és hogy jobban érezzék magukat, titokban azt kívánják, hogy mások elveszítsék, amijük van. Ez nem jelenti azt, hogy legyünk paranoiásak vagy zárkózzunk be, de jó, ha kicsit szerények, diszkrétek vagyunk; és meg kell válogatni, hogy kivel osztjuk meg személyes ügyeinket. A velünk történt jó dolgok kiválthatják mások irigységét.

Ez a következő tulajdonság, mely megkülönbözteti Ábrahámot Bileámtól. Az alázatosság azt jelenti, hogy tudjuk, hol a helyünk másokkal szemben, különösen az Örökkévalóval szemben. Ábrahám megtestesíti a szerénységet, mert az ő életcélja az volt, hogy tanítsa, minden hatalom az Örökkévalótól származik.

Eközben Bileám megátkozta a zsidókat az Örökkévaló egyértelmű tiltása ellenére (4Mózes 22:12). Ő az Örökkévalót egy istenségnek tekintette, akit ki kell engesztelni vagy el kell kerülni.

Ez ránk is vonatkozik. Amikor egy micvát cselekszünk – adományozunk, pészachra takarítunk vagy zsinagógába megyünk – , azt kötelességnek tekintjük-e, amitől meg szeretnénk szabadulni, vagy egy lehetőségnek, amit meg kell ragadni.

Mikor Ábrahám Izrael földjére utazott – egy metafora a spirituális utazásra –, hajlandó volt lemondani a luxusról az elveiért és értékrendjéért. Inkább került egy tűzfészekbe, mint hogy lemondjon a morális feddhetetlenségéről.

Bileámot viszont kizárólag a meggazdagodás, a birtoklás vezérelte. Igazából a Midrás neki tulajdonítja a kaszinók és bordélyházak koncepcióját. Ő egy szabad ügynök volt, egy haszonleső, egy bérenc, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. A neve is – Bileam – a Bi-lo Am szavakból áll össze, ami hontalant jelent. A lojalitása attól függött, hogy ki ad több pénzt.

A gyakorlatban sokszor nehéz felismerni az ember igazi szándékait. Célja-e az emberiség szolgálata vagy önös érdekeit szolgálja és romboló. Hogyan lehet különbséget tenni?

A választ a legeredetibb forrásunkban, a Pirké Avotban találjuk meg, mely különbséget tesz Ábrahám és Bileám tanítványai között. Miért említik a tanítványokat? Miért nem Ábrahámot és Bileámot hasonlítja össze?

A válasz az, hogy az embert legjobban a tanítványok teljesítménye jellemzi. Ezért mondja zsidóság, hogy mikor egy rabbit választunk, sokkal fontosabb a jelleme, mint a tudománya. Maimonidesz a Misne Toraban ezt úgy juttatja kifejezésre, hogy a viselkedésre vonatkozó törvényeket (Hilchot Déot) a tóratanulás elébe helyezi. Lehetsz okos, tehetséges és mégis végezheted úgy, mint Bileám, ha nem dolgozol a jó tulajdonságaid kifejlesztésén.

Van még egy különbség Ábrahám és Bileám között. A Talmud elmondja, hogy mindketten korán keltek és felnyergelték a szamarukat. (Ábrahám az 1Mózes 22:3-ban és Bileám a 4Mózes 22:21-ben). Héberül a „felnyergelte” (yachvos) szó közel áll a „meghódítani” szóhoz. A szamár (chamor) szó párja a fizikai állapotot kifejező szó (chomer).

A magyarázat a következő: Mikor Ábrahám felnyergelte a szamarát, akkor legyőzte a fizikai ösztöneit az Örökkévaló szolgálatának érdekében. Így amikor Ábrahám próféciát kapott Moria hegyénél, hátrahagyta a szamarát (1Mózes 22:5) – mintha azt mondaná: „Megszabadultam a vágyak fogságából.”

Ezzel szemben Bileám esetében − aki azért indult korán, hogy kitervelje mások elbuktatását a saját gazdagodása és dicsősége érdekében – a szamár az, aki a próféciát kapja, miáltal magasabb szintre kerül, mint Bileám maga. Nem csoda, hogy az Örökkévaló megjósolja Bileám bukását ezekkel a szavakkal: „Ábrahám, az ő ősatyjuk már megelőzött téged” (Talmud, Sanhedrin 102b).

Meg kell jegyezni, hogy végső soron minden jóra fordul. Mikor Bileám meg akarja átkozni a zsidókat, egy gyönyörű áldás hangzik el a szájából: „Milyen szépek a te sátraid, Jákob, a te hajlékaid, Izrael!” (4Mózes 24:5). Ezek az első szavak, melyeket egy zsidó kimond minden reggel, mikor belép a zsinagógába imádkozni. 3000 éve a zsidók Bileám szavaival erősítik meg az Örökkévaló iránti elkötelezettségüket.

Talán ez a beteljesítése az Örökkévaló Ábrahámnak tett örökérvényű ígéretének: „És meg­áldom azokat, akik téged áldanak, és a ki téged átkoz, azt megátkozom.” (1Mózes 12:3). Legyen mindig így!