Önzetlen és szerény volt, minden embert igazán szeretett.

Szerző: Domán Chana
Forrás: Simcha Raz: A Tzaddik in our time. Feldheim, 2008
Megjelent: Forrás – 2012. június

Szerző: Domán Chana
Forrás: Simcha Raz: A Tzaddik in our time. Feldheim, 2008
Megjelent: Forrás – 2012. június

Nagy emberek a világ szemében általában azok, akik a művészetben, sportban, politikában, tudományban stb. érnek el nagy eredményeket, és a nevüket megismeri az egész világ. Reb Árje Levin (1885–1969) nem ezeken a területeken lett híres: ő az önzetlenség, a szerénység és az emberszeretet csúcsait vette be, nevét ezért őrzi a zsidóság.

A „jeruzsálemi cádik” mindenkit szeretett. Ez patetikusan vagy közhelyesen hangozhat annak, aki nem ismeri az életét. Ő tényleg mindenkit szeretett, és erről a tettei beszélnek a legjobban. Nem otthon ülve merengett arról, hogy mennyire szereti ő az embereket, hanem aktívan tett is értük. Rendszeresen járt betegeket látogatni, péntekenként például a leprakórházba, ahol az ő közreműködésére javultak a betegek embertelen körülményei. A britek által bebörtönzött zsidó szabadságharcosokról ő gondoskodott. A jeruzsálemi szegényeknek állandó támasza volt, saját nincstelensége ellenére. Olyan szegény és szerény volt, hogy amikor már idős korában egy tanítványa egy szappantartót akart a zuhanyzóban a falra szerelni, hogy ne kelljen mindig lehajolnia, nem tartott igényt erre a luxusra. Több évtizeden át tanított az Éc HáChájim iskolában, ahol például a saját fizetéséből újíttatta fel a vízvezetékeket.

A felesége egyenrangú partnere volt. Hanna gondoskodott a befogadott gyerekekről, akik élelmezése az amúgy is ínséges húszas-harmincas években nem volt könnyű. Ugyanígy gondja volt a ruháik mosására is, ami abban az időben nagyon nehéz munka volt.

BÖRTÖN

Évtizedeken keresztül látogatta a britek által bebörtönzött zsidókat. Ezeknek a fiataloknak az volt a bűnük, hogy a brit fennhatóság ellen harcoltak. Reb Árje minden szombat reggel elgyalogolt a tisztes távolságban lévő otthonából a börtönbe, ahol istentiszteletet tartott a foglyoknak, és utána kikérdezte őket a hogylétük felől. Ami pedig a bebörtönzött és nemegyszer halálra ítélt zsidók lelkének a legjobbat tette, azok a családjuktól kapott kis üzenetek voltak, amelyeket reb Árje felesége gondosan belevarrt a ruhája bélésébe, hogy a brit őrök ne vegyék észre. Az elítéltek üzeneteit megjegyezte (ami önmagában is nagy teljesítmény), és az ima után, még mielőtt hazament volna a saját családjához, végigjárta a címeket, és eljuttatta az üzeneteket az aggódó családoknak. Csak ez után a több órás feladat után ment haza kiddust csinálni.

Felajánlották neki a börtön­rab­bi tisztséget és fizetést, de nem fogadta el, önként és fizetés nélkül látogatta sok éven át a „fiait”, ahogy ő az elítélteket nevezte.

UTCASEPRŐK

Hatvan éven keresztül mindennap napfelkelte előtt kelt fel, hogy a legkorábbi, ún. „veszikin” minjennel davenolhasson. Min­dig mindenkinek köszönt az utcán, de különösen odafigyelt arra, hogy az utcaseprőknek is jó napot kívánjon. Úgy magyarázta, hogy amikor még az egész város alszik, ezek az emberek felkelnek, és jönnek Jeruzsálem utcáit tisztítani. Becsületes munkával keresik a pénzüket, mégsem becsüli őket senki, és a fizetésük is szánalmas.

„OSZD MEG A KENYEREDET AZ ÉHEZŐKKEL”

Az 1948-as függetlenségi háborúban Jeruzsálem ostrom alatt volt, és komoly éhínség alakult ki. A harcoló alakulatoknak azonban még volt mit enniük. A katonák emlékeztek arra, hogy milyen cheszedet tett velük reb Árje, amikor be voltak börtönözve, és élelmiszercsomagokat vittek neki és a családjának. Ő azonban szétosztotta a szintén éhező szomszédjai között.

BÉBISZITTEREK

Egy súlyos beteg gyerek szülei annyi éjszaka voltak ébren a betegágy mellett, hogy már az ő egészségük is kezdte kárát látni. Egyik este reb Árje és a felesége kopogtattak be hozzájuk, és azt mondták nekik, hogy feküdjenek le pihenni, majd ők virrasztanak a beteg mellett. Hogy a szülők ne érezzék magukat lekötelezve, a maguk szerény módján hozzátették, hogy úgyis meg kell valami fontosat beszélniük egymással, és nem akarják, hogy az otthonukban a gyerekek esetleg hallgatózzanak.

A FELESÉGEM LÁBA

Az egyik leghíresebb történet reb Árjéval kapcsolatban minden bizonnyal az, amikor orvoshoz kísérte a feleségét. Amikor beléptek a rendelőbe, reb Árje azt mondta: „Fáj nekünk a feleségem lába.” Annyira egynek érezte magát a rebecennel, hogy neki is fájt, ami a feleségének.

„EGYÉL!” JOM KIPUR KÖZEPÉN

Reb Árje negyedében lakott egy hosszú betegséggel küszködő, ágyhoz kötött asszony. A cádik ismerte őt jól, tudta, hogy betegsége ellenére is böjtölni akar majd Jom Kipurkor, úgyhogy az ima közben, kitliben és táliszban otthagyta a zsinagógát, és elment ennek az asszonynak a lakásába, teát főzött neki és süteményt tálalt az ágya mellé. Addig nem ment vissza a zsinagógába imádkozni, amíg a beteg meg nem ette, és meg nem ígérte, hogy normálisan fog enni Jom Kipurkor is, hiszen a böjttel az életét veszélyeztette.

GORÁL HÁGRÁ – A VILNAI GÁON MÓDSZERE

Az 1948-as függetlenségi háborúban elesett Gus Ecion védőinek holttestét csak jóval később tudták összegyűjteni és Jeruzsálembe szállítani. Harmincöt lezárt koporsót vittek Jeruzsálembe, és ne­ki­láttak, hogy megállapítsák a testek személyazonosságát. Huszonhármat sikerült azonosítani, de tizenkét elesett védőt nem. Rav Frank, Jeruzsálem akkori főrabbija megvizsgálta az ügyet és azt mondta, hogy a Vilnai Gaon sorsvetését kell alkalmazni. Ez egy különleges mód­szer, amelyet csak a jeruzsálemi bölcsek ismertek. Noha nem beszéltek róla, de a hagyomány úgy tartja, hogy a szentélybeli ko­hén gádol módszeréhez nyúlik vissza, aki az urim vetumimot, a drágakövekkel kirakott mellvértet használta erre.

A Gorál háGrá nem jóslás vagy varázslás. Csak bizonyos esetekben lehetett használni, és a módszer sikere a használójának spirituális tisztaságán múlott. A Gus Ecion-i holttestek esetében reb Árjéra esett a választás. Ő persze először visszautasította azzal, hogy nincs azon a szinten, végül azonban rábeszélték. Egy 1701-es kiadású Bibliát használt, melyből bizonyos szabályok szerint keresett ki mondatokat, amelyek a testek azonosítására utaltak. Valamennyi mondat hősi csatákról és Izrael földjéhez kapcsolódó micvákról szólt. Ezt tizenegyszer végezte el, mert a tizenkettedik értelemszerűen a fennmaradó tizenkettedik hősi halott neve volt. (Az elesettek neveit tudták, csak nem tudták összepárosítani a holttestekkel.) Példák arra, hogy milyen egyértelműen mutatták meg a versek a halottak nevét: „Nem vagyok én Ben-Jemini?” (1Sámuel 9:21.) Oded ben-Yeminire utalt. „És Élijahu vette a gyermeket.” (1Királyok 17:23.) Élijáhu Hershkovitzra utalt. „A kohénjaid igazságot fognak viselni.” (Zsoltárok 132:9.) Alexander Cohenre utalt.

Egy másik alkalom, amikor a Vilnai Gaon sorsvetését használta: Rav Meltzer felnőtt fia súlyos szívbeteg lett, egyik szívrohamot a másik után kapta. Annyira depressziós lett a fenyegető haláltól, hogy egyre rosszabbul volt. Reb Árje rendszeresen látogatta a beteget, és egy alkalommal elvégezte neki a Gorál háGrát: Jesájáhu 38:5. jött ki: „Hozzáteszek tizenöt évet a napjaidhoz.” A beteg pontosan tizenöt évig élt ezután.

SÁLOM BÁJIT – „EGY AJÁNDÉK A FELESÉGEDNEK JOBB LENNE.”

Egy házaspár párkapcsolati gondok miatt kereste fel reb Árjét. Miután reb Árje segített nekik megoldani a problémát, a férj nagy összegű adományt küldött neki a jesivája számára. Reb Árje azonnal visszaküldte azzal az üzenettel, hogy inkább a feleségének vegyen belőle ruhát és ékszert, hogy felvidítsa.

vissza