Ki dönt? – és miért pont azt választjuk?

Vallásos emberként sokszor elbizonytalanodom, hogy a döntésem ténylegesen az én választásom volt-e, legyen az hétköznapi apróság, hogy mit veszek fel, vagy olyan kérdés, amely nemcsak az én életemre lesz kihatással, hanem a gyerekeimére. Az elmúlt hetek eseményei elgondolkoztattak erről a témáról. Több kérdés is felmerült bennem. Miről döntök én? Hogyan döntsek? Honnan tudom, hogy jól döntöttem? És egy-egy probléma megoldására mennyi időt szánhatok?

Egyik ismerősöm eltávozott. Már betegeskedett, de ezzel a betegséggel az emberek hosszú-hosszú éveket is élhetnek, ha odafigyelnek rá. Ő már többször járt kórházban, számtalan kivizsgáláson vett részt élete során, de valami mégsem volt rendben. Az utolsó héten is panaszkodott, de úgy döntött, hogy ezen a héten nem teszi ki magát az orvosok meglátogatásából fakadó procedúrának. A családja próbálta rábeszélni, hogy igenis el kell mennie, ha nincs jól, de ő egyre csak azt mondta, hogy majd hétfőn. Este elmondta az imáját, nekiállt a vacsorájának, már-már majdnem befejezte, amikor… Itt adódik a kérdés: vajon ha hallgat a családjára, és elmegy a kivizsgálásokra, akkor még mindig közöttünk lenne? Talán tovább élne napokat, heteket, hónapokat vagy akár hosszú éveket? Mi ezt nem tudhatjuk, csakis az Örökkévaló tudja. Ő rendeli el az emberi élet hosszát. Hogy kinek milyen feladatot kell majd teljesítenie élete során.

Egy másik példa az élet hosszára: édesanyám a pesti utcákon sétálgatva mindig a járda belső felén ment, vagyis a házak közvetlen közelében. Egy nap, amikor még hajadon volt, úgy döntött az egyik ház előtt, hogy most inkább a járda külső felét választja. Elhaladt a kapu mellett, amikor egyszer csak mellette valami a földbe csapódott. Lenézett, és látta hogy centiméterekre tőle ott van a háznak a vasból készült zászlótartója és a zászló. Leszakadt a falról. Látszólag egy apró döntés volt, s még is az életét köszönhette ennek az apró változtatásnak.

Ez a két eset nem ad lehetőséget a döntések átgondolására, megváltoztatására. Velem is előfordul, hogy megmásítanám egy-egy válaszomat, és helyettük adnék egy sokkal jobbat, logikusabbat, észerűbbet. Főleg vizsgák után éreztem így.

Anno, amikor későbbi férjem közölte, hogy ő komolyabban szeretne velem lenni, és egy-két hónap múlva megtarthatnánk az eljegyzést, megijedtem. Nem tudtam mit mondani. Megrándítottam a vállamat; hát legyen. Hazafelé beszélgetve naivan azt mondtam, hogy végül is miért ne próbáljuk meg, legfeljebb ha nem sikerül, elválunk. Erre ő annyit mondott, hogy ő nem fog getet adni. Abban maradtam magammal, hogy nekem nehéz három randi, illetve egy hét után eldöntenem, hogy az életemet vele töltsem-e el. Adtam időt magamnak, hogy ha valami oknál fogva találok egy olyan dolgot, amely miatt elképzelhetetlennek tartom a közös életet vele, azonnal megmondom neki, és nem tartjuk meg az eljegyzést. De nem történt ilyen, sőt… A családunk vegyes érzelmekkel fogadta az eljegyzésünket. Nem csoda, hiszen a mai társadalom abnormálisnak találja, ha két fiatal 25 éves kora előtt házasodni akar, pláne akkor, ha nem jártak előtte évekig, és a jegyesség időszakát sem húzzák el. Akkor még csak kóstolgattam az ortodox zsidó vallásos életet, ahol teljesen normális, hogy 20 év körül a fiatalok összeházasodnak megismerkedésüktől számítva pár hónapon belül. Az eljegyzést követően biztos voltam abban, hogy a döntésem helyes, és ehhez a fiatalemberhez kell hozzámennem, bárki bármit mond. Innentől kezdve nem volt fontos, hogy a családunk, barátaink, ismerőseink mit gondolnak, csak az számított, hogy mi együtt akarjuk leélni az életünket. Szerencsére nincs olyan helyzet, amelyet ne tudnánk megoldani. Számomra ez akkor nehéz döntés volt, napokig gondolkodtam, hogy helyesen cselekedek-e. Csak most, pár évvel később töprengek el ezen, hogy ez a pár nap végül is nem volt olyan nehéz. Hiszen akkor és ott csak magamról kellett döntenem. Valószínűleg, bár még nem tudhatom, sokkal több ideig fog tartani, ha majd a saját gyerekeim életéről kell döntenem. A zsidóság nem várja el, hogy minden kérdésben saját magunknak adjunk választ, hanem ki kell kérnünk egy bölcs ember véleményét. Aki jártas az adott területen.

