A chámec tilalma, majd fogyasztása azonnal az ünnep után
– ugyanannak az éremnek a két oldala.

Minden peszách végén, miután segítettek elpakolni az összes peszáchi edényt, a gyerekeim alig várják, hogy megjutalmazzam őket egy éjszakai pizzázással.Megadtam magam ennek az éves rituálénak. A pizzéria mindig tele van ilyenkor, és nem rajongok sem a félórás sorban állásért, sem pedig a félig nyers pizzáért. Másrészről viszont nem szeretem, ha morgó gyerekek vesznek körül, akik számítottak a posztpeszáchi finomságukra. (Az életben meg kell válogatnunk, miért harcolunk, és miért nem.)

Tavaly, amíg az ajtón túl érő sorban álltam, azon gondolkoztam, hogy vajon a pizza iránti vágy tényleg ennyire erős lenne az emberekben, hogy ilyen áldozatokra képesek érte, hogy azonnal megszerezhessék, amint kiment az ünnep? Vagy van itt valami, ami ennél azért mélyebb?

A Sulchán Áruchban valóban van egy olyan vélemény, hogy chámecet kell enni rögtön peszách után, és ezt sok szefárd zsidó követi. Éppen ezért sokan sörre mondják a hávdálát az ünnep kimenetelekor. Nagyon különös, hogy peszáchor tilos akár egy morzsányi chámecet is enni, és ez a tilalom nagyon szigorú, ám peszách után azonnal chámecet kell enni. Ha valóban annyira mérgező spirituális értelemben, akkor nem az lenne a jobb, ha fokozatosan térnénk vissza a chámecevéshez?

Peszáchkor a chámec valóban spirituálisan mérgező. A bölcseink úgy mondják, hogy a víz és a liszt a két alapvető életet adó anyag. Az életünk anyagi dimenzióit jelképezik. Ha túl sokat fogyasztunk belőlük, megnövelik az egónkat. Felfuvalkodunk, és elveszítjük a helyes perspektívát arra vonatkozóan, hogy ki is a valódi forrása az anyagi jólétünknek. A macesz visszaállítja azt, emlékeztet bennünket arra, hogy a vágyainkat alá kell vetnünk egy felsőbb hatalomnak.

Azzal, hogy eltávolodunk a chámectól, és maceszt eszünk peszáchkor, méregtelenítünk, és visszaépítjük a le­gyengült spirituális ellenanyagainkat, valamint erősítjük az immunrendszerünket, hogy visszatérhessünk majd a „valódi világba”, és ott működni tudjunk. De közvetlenül peszách után azt ünnepeljük, hogy „méregtelenítettünk”, és képesek vagyunk chámecet fogyasztani anélkül, hogy kárt tenne bennünk.

Peszách élményének olyannak kellene lennie, mintha a Teremtő szolgáiként születnénk újjá, hasonlóan a betérőkhöz. Noha azelőtt az egónkat szolgáltuk, vagy az elveinkből mások kívánságai szerint engedtünk, most ismét megtanultuk, hogy csak a Teremtőnek vessük alá magunkat.

Egyszer elkísértem egy jó barátomat a kórházba, ahol az édesanyja csontvelő-átültetésen ment keresztül. Miután átvitték az ébredőből a kórterembe, meglátogattuk. Amikor beléptünk, műtős ruhát és maszkot kellett felvennünk, és teljes fertőtlenítési folyamaton mentünk át. Amikor végre a szobájában álltunk, akkor is csak egy vastag üvegfalon keresztül tudtunk vele kommunikálni. A fehérvérsejt-száma annyira alacsony volt, és az immunrendszere annyira gyenge, hogy bármilyen fertőzés végzetes lett volna a számára. Az orvosok meg akartak bizonyosodni arról, hogy az új csontvelő és a friss vér szépen beépül a szervezetébe, és a fehérvérsejt-száma elkezd emelkedni. Addig viszont életbevágó volt, hogy steril környezetben legyen.

Pár nap múlva, amikor a fehérvérsejt-száma elkezdett emelkedni, kinyithattuk az ajtót, és az ajtónyílásból beszélgethettünk. Fantasztikus érzés volt, amikor a hét végén az ágya mellett állhattunk és szemtől szembe beszélhettünk vele. Szépen gyógyult, és az immunrendszere erősödött, ez hatalmas ok volt az örömre. A műtét sikeres volt.

Peszáchkor egy nagyon aprólékos, spirituális jellegű műtéten esünk át. Micrájim (Egyiptom) a mécár szóból ered, amely szűket, beszorítottat jelent. Az év folyamán mindannyian bizonyos fokig a Teremtőtől eltávolító külső erők és belső vágyak fogságában élünk. Peszách megajándékoz bennünket azzal az életadó lehetőséggel, hogy a rabságunk fölé emelkedjünk, hogy hét napra megszabaduljunk attól az alattomos méregtől, amely elárasztja a szervezetünket. Az ünnep végén hatalmas öröm, hogy megmutathatjuk, az operáció sikeres volt – „méregtelenek” lettünk, és spirituális értelemben új életet kezdhetünk. Harmóniában vagyunk a lelkünkkel, ehetünk chámecet, és foglalkozhatunk a materiális dolgokkal.

„Következő!” – kiáltotta az eladó a pult mögött, és én visszatértem a pizzéria nyüzsgésébe. Igen, a félig nyers pizza egy kissé vonzóbbnak tűnt, ahogy a férfi felvágta. Érdemesüljünk mindannyian jó „méregtelenítésre” peszáchkor, hogy képesek legyünk a létezés emelkedettebb és tisztább szintjén élni. Jövőre Jeruzsálemben!

Fordítás · D. Ch.

Forrás · torah.org