Az elmúlt időszak szerintem mindenkit megérintett, a sófár valahogy mindig megkondít bennünk egy olyan hangot, ami talán egész évben szunnyad. Amíg lefoszlik rólunk az 5770-es év bűntudata, és megbánása – úgy reménykedünk, hogy talán a következő évünk jobb lesz, teljesebb szívből szolgáljuk az Örökkévalót, idén eggyel több micvát teszünk, de legalább is jobban igyekszünk, hogy jobbak legyünk. Szerintem nem kell magyarázni egyetlen zsidónak sem azt az érzést, amit akkor érzünk, amikor a huszonöt órás böjt és ima után végül végre meghalljuk a sófár hangját.

A nagy pillanatok azonban nemcsak hagyományos ünnepnapokon jöhetnek el, hanem egészen váratlanul is.

„Ráv Keleti délelőtt szólt, hogy feltétlenül jöjjek” – mondta az egyikük, majd mindannyian a pajeszos kohén asztala köré telepednek, és kezdetét veszi valami egészen különleges.

Pidjon háben. Az elsőszülött kiváltása tórai micvá. Az egyiptomi kivonulás előtt a tíz csapás legsúlyosabbja, az elsőszülöttek halála elkerülte a zsidó családokat. A papi szolgálat már régóta az elsőszülötteké volt, az aranyborjú esete után azonban ez az Áron vezette levitákra és kohanitákra szállt. Innentől kezdve a zsidó családok elsőként megszületett fiát a születése utáni harmincadik napon az apa kiváltotta a szolgálatból a kohéntól, öt ezüst sékel áráért.

„Mit szeretsz jobban, ezt az öt sékelt, vagy fiadat?” „A fiamat” – majd az apa megáldja a gyermeket és átadja a sékeleket. A kohén kijelenti, hogy elfogadja a megváltás árát, és visszaadja a gyereket a családjának. A férfiak minjánja asszisztál az eseményeknél, majd elfogyasztják az ünnepi ételeket, vidáman örvendenek az Örökkévaló tiszteletére. A vendéglátó család pedig még manapság is minden résztvevőnek kockacukrot és fokhagymát ad, mert a pidjon háben ritka micvá, és úgy áll, hogy aki részt vesz az utána való lakomán, olyan, mintha nyolcvannégy napot böjtölt volna, ezért általában nagyon sokan szeretnének ott lenni. Régen a szegényebb helyeken nem volt lehetőség nagyon gazdag lakomát rendezni, ezért alakult ki az a szokás, hogy kockacukrot és fokhagymát kap mindenki, hogy a nem jelenlévő családtagok is részesülhessenek a micvából.

Kockacukor nekünk is jutott, azonban a mi megváltottaink már nem kisdedek voltak. Öt felnőtt férfit váltott meg Majse Becálél Lefkovics, a miskolci származású, Jeruzsálemben élő Dusinszki-chászid kohén (Jeruzsálemben az ott tanuló magyar fiatalok pártfogója, Budapesten pedig a kisgyerekek tanítója) azon a szerda este: Fináli Pétert, Deutsch Róbertet, Hemera Ákost, Zeitler Ádámot és Jánosi Dávidot. Sékelként amerikai ezüstpénz akadt, amit a megváltás héber mondatai után a kohénnak egy kézfogás alkalmával adtak át, majd a kohén egyenként megáldotta a kiváltottakat a Tórából ismert kohanita áldás szavaival: „Áldjon meg Téged az Örökkévaló és őrizzen meg…” És megváltattak.

Volt valami abban a hangulatban, amit abban a pillanatban éreztünk. Valószínűleg amiatt, mert fontos volt a megváltás, mert nem egyszerűen arról szólt, hogy egy egykor elfelejtett formalitást végre letudtunk. Megkönnyebbülés, öröm, ugyanakkor annak is az érzete, hogy a zsidósághoz tartozunk, és tettünk most valamit az Örökkévaló kedvéért. A napunk sokkal több lett, és ezért érdemes volt felkelni. Érdemes akkor is felkelni, ha este a közösségünkkel együtt elénekelhetjük a „Szól a kakas már”-t, a férfiak körtáncot járhatnak, együtt örülhetünk vagy csak egyszerűen elvihetünk egy darabka kockacukrot.