Ünnepek

Mi is az a Tóra?

Talán a tóratanulás az, ami bizonyos szempontból leginkább meghatározza a zsidó népet évezredek óta.

50 … egy természetfeletti szám

Az ómerszámlálás időszakában sokszor hallhatunk az ötvenes számról, hiszen ennyi nap telik el peszách és sávuot között. Ezt az időszakot két részre lehet osztani. Az első időszakban lépésről lépésre elszámolunk 1-től 49-ig (a negyvenkilenc a hetes szám négyzete, és így a fizikai univerzum teljességét jelképezi). Ez egy természetes, földi folyamat, amely elmegy a legvégső határig, […]

A világtörténelem legelső hivatalos széderestéje

Mindezt előre? Miután a szédereste arra hivatott, hogy megünnepeljük az egyiptomi kivonulást, ezért joggal feltételeznénk, hogy a legelső szédereste valamikor az egyiptomi kivonulás után lehetett. Nemcsak azért, mert ez így lenne logikus és normális, hanem azért is, mert a többi hasonló ünnepünknél is így van. Chanukakor egy évvel a görögök felett aratott győzelem és a […]

Omerszámlálás: A macesztől a chámecig!

Peszách környékén gyakran hallunk „chámecellenes” beszédeket. Ezek egy olyan hasonlaton alapulnak, amelyet már Cházáltól (mozaikszó: Chácháménu zichronám livráchá – Bölcseink, emlékük legyen áldásra – a Talmud idejének rabbijai) tudunk: a chámec, a kovász a jécer hárá (rossz ösztön) szimbóluma. A kovász megemeli a tésztát, ezzel az arroganciához hasonlítjuk, az arrogancia pedig (leegyszerűsítve) az összes bűn […]

48 tulajdonság, amelyekkel a Tóra megszerezhető

Önfejlesztéssel készülünk a fejlődésre. Peszáchtól sávuotig 49 napot számolunk a Tóra parancsa szerint. Ez a 49 nap jelentette a felkészülést a pusztában vándorló zsidó nép számára, hogy a sávuot ünnepén megtörtént tóraadásra alkalmas legyen. A Pirké Ávot szerint a Tóra megszerzése éppen 48 tulajdonság által történhet meg. Ezek azok, amik előkészítik a zsidó embert a […]

Tóra és prófécia

Cáv hetiszakasz elején Rási idézi a midrást, mely szerint a „micvá” kifejezés olyan parancsolatot jelent, amely az összes generációra érvényes. A próféták időnként hoztak olyan rendeleteket, amelyek csak abban az időben voltak érvényesek, tehát ezek gyakorlatilag nem voltak igazi micvák. A Talmud (Megila 2b) úgy tanítja, hogy az egyetlen próféta, aki „valódi” micvákat, vagyis generációkon […]

A francia filozófus esete a zsidó fantommal

Egy különleges tudós, aki mindenhez értett. – Nem tudom, hogy mit tud. Annyi biztos, hogy mindent, amit én tudok, azt tudja ő is – mondta 1947 egyik hajnalán a francia filozófus, Emmanuel Lévinas legjobb barátjának, Dr. Henri Nerson szülészorvosnak. Nerson két évig könyörgött Lévinasnak, hogy találkozzon egy titokzatos férfival, akit csak Monsieur Chouchaniként emlegettek, és […]

A hit menedéke

Szukot és általában a micvák örökérvényűségének a feltárása Állandóan érezni annak biztonságát, hogy nem mi vagyunk a világ urai. Egy zsidó származású zen buddhista pap, David Gottlieb 2002-ben levelezést kezdeményezett Rabbi Akiva Tatzcal, az ismert szerzővel és előadóval, az orvosi etika nemzetközi szinten elismert szakértőjével. Gottlieb problémája az volt, hogy a felesége konzervatív zsidó, ő maga […]

Felkészülés a nagyünnepekre

Mi is történik pontosan a nagyünnepi időszakban, amitől olyan jelentősek és meghatározók számunkra ezek a napok? Ros hásáná az év kezdete, a világ teremtésének évfordulója, amikor minden újrarendeződik. Mint egy új teremtés, amikor eldől, hogy kinek mi lesz a feladata. Rajtunk is múlik, hogy milyen döntés születik ezzel kapcsolatban. Készen kell állnunk arra, hogy meggyőzően […]

Rut és a reinkarnáció

A cipők rejtélye és a spirituális energiák átvitele A moábita asszony spirituális magassága. Rut könyvének van egy nagyon érdekes mellékszála, mely misztikus módon támasztja alá a reinkarnáció gondolatát és a spirituális energiák átvitelét. A történet kezdetén Elimelech, Náomi és két fiuk, Máchlon és Kiljon az éhség sújtotta Betlehemből Moáb földjére költözik. Elimelech hamarosan meghal; a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás