Egy moszkvai KGB-ügynök nyugtalanító híreket kapott. Egy refuznyik, akit már figyeltek az emigrációs aktivitásai miatt, tanítani kezdett, méghozzá zsidó bibliát és törvényeket. Kevesen látogatták persze, de mégis, vajon veszélyt jelentett ez a szovjet államra? Neki kellett ezt eldöntenie.

A dolog rendkívül furcsa volt, annyira ósdinak tűnt, hogy talán nem is éri meg foglalkozni vele. Mégis, meg kellett vizsgálnia az esetet. Az ügynök tollat ragadott és írni kezdett.

Nem sokkal később a Moszkvai Zsinagóga elnöke levelet kapott. Látszólag a Vallási Ügyek Állami Bizottságától jött, de az elnök átlátott rajta: a KGB érdeklődött.

„Tudomásunkra jutott, hogy egy csoport fiatal rendszeresen összegyűlik, hogy a zsidó törvényeket tanulja. Mi a zsinagóga állásfoglalása egy ilyen vállalkozás jövőjéről?”

A válasz egyszerű és gyors volt. Az elnök biztosította az „Állami Bizottságot”, hogy nincs benne semmilyen veszély. A zsidó vallás nagyon szigorú, és a fiataloknak szinte lehetetlen a törvényeit megtartani a Szovjetunióban. A diákoknak például egyetemre kell járniuk Sábeszkor. A szovjet táplálkozás pedig már így is elég szűkös, senki nem fogja önként még jobban leszűkíteni a lehetőségeit a kásrut miatt.

„Két vagy három bolond lesz a végeredmény, és ők nem árthatnak a mi államunknak.” − biztosította az elnök a Bizot­t­sá­got.

A levél nyomán a KGB hagyta, hogy folytatódjon a tanulás. És mire rájöttek, hogy a három-négy bolondból több száz vallásos zsidó lehet, addigra a hálózat egy valódi mozgalommá nőtte ki magát, és olyan ismert lett, hogy többé nem lehetett elpusztítani.

---

Valentin számára sötétnek néztek ki a dolgok. A moszkvai egyetem diákjaként rajtakapták, hogy a zsidóságról tanul. Nagy bajban volt. A büntetés gyorsan jött, és Valentin az egyetem falain kívül találta magát. Egészséges férfiként, az egyetem felmentése nélkül az egyetlen hely számára a hadsereg volt.

Pár héten belül Valentint besorozták és egy kis szibériai városba szállították, messze a Talmudóráktól, kóser ételtől és más zsidóktól. A nem olyan rég magára vett micvákat megtartani lehetetlen volt. Valentin elhatározta, hogy egy dologhoz mindenképpen ragaszkodni fog: minden reggel felteszi a tfillinjét, bármi áron is.

Nem volt könnyű a fagyos szibériai reggeleken kimásznia az ágyból. Valentin mégis félórával az ébresztő előtt felkelt, felrakta a tfillinjét és imádkozott a Teremtőjéhez. Egy nap egy katonatársa szintén korábban ébredt, és megdöbbenve látta, hogy Valentin egy sarokban áll és szíjakat teker a karjára és dobozt helyez a homlokára. Mivel felkeltette a gyanúját, a katona másnap is korán kelt, és ismét látta ezt az őrült – vagy áruló – viselkedést.

Harmadnapon a katona megtette hazafias kötelességét, és amikor Valentin felkelt a rövid éjszakai álmából, két tiszt állt ott, hogy megfigyeljék ezt a gyanús viselkedést. A tiszteket (mindketten a sztálinista idők megkeseredett maradványai) nem hatotta meg Valentin magyarázata, hogy ezek vallásos tárgyak. Az imát még megértették, noha nem szerették, de ezek a szíjak? Valentin nyilván kém, és a szíjak és dobozok valamilyen adó-vevő.

Első lépésben elkobozták a veszélyes adó-vevőket. Valentin még mindig tiltakozott, és el akarta kísérni a tfillint a laboratóriumba, ahol megvizsgálják. Különös módon, a tisztek beleegyeztek, de egy katonai őr kísérte.

A szibériai városka kicsi laboratóriumában a technikus még sohasem látott ilyen szerkezetet. Úgy vélte, hogy a dobozok adó-vevők és a szíjak antennák. Valentin szörnyűségére, ki is nyitották a dobozokat, és boldogan húzták ki a szöveget. A titkos kód! Hiába tiltakozott, hogy ez héber szöveg. Azt válaszolták, hogy egy kétezer éve kihalt nyelv tökéletes kód.

Egyre mérgesebben és egyre jobban megijedve Valentin arra bíztatta a fogvatartóit, hogy lépjenek kapcsolatba a novoszibirszki kis zsidó közösséggel, hogy megerősítsék a szavait. Másnap a nyomozók meg is látogatták a zsinagógát, de nem voltak meggyőzve: senki nem viselt szíjakat és dobozokat. Szombat volt…

A zsinagóga elnöke végül is hallott a bajba jutott zsidó katonáról, és jelentkezett, hogy igazolja a történetét, és elmagyarázta, a zsidók szombaton nem tesznek fel szíjakat. A tisztek nem akartak kémkedés miatt vádat emelni, részben mert az rossz fényt vetne az egységükre, részben pedig mert egyszerűen nem akartak gondot − elejtették a vádakat. Valentint pedig pszichológiai okok miatt leszerelték. „Ha nem vagy kém, akkor biztosan őrült vagy.”

Két év helyett Valentin két hónap alatt befejezte a katonai szolgálatát, és visszatérhetett a családjához és a barátaihoz – zsidó barátaihoz – Moszkvába. Később pedig, mivel nem szolgált hosszú ideig a hadseregben, elhagyhatta Oroszországot és emigrálhatott Izraelbe, anélkül, hogy át kellett volna mennie a refuznyikok procedúráin. Valentin, aki ma a Negevben él, tudja, honnan jött a „jó szerencséje”: a tfillin micvájához való ragaszkodásától.