Nem olyan régen tanultam, hogy még akkor is meg kell kérdezni valakit, ha csak álmodunk valamit, aminek esetleg jelentőséget tulajdonítunk. Miért fontos? Azért mert egy külső szem másképpen lát minket, mint mi magunk. Egy adott helyzetet jobban átláthat, olyan dolgot is észrevesz, és kulcsinformációnak jelöli meg, amit mi csak egy apró porszemnek tekintünk. A házasságra felkészítő tanuláson minden egyes alkalommal elmondták nekem is, és férjemnek is, hogy kérdezzünk rabbit, ha bizonytalanok vagyunk. Mi elsőként egymás véleményét kérdezzük meg a nap eseményeiről, egymással beszéljük meg a problémáinkat. Ez sok időt igényel, mégis nagyon fontos. Sokszor nehéz megtalálni a megfelelő szavakat a gondokra, de mindenkinek addig kell gondolkodnia, amíg meg nem találja azokat a kifejezéseket, amelyekkel egyszerűen megértetheti a konfliktus okát.

Úgy gondolom, hogy egy-egy kérdésre nem szabad hosszan keresni a választ. Az Örökkévaló mindig ad valami jelet, amely segítséget nyújt a nehéz döntésekben. Úgy vélem, igenis végig kell gondolni a lehetséges következményeket, de nem engedhetjük meg, hogy emiatt dekoncentráltakká váljunk. Amikor Izraelben voltam, megtanultam, hogy Ros hásáná az a nap, amikor Isten eldönti, milyen lesz az embereknek az éve. Sikeres, vagy sem, élni fog-e még, vagy sem. Az első két esetben nem volt kérdés, arra az évre eldőlt, hogy ki maradhat ezen a világon, és ki nem. A nagymamám halála rossz volt nekem, rossz volt a szüleimnek. De mindig azzal vigasztalom magam, hogy ő már nem szenved. Így kellett lennie, és korábban bárhogyan is döntök, ami jobbá tehette volna későbbi életét, ő akkor is ebben az évben eltávozott volna.

Visszatérve a hétköznapok egyszerűségébe, mindig meglepődöm, amikor a vásárlási útvonalamat megváltoztatva egy ismerőssel találkozom, és pont akkor valami oknál fogva olyan témába kezdünk bele, amelyben valamelyikünk pont tud segíteni a másiknak. Ilyenkor mindig hálát adok Istennek.

Sosem kell félni a próbatételektől. Az Örökkévaló kegyes, és segít nekünk. Ha nem is közvetlenül, de mindig ad valami jelet, ami segíthet. Legyen az egy reklám, egy zápor vagy egy barátunk kérdése.

Sarah Eichstein