Peszách

Egy kis bátorítás a Széder este levezetéséhez

Sokan, akik az előző években közösségi szédereken vettek részt, idén olyan helyzetbe kerülnek, hogy dönteniük kell arról, hogy csináljanak-e széder estét – annak ellenére, hogy nem érzik magukat erre felkészülve -, vagy sem.
Segítek a döntésben, igen, csináljatok széder estét! Nem baj, ha csak néhányan vesztek részt rajta, de még az sem, ha egyedül vagytok otthon, karanténban. A világon több millió ember vesz részt széder estén ezen a napon, Niszán hónap 15-ének a kezdetén, és Erec Jiszraelen kívül Niszán hónap 16-a estén is.
Online széder? NEEEEEEMMMMM!!!!!
Idén elterjedt a hír egy orthodox/haszid Bét Din döntésről, mely szerint egy idős, pszichésen sérült ember online meghallgathatja a családja széder estéjét a karanténban. Akik vadásznak a könnyítésekre, azok ebből azt tanulták ki, hogy mostantól mindenkinek lehet online szédert tartani. De NEM, ti ne dőljetek be ennek a következtetésnek és ne tartsatok online szédert!
Választás: tökéleteset vagy semmit vagy van középút?
Ha úgy érzed, nem fogod tudni megcsinálni a széder este minden mozzanatát tökéletesen: te döntessz, hogy megcsinálod, amit tudsz jól, vagy nem csinálsz semmit. Mindannyian tudjuk, hogy melyik a jó választás és azt is, hogy milyen kényelmes a másik, azaz nem csinálni semmit. Az életünk döntési helyzetek láncolata. Napi szinten több száz kisebb döntést hozunk, életünk folyamán sok nagyot is.

A következő jól áttekinthető rövid írásból megtudhatjátok, hogy mi fontos a széder estén. Ráv. Keleti nemrég tartott online előadásának a lényege volt, hogy bemutatta, a széder este és más ünnepek közötti „párhuzamot” és a különbségeket. Ezeket megtanulva könnyen követhető a széder este menete, de e nélkül a tudás nélkül is megtartható a széder este egy Hagada segitségével!

Előkészületek:
Szerezzetek be:
– Pészáchi Hagadát,
– fejenkét és esténként 1-1 üveg kóser bort vagy kóser szőlőlevet,
– smurá maceszt,
– salátalevelet és vagy tormát,
– tojást (szédretálra 1db + fejenként és esténként 1 db),
– krumplit/retket,
– almát és diót (harószethez),
– kóser csirkenyakat vagy szárnyt (szédertálra),
– sós vizet kis tálkában (Na jó! Ezt nem kell beszerezni, ezt lehet csinálni! ☺ )

Idén, helyi időszámítás szerint 2020-ban Erec-Jiszraelen kívül a két széder este ideje:
1. 2020.04.08. szerda este. Gyertyagyújtás Budapest középvonalában: 19:05. (2áldás: 1. ünnepi gyertyára, 2. „sehehejonu”, az áldások megtalálhatóak sok Peszahi Hagadában!)
2. 2202.04.09. csütörtök este. Gyertyagyújtás Budapest küzépvonalában: 20:12 után (átvitt lángról; 2 áldás: 1. ünnepi gyertyára, 2. „sehehejonu”).
Fontos a széder este ideje? Fontos! Ahogy Sabbatot nem tartunk kedden, így széder estét se tartson senki más napon és más napszakba, csak akkor, amikor az ideje van, azaz Niszán hónap 15-én este és Erec Jiszraelen kívül Niszán hónap 16-án este is!

Zavarba ejtő, hogy mennyi féle elrendezése lehet a szédertálaknak? Az otthoni néhány Pészachi hagadában is különbözőek?
Több féle szédertál létezik, melyeken más-más a jelképek elrendezése. Az askenáz szokás szerintit javasoljuk nektek, de ne feledjétek, hogy másmilyen elrendezéssel is találkozhattok majd a jövőben vagy találkoztatok már korábban!
Senki ne legyen zavarban, ha nincs szédertálja! Remek választás egy nagy méretű tányér, amire ki lehet rakni a hozzávalókat:
– Zroá – tűz fölött megpörkölt csirkenyak, vagy csirke alsócomb vagy csirkeszárny (TILOS MEGENNI!), a tál jobb felső részén.
– Bécá – főtt, kissé megpörkölt tojás, a tál bal felső részén.
– Máror – keserűfű. Torma darab, vagy keserű ízhatású salátalevél, a tál közepén,
– Chároszet – alma, bor és dió, méz, fahéj keveréke, kis tálkában a tál jobb alsó részén,
– Kárpász – zöldség: főtt krumpli, retek, petrezselyemzöld, a tál bal alsó részén,
– Cházeret – második keserűfű: saláta, torma, a tál alján középen.
Legyen 3 db (lehetőleg EGÉSZ) smure macesz egymáson, egymástól szalvétával vagy anyaggal elválasztva vagy kimondottan ehhez gyártott díszes tokban!
Az este folyamán háromszor kell figyelni az elfogyasztott macesz minimális mennyiségére! Motzi Matzah: 1 egész és 1/5-öd gépi vagy 60% kerek kézi macesz(de legalább ennek a mennyiségnek a fele), Korech: 60% téglalap alakú gépi vagy 30% kerek kézi macesz(itt nincs engedmény a mennyiségből! 🙂 ), Afikoman: 1 egész és 1/5-öd gépi vagy 60% kerek kézi macesz(de legalább ennek a mennyiségnek a fele).
A maror („keserű fű”, saláta és/vagy torma) minimálisan fogyasztandó mennyisége megegyezik a macesz Korech-nál fogyasztandó mennyiségével, azaz 60% téglalap alakú macesz mennyiségével azonos! Kb. úgy érdemes elképzelni, mintha mindkettő össze lenne préselve és úgy lenne egyenlő a mennyiség. Veszély!!!!!! Vannak nagyon vallásos főleg gyerekek és kezdő (vallásra) vállalkozók, akik ez a mennyiséget frissen reszelt tormából akarják megenni! Ti ne tegyetek így, mert ez nagyon veszélyes! Fulladást okozhat! Inkább tegyetek a salátába kis reszelt tormát. Az élményt ez is biztosítani fogja!
A 4 pohár bor/szőlőlé mennyiség poharanként optimális esetben minimum 1,5dl (aki erre képtelen, annak poharanként minimum-minimum: 0,5 dl). A 4 pohár bor/szőlőlé megivásának úgy lehet eleget tenni, ha valaki minden egyes alkalommal megissza a teljes mennyiséget, de legalább a nagyobbik felét! Célszerű 1,5 dl-es poharakat használni. Akinek nehézséget okoz, hogy túl nagy a mennyiség, amit meg kell inni, az használjon 1dl-es poharat!
Ha a fentiek megvannak, akkor egész nyugodtan kezdjetek bele a széder este levezetésébe. A pészáchi hagada szövegét követve lépésről-lépésre eljuttok az elejétől a végéig. Ha valami hiányzik a fentiekből, akkor is nyugodtan kezdjetek bele a széder este levezetésébe!

Párhuzam és különbségek széder este és más ünnepek között:
A széder estén (erec Jiszraelen kívül a 2 széder estén) 2 tórai kötelesség van:
– macesz evés (smure macesz!),
– az egyiptomi kivonulás történetének elmesélése (Pészáchi hagadában benne van!).
Érdekes módon a széder este (Erec Jiszraelen kívül a 2 széder este) után, a pészachi időszak további napjain már nem kötelező enni maceszt viszont kovászosat enni továbbra is TILOS!
A széder este tartalma teljesíteni:
– az ünnepi, azaz JOM TOV-i előírásokat,
– a speciálisan széder esti tórai (maceszevés, egyiptomi kivonulás elmesélése) és rabbinikus micvákat (keserű fű fogyasztása, 4 pohár bor ivása, bal oldalra dőlve enni és inni).

A kidus, azaz a bor ivása:
Az ünnep szentségét kidussal, azaz 1 pohár borral fogadjuk. Széder estén is így van, ami a 4 pohár borból (amit széder estén kell meginni) az első. Péntek este a kidusnál nem kell mindenkinek inni, csak egy embernek, de széder estén mindenkinek kell innia!
Ünnepen a bencsolást általában egy ember mondj 1 pohár borra, széder estén mindenki mondja a 3. pohár borra!

Ünnepen kenyér fogyasztás, pészáchkor macesz evése:
Ünnepen 2 kalácsra (barhesz, kenyér) mondunk egy áldást. Széder estén 3 macesz van, amelyekből a felső és az alsó szimbolizálja a szokásos ünnepi 2 kenyeret, a középső az extra a széder estéhez. Széder estén nem egy, hanem két áldás van (a szokásos:”…hámoci lehem…” és az extra középső kettétörtre: „…ál áchilát maca.”) és enni az áldások után a felsőből (szokásos ünnepi) és a kettétört középsőből (speciálisan széder esti) kell.

Ünnepen kenyér letakarása, széder estén macesz ki- és betakarása:
Ünnepeken a borra mondott áldás közben le vannak takarva a barheszek/kenyerek. Széder estén a szöveg egy része hála adása, egy része a történet elmesélése. A történet mesélése együtt van említve a macesz evéssel („meséld el fiadnak azon a napon, amikor a macesz és a keserű fű le van téve előtted”), ezért amikor a történet mesélése zajlik, akkor nincsenek betakarva a maceszek, amikor hálaadás van bor felett, akkor be kell takarni a maceszeket!

Üdvözlettel: Meir Yaakov Grisztel

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás