Háláchá

Cedáká − Az igaz jótékonyság

Viszonzás várása nélkül örömmel adni.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. július

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. július

Így áll Reé hetiszakaszban: „Ha lesz közötted szegény, testvéreid egyike, kapuid egyikében, országodban, amit az Örökkévaló a te Istened ad neked, ne keményítsd meg a szívedet, és ne zárd be a kezedet a szegény testvéred elől. Hanem nyitva nyisd meg a kezedet és adj neki kölcsönt a szüksége szerint, amennyi hiányzik neki.” (5Mózes 15:7-8) E versek magyarázata a következő: „Ne keményítsd meg a szívedet” – azaz ne kemény szívvel adj neki, hanem beszélj hozzá kedves, vigasztaló szavakat (Ibn Ezrá, Rábénu Bechájé). „Nyitva nyisd meg a kezedet” – akár többször is –, „adj neki kölcsönt” – ha nem akar elfogadni ajándékot, adjál neki kölcsönt – „szüksége szerint” – azaz, amennyire szüksége van, de nem kell gazdaggá tenned őt – „amennyi hiányzik neki” – még akár egy lovat is, hogy lovagoljon rajta, és szolgát hogy fusson előtte (Rási).

E versek alapján írja a Széfer Háchinuch (amely felsorolja és részletesen magyarázza a 613 micvát): „479. micvá: Cedákát (adományt) adni a rászorulóknak örömmel és jó szívvel, azaz vagyonunkból adakozni annak, akinek szüksége van rá.”

Bölcseink nagyon sok helyen írtak a Talmudban és a Midrásokban az adományozás fontosságáról, maga az Örökkévaló is többek között ezzel dicséri Ábrahámot: „Mert ismerem őt, hogy megparancsolja a fiainak és a háza népének, hogy megőrizzék az Örökkévaló útját, cedákát adjanak, és jog szerint cselekedjenek. (1Mózes 18:19)”

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy miért vagyok köteles a saját vagyonomból másokat akár rendszeresen is támogatni? Miért nem mondhatom neki, hogy gondoskodjon magáról, keressen magának megélhetést? E kérdésnek többféle megközelítése van.

Rav Dessler rávilágít arra, hogy a cedáká szó a cedek, igazság szóból származik. Ez első látásra furcsának tűnhet, hiszen az igazság azt követelné meg, hogy ami az enyém, az nálam is maradjon, és ne kelljen másnak odaadnom. E látszólagos ellentmondást Rámbám alapján a következőképp oldja fel.

„Amikor ő pénzt kér másoktól, az illetőnek tudnia kell, hogy igazából szó sincs itt jótékonyságról, csak átadja a szegénynek azt, ami valójában
az övé.”

Az Örökkévaló úgy rendezi el a vagyoni viszonyokat a világban, hogy kicsit össze legyenek keveredve, azaz a szegény vagyonának egy része másoknál van. Amikor ő pénzt kér másoktól, az illetőnek tudnia kell, hogy igazából szó sincs itt jótékonyságról, csak átadja a szegénynek azt, ami valójában az övé, ő csak a „postás”. Így már érthető, hogy a cedáká szó gyökere az „igazság”.

De valószínűleg még ennél is tovább mehetünk a magyarázattal. Bölcseink azt mondják: „Többet ad a szegény a háziúrnak, mint amennyit a háziúr ad neki.” Vajon mit akarnak ezzel tanítani a számunkra? Az adakozás során a szegény ember nem gyarapodott mással, mint anyagiakkal, az adakozó azonban minden alkalommal, amikor örömmel, jó szívvel és azzal a szándékkal ad egy szegény embernek, hogy jót tegyen vele, teljesebbé válik, és egyre jobban integrálja személyiségébe a nagylelkűség tulajdonságát. Ezzel együtt eltávolodik olyan rossz tulajdonságoktól, mint például az irigység, a büszkeség stb. Ennek fényében össze sem lehet hasonlítani azt, amit az adakozó nyer, azzal, amit a szegény kap.

A cedáká törvényei

Minden ember, minden időben köteles cedákát adni, még egy szegény ember is, aki maga is cedákából él (hogyha a megélhetése biztosított), és az a nagyon kevés, amit ő tud adni, egyenértékűnek számít a gazdag ember nagy adományával. Mennyit kell adni? Ha lehetősége van rá, akkor annyit, amennyi a szegénynek a szükséglete. Mennyit helyes az embernek a vagyonából ilyen célra fordítania? Általában tizedet (máászert) szoktak adni, azaz a megszerzett vagyon (haszon) tíz százalékát (ilyen esetben vagyon alatt kizárólag pénzt értünk, vagyontárgyakat nem, sem ingót, sem ingatlant). A maximum egy átlagos embernél húsz százalék, ennél többet ne adjon, nehogy ő maga elszegényedjen és rászoruljon mások adományaira.

A cedákát örömmel és kedvesen kell adni, vigasztaló szavakkal kísérve. Aki haragos arccal ad, hiába ad akár nagy összeget, elvesztette az érdemét. Tilos egy szegényt minden nélkül elküldeni! Ha nem is tudunk adni, legalább egy pár jó szót mondjunk neki. Aki haragosan rákiabál egy szegényre, megszégyeníti, nagyon súlyos bűnt követ el. A cedáká fogadalomnak számít, ezért ha valaki jótékonysági felajánlást tesz, azt minél hamarabb meg kell fizetnie. A cedáká legmagasabb szintje az, hogyha valaki lát egy embert, akinek az anyagi helyzete kezd meginogni, és megtámogatja őt még mielőtt elszegényedne, kölcsönt ad neki, beveszi üzleti társnak, munkát szerez neki stb.

Helyes a cedákát olyan módon adni, hogy se az, aki adja, ne tudjon arról, ki kapja, se az, aki kapta, ne tudjon arról, kitől kapta. De arra minden esetben oda kell figyelni, hogy a szegény ember minél kevésbé érezze magát kellemetlenül. Ha egyszerre több rászoruló is fordul valakihez, a családtagé az elsőbbség, ezután következik a környék, majd csak ez után a városának a többi szegénye. Kiemelt helyen vannak azok a szegények is, akik Izrael országában laknak. Cedákát szoktak adni imádkozás előtt vagy közben, és vannak, akik utazás előtt is adnak.

Mindenképpen micvá cedákát adni, de ugyanilyen micvá igyekezni, hogy az ember ne szoruljon rá mások támogatására.

Régen egyértelműbb volt, hogy kinek járt cedáká, mert az kapta, akinek az alapvető életszükségleteihez hiányzott. Ma nem ennyire tiszta a kép, mert az átlagos életszínvonal magasabb, és nem feltétlenül az számít rászorulónak, akinek nincs ruhája vagy étele. Miért nem mondhatjuk neki, hogy elégedjen meg azzal, amije van?

A „rászoruló” meghatározása nem abszolút, függ a helytől és a korszaktól. A helyes meghatározás az, hogyha valakinek jelenleg hiányérzete van, akkor rászorulónak számít. Ezért hiába van valakinek lakása, ruhája, fizetése stb., ha egy adott pillanatban valami miatt nem képes az ő általa megszokott életszínvonalat biztosítani önmaga és családja számára, szegénynek minősül. Ehhez kapcsolódóan írja Rámbám: „Aszerint kell a szegénynek adni, amiben hiányt szenved. Ha nincs ruhája, vesznek neki, ha nincs valamilyen háztartási eszköze azt vesznek neki stb. És ha hozzá volt szokva, hogy lovon jár és egy szolga fut előtte, de elszegényedett, akkor lovat vesznek neki és szolgát. Erre utal a Tóra verse: ‘A szükséglete szerint adj, amennyi hiányzik neki’ – vagyis ki kell elégíteni a megszokott szükségleteit, de nem vagy köteles gazdaggá tenni.” (Hilchot Mátánot Ániim 7:3)

Szabad-e sorsjegyet venni cedákára szánt pénzből, olyan sorsoláson, ahol a befolyt összeget jótékonyságra fordítják, illetve, ha szabad, és az illető nyer, kit illet a nyeremény (hiszen a cedákára szánt pénz elvileg a szegények tulajdona, mi csak „gondozzuk” azt)?

Ha a sorsjegy árát valóban jótékonyságra fordítják, akkor semmi probléma nincs azzal, hogy cedáká pénzből vegyék. Az, hogy kit illet a nyeremény, már bonyolultabb kérdés, hiszen egyik oldalról nézve a jegy vásárlója csupán a „küldöttje” a szegénynek, akinek a pénze nála van, így ha nyer, akkor a tulajdonost, vagyis a szegényeket illeti a nyeremény. Más szempontból viszont nem volt megbízva azzal, hogy próbálja kamatoztatni a pénzt, ez az ő ötlete volt, eszerint jár neki a jutalék, ami általában 20%. Ez utóbbi vélemény szerint szoktak dönteni ebben a kérdésben, így, ha valaki ilyen sorsjegyet vesz cedáká-pénzből, és nyer, akkor jár neki 20% jutalékképpen, 80% pedig cedáká-pénz marad, amit szintén jótékonyságra kell fordítani.

Ugyancsak napjaink kérdése, hogy helyes-e a cedákát állandó banki megbízással fizetni?

Ennek a kérdésnek is két lehetséges megközelítése van. Egyrészről, azt írja Rámbám, hogy helyesebb egy nagy összeget elosztani sok kisebbre, és úgy adni, mint egyszerre egy nagyot, mert így az ember minden alkalommal, amikor ad, hozzászoktatja magát az adakozáshoz (Ávot 3:15). E szerint nem helyes az állandó banki megbízást alkalmazni, mert ez csak egy egyszeri cselekvés (amikor a megbízást adja az ember), pláne, hogyha az összes cedákát így utalja, mert akkor minden alkalommal, amikor kérnek tőle, azt fogja mondani, hogy sajnos nincs (mert már odaadta), és ezzel hozzászoktatja magát a nem-adáshoz, a zsugorisághoz. Más szempontból viszont nagy előnye az állandó banki megbízásnak, hogy megkönnyíti az adományokkal foglalkozó szervezetek vagy egyének munkáját, hiszen mindig időben kapják meg a pénzt, nem kell utánajárniuk, kiszámítható, hogy mekkora összeget kapnak, stb. Ezek alapján az tűnik a leghelyesebbnek, ha a cedáká pénz egy részét így utalja az ember, de mindig tartson magánál is, hogy szükség esetén adni tudjon, és hozzászoktassa magát a jótékonysághoz.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás