Filozófia

Élet a halál után

A halál utáni élet az igazság pillanata, amikor Istennel együtt ítéljük meg az életünket.

Szerző: Rabbi Benjamin Blech
Forrás: Aish.com
Fordította: Németh Zoltán
Megjelent: Forrás – 2013. január-február

Szerző: Rabbi Benjamin Blech
Forrás: Aish.com
Fordította: Németh Zoltán
Megjelent: Forrás – 2013. január-február

Mostanában egyre több könyv jelenik meg, amelyben a szerzők a kvantummechanika, az idegtudomány és a morálfilozófia területeiről mutatnak be olyan eseteket, amelyekkel a tudat halál utáni létét kívánják alátámasztani.

Be kell, hogy valljam, számomra a zsidó vallás nyújtotta információk – melyeket sokkal korábban ismertem meg, mint ezeket az új eredményeket – lényegesen kielégítőbbek, mint a legimpozánsabb, tudományos érvényességgel kecsegtető eredmények a halál utáni életről.

Igaz, a zsidó hagyomány sohasem hangsúlyozta ki az El­jövendő Világ részleteit, vagy merült el mélyen bennük. Ez a tény egyszerűen adott volt, ami abban gyökeredzik – ahogy a kommentárokban olvashatjuk –, hogy „Isten képmására lettünk teremtve”. (1Mózes 1:27) Mivel Isten örökké létező, ezért kell lennie bennünk valaminek – az isteni esszencia, amit léleknek hívunk, és ami az identitásunkat hordozza –, ami ugyanilyen mértékben halhatatlan.

A testünk a föld porából lett megalkotva, így oda is kell visszatérnie. Miután eltemetnek, elemeire bomlik. De a lelkünk isteni ajándék, melyet a Mindenható lehelt belénk. Végigkísér minket az életünk során, és nem hagy el bennünket fizikai létünk végén sem.

A zsidó vallás nem mélyül el a magától értetődő dolgokban. Bizonyára van élet a halál után, hiszen enélkül az élet csupán egy múló villanás lenne, talán élvezetes, amíg tart, de végső soron teljesen értelmetlen. A Tórában megörökítették számunkra a múltat történelemként, de a jövőt elfedték előlünk. A Tóra célja, hogy az „élet fája” legyen, hogy megtanítsa számunkra, hogyan fejleszthetjük önmagunkat és a világot, amelyben élünk. Az evilági életünket követő létünk részleteit nem hagyományozták ránk. Lesz elég időnk az Eljövendő Világ isteni tervének megismerésére, amikor odaérkezünk.

De Bölcseink felismerték, hogy ha az életünket felelősségteljesen és megfelelő céltudatossággal kell élnünk, akkor vannak dolgok, amelyekről tudnunk kell. Ezért bepillantást engedtek számunkra a halálunkat követő jövőnkbe.

A halál pillanatában mindnyájan megpillanthatjuk az Örökkévalót. Isten úgy rendelte, hogy „nem láthatja őt az ember, amíg él”. (2Mózes 33:20) Ebben egyértelmű utalást találhatunk arra, hogy az életünk végén megkapjuk azt az ajándékot, hogy egy rövid időre megpillanthatjuk a Mindenhatót. Ez az oka annak – ahogy sok kommentátor írja –, hogy kötelesek vagyunk lecsukni a halott szemét. A szemet, amely látta Istent, el kell zárni a profán világgal való mindennemű kapcsolat elől.

„A lelkünk […] végigkísér minket az életünk során, és nem hagy el bennünket fizikai létünk végén sem.”

Ez a pillanatnyi találkozás az, ami értelmet ad mindannyiunk életének. Amikor hirtelen ráeszmélünk, hogy minden, amit valaha tettünk vagy mondtunk, e Leg­felsőbb Hatalom jelenlétében történt. Minden, amit elértünk vagy elhibáztunk, Őáltala lesz megítélve, aki mindnyájunkat megteremtett. „Tudd, hogy ki előtt kell majd végül számot adnod” – olvashatjuk a Misnában. (Ávot 3:1) Vajon lehet-e annál nagyobb motiváló erő, hogy jót tegyünk és ne rosszat, mint annak a tudata, hogy a végén maga Isten fogja megítélni, hogy életünk sikeres volt-e, vagy kudarcot vallottunk?

A Kabbala mindezt kiegészíti azzal, hogy valójában nem csak Isten fog bírálni minket. Mikor elbúcsúzunk a világtól, levetítenek számunkra egy filmet, mely az életünk jeleneteiből áll. Életünk minden pillanatának szemtanúi lehetünk, amint hihetetlen gyorsasággal elsuhannak előttünk. És ahogy nézzük ezt a filmet, lesznek olyan részek, amikor szégyenkezni fogunk, máskor pedig örömtelien mosolygunk. Erkölcsi vétkeink fájdalmas borzongást fognak okozni, a rossz ösztön felett aratott győzelmeink pedig a lelki diadal magasztos érzésével ajándékoznak majd meg minket. Ekkor ráeszmélünk, hogy mi magunk vagyunk életünk legfőbb bírái. Azáltal, hogy a halál után megpillantunk egy örökkévaló nézőpontot, bölcsességet kapunk, hogy a Menny mércéje szerint ítélhessük meg saját életünket.

ÖRÖKKÉVALÓSÁG ITT ÉS MOST

Van egy zsinagóga Jeruzsálemben, amelynek igen szokatlan építészeti sajátosságai vannak. A közösség felé néző egyik falba egy koporsót építettek. Mikor meglátogattam ezt a helyet, és szóvá tettem ezt az igencsak morbidnak tűnő részletet, az idősek egyike elmondta, hogy ez egy több száz éves hagyománya a közösségüknek. Célja mindenkit emlékeztetni arra a sarkalatos igazságra, hogy halandóként mindannyiunknak az a sorsa, hogy egy nap találkozzunk a Teremtőnkkel. A végső ítélet alól senki sincs felmentve. Ezt mindennap a tudatunk homlokterébe helyezni egyáltalán nem morbid – válaszolta mosolyogva –, sokkal inkább micvá.

Nem szükséges tudnunk az Eljövendő Világ részleteit. De állandóan tudatában kell lennünk, hogy a napjaink egy magasabb autoritás által lesznek megítélve. És mi magunk is részt veszünk majd ebben az isteni ítéletben.

Nincs tiszta képünk a mennyországról és a pokolról. Bár Maimonidész szerint a halál utáni jutalomban és büntetésben való hit egyike a zsidó vallás 13 hitelvének, mégsem tudjuk pontosan, hogy mit rejt magában ez az elképzelés. De megkockáztathatunk egy feltevést. Mivel a következő világba való belépésünk előtt mindnyájunknak meg kell néznünk az életünkről szóló filmet, vajon milyen nagyobb büntetést lehet elképzelni annál, mint hogy felismerjük benne lelkiismeretlen cselekedeteinket és szégyenletes bukásainkat? És mi lehet annál nagyobb jutalom, mint hogy látjuk: életünk nemes cselekedetei, a jóság, az adakozás, a kegyesség és a vallásos viselkedés tetszést kelt az Örökkévaló szemében?

Ezért olyan fontos, hogy felismerjük: a halál nem a vég. És még ha nem is tudjuk pontosan hogyan fognak bánni a lelkünkkel odafent vagy odalent, biztosak lehetünk benne, hogy az igaz emberek megkapják jutalmukat a jócselekedeteiknek megfelelően, és a gonoszok megbánják bűneiket, amiket elkövettek.

Mi a pokol? Idézd fel magadban, milyen volt, amikor iskolás korodban valamilyen megalázó dolog történt veled. A szégyen érzését és a vágyat, hogy bárcsak megnyílna alattad a föld, hogy elmenekülhess. Ez a pokol. Annak a legmélyebb átélése, hogy az életünket (vagy annak egy részét) elpazaroltuk, ami mély megbánáshoz és szégyenkezéshez vezet.

A jó hír, hogy Isten – az Ő végtelen jóságában – úgy határozott, hogy mindez egy tisztító folyamat legyen, amelynek során egy év (vagy kevesebb) alatt minden bűnünk örökre eltörlődik.

A FÜGGÖNY BEHÚZÁSA

Akkor hát miért gondoljunk a halálunkra, amíg élünk? A válasz egyszerű és egyben mély. Bármilyen cselekedetet teszünk életünk során, közben tudatosítanunk kell, hogy milyen hatással lesz ránk az örökkévalóságban.

Mindezt talán a következő történet világíthatja meg a legjobban. Egyszer egy nagyon gazdag ember – aki nem volt híres a kegyességéről –, egy hosszú sor végén találta magát, amelyben az emberek arra vártak, hogy az Égi Bíróság értékelje életüket. Gondosan figyelte, hogyan ítélik meg az előtte lévőket, felidézve erényeiket és bukásaikat. Sokuknál úgy tűnt, hogy a mérleg nyelve ellenük billen, ám ekkor hirtelen valamilyen kegyes cselekedetet idéztek fel az életükből, amely drámai módon billentette vissza a mérleget az ő javukra. A gazdag ember mindezt megjegyezte, és mosolygott magában.

Mikor rákerült a sor, magabiztosan így szólt: „Lehet, hogy sok bűnt követtem el életem során, de most már tudom, hogy melyik az az erő, amely felülkerekedik mindezen. Én nagyon gazdag ember vagyok, és boldogan kitöltök egy nagy összegű csekket bármekkora adományról, amit jónak láttok.”

Mire a bíróság ezt válaszolta: „Nagyon sajnáljuk, de itt nem fogadunk el csekket, csak nyugtákat.”

A halál igazi tragédiája, hogy a függöny behúzását jelenti a micvák tekintetében. Megszűnik a szabad akaratunk, hogy jót (vagy rosszat) tegyünk. Csak amit addig a pillanatig magunkkal viszünk, azzal tudunk helyet biztosítani magunknak az örök boldogságba. Csak amit itt és most csinálunk, az számít igazán. A mai választásaink teremtik meg a részünket az Eljövendő Világban.

A halál nem pusztító, hanem egy átjáró. Ahogy a Kotzki Rebbe mondta: „A halál olyan, mint átmenni egyik szobából a másikba. És hogyha az életünket Isten akarata szerint éljük, biztosak lehetünk benne, hogy az a hely, ahová végül eljutunk, a legszebb hely lesz.”

Igen, van élet a halál után. De a legkiválóbb halál utáni létet úgy érhetjük el, hogyha arra fókuszálunk, hogyan tudjuk a legtöbbet és legjobbat kihozni az életünkből a halálunk előtt.



vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás