Mint minden zsidó ünnep a Chanuka is rengeteg lehetőséget kínál családi kapcsolataink erősítésére. Mivel az ünnep nyolc napon át tart, érdemes előre megtervezni, nehogy néhány nap elteltével már üresnek érezzük. A téli hidegben jól esik az otthon melege, a gyertyák pislákoló fénye pedig már önmagában gondoskodik a meghitt hangulatról. Adjuk meg a módját a közös gyertyagyújtásnak: érjen mindenki haza a megbeszélt időre, és nyugodt hangulatban gyújtsuk meg a lángokat. Szokás legalább fél órát nem dolgozni a gyertyagyújtás után. Érdemes ezt az időt kihasználni: játsszunk a gyerekekkel, énekeljünk, rajzoljunk közösen, vagy olvassunk, tanuljunk valamit az ünnepeinkről, szokásainkról. Egy-egy este elmehetünk közösségi rendezvényekre is. Meghívhatjuk a nagyszülőket, unokatestvéreket, és rendezhetünk otthoni fánksütő vagy latkeszevő versenyt, készíthetünk saját chanukiát, játszhatunk a hagyományos gyermekjátékkal a trendelivel.

Amikor megtervezzük a saját családi hagyományainkat, érdemes egy pillanatra elgondolkodnunk azon, hogy milyen spirituális tartalmat is hordoz az ünnep. A Chanuka nem a makkabi sereg győzelmének, hanem a fénynek az ünnepe. A szellem győzelmét hirdeti a fizikai erő fölött, ahogy Chanuka szombatján olvassuk a haftarában: „Nem hadsereggel és nem hatalommal, hanem szellememmel” (Zechárjá IV,6).

Sokan az ünnep minden napján ajándékot adnak a gyerekeknek, s ahogy gyarapodnak a gyertyák, azok egyre nagyobbak lesznek. De miért van ez így? December hónapban a körülöttünk levő világ ajandék vásárlási lázban ég. Minden azt sugallja: vegyél még több ajándékot! Tudnunk kell, nem ez a Chanuka üzenete. Sőt! Az élet iróniája, hogy pontosan azon az ünnepen, amikor arról emlékezünk meg, hogy a maroknyi zsidóság meg tudta őrizni saját vallását, kultúráját, értékeit az akkor uralkodó és erőszakos hellenisztikus kultúra ellenében, akkor egy másik vallás ünnepéhez kapcsolódó szokást veszünk át. Adjunk ajándékot a gyermekeknek, hiszen ajándékozni jó! De ne az ajándékozás legyen az ünnepünk fő tartalma! Ne engedjünk a kísértésnek, hogy pénzen megvásárolható boldogság helyettesítse a közösen eltöltött órákat, a játékot, a beszélgetéseket.

Chanuka micvája a gyertyagyújtás esténként. A lelket a zsidó szimbolikában a gyertyához hasonlítjuk, az igazság fényéhez, amely a Teremtővel kapcsol össze bennünket. A Makkabeusok készek voltak akár életüket is feláldozni, hogy megőrizzék zsidó identitásukat, és a Tórát átadják az elkövetkező generációknak. Az ilyen zsidók érdemében segítette az Örökkévaló népünket, és engedte, hogy élvezhessük a túlélés csodáját az évezredek során.

Amikor meggyújtjuk a chanukai gyertyákat, összekapcsoljuk magunkat mindazon lelkekkel, akik zsidóként élték le az életüket, vagy feláldozták azt, hogy megtarthassák a Tóra parancsolatait. Ez a zsidó identitás csodája – a kollektív összetartozásé.

A Római Birodalom régen eltünt, az ókori görög civilizáció már csak művészeti alkotásaiban él tovább. Ám a 3500 éves zsidó nép még mindig itt van. Bárhol a világban találunk egy minjánt – tíz együtt imádkozó zsidó férfit – akik ugyanazt a kádist mondják, és ugyanabból az imakönyvből imádkoznak, amelynek szavait majd 2500 évvel ezelőtt írták le. A zsidó identitás túllépi a történelmet és a földrészeket, felülemelkedik az idő és tér dimenzióján. A zsidó identitás alapja a Szinaj hegyén átvett Tóra parancsolatainak teljesítése, s csak ezen keresztül lehetünk részei a zsidó túlélés csodájának.

A kis chanukagyertya megszólít bennünket, és azt kérdezi: mi mit vagyunk hajlandók feladni a személyes életünkből, a világi létezésünkből, hogy kapcsolódjunk ehhez a kollektív zsidó lélekhez, hogy teljesítsünk valamit a Tóra parancsolataiból – átadva azt a következő generációknak.

Bármilyen családi hagyományt alakítunk is ki Chanukakor, az akkor lesz összahangban a zsidó értékekkel, ha a gyertyagyújtás fontosságát emeli ki.