Zsidó mesék

Elijáhu serlege

Hogyan mentette meg a széderestét a jószívű és bizalomteli Chájim?

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2012. április

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2012. április

Élt egyszer régen egy szegény favágó, akit Chájimnak hívtak. Keményen dolgozott, de így is éppen, hogy kenyérre tellett a családjának. Az egyik tél különösen kemény volt. A hóviharok járhatatlaná tették az utakat, és szegény Chájim nem tudta a városba vinni a fát, hogy eladja. Pedig télen tudta a legtöbbet eladni, és ekkor kereste meg az egész évre valót.

Chájim minden reggel kinézett az ablakon, felsóhajtott és imádkozott, hogy kicsit jobbra forduljon az idő. Felesége, Brajna elkeseredetten sírt: – A többi favágó mind a városban van, és mindenki tőlük fog vásárolni! Mit fogunk a gyerekeknek enni adni? Mindjárt itt van peszách, hogyan fogunk maceszt, húst és bort venni? Chájim próbálta megnyugtatni: – Az Örökkévaló gondoskodni fog rólunk, mint mindig. Felesége próbálta rábeszélni, hogy kérjen cedákát (adományt), hiszen rászorulnak. De Chájim, aki eddig minden évben adott egy kisebb összeget a rabbin keresztül a szegényeknek, szégyellte, hogy most ő kérjen.

– Nem, nem, kell lennie más megoldásnak! Adjunk el valamit?
– Jaj – sírt a felesége, már mindenünket eladtuk, csak a kecskénk maradt, de anélkül éhen halna a kisbabánk.

– Van egy ötletem! Adjuk el Elijáhu serlegét! A próféta megértené, és anélkül is meglátogat majd bennünket – javasolta Brajna.
– Jaj, azt nem lehet! Mit szólna Elijáhu, ha betérne hozzánk, és nem látná az asztalon a serlegét? Szó sem lehet róla. Biztos vagyok benne, hogy Isten megsegít majd bennünket.

Pár nap múlva Chájim elment a rabbihoz, és eladta a megmaradt kovászosát. Majd szégyenlősen megkérdezte a rabbit: – Mondja meg, kérem, lehet-e kidust mondani széder estén tejre és tejjel teljesíteni a négy pohár micváját? A rabbi ősz szakállát simogatva elgondolkodott. Ha tejre akar kidust mondani, akkor nemcsak borra nem telik szegény Chájimnak, de húsra sem. Ki tudja, talán maceszra sem. S lám, nem panaszkodik egy szóval sem! A rabbi benyúlt a fiókjába és pénzt vett elő. – Nehezet kérdeztél, nem tudom megmondani a választ, és most nincs időm, hogy utánanézzek. Kérlek, fogadd el tőlem ezt a kölcsönt. Vegyél belőle, amit kell és valamikor peszách után majd visszaadod, addigra a választ is megnézem neked.

Chájim boldogan ment haza a családjához, volt már mindenük, ami egy csodálatos széderestéhez kellett. Amikor a széderestén a felesége gyertyával a kezében ment kinyitni az ajtót Elijáhu prófétának, egy jóságos arcú öregember állt az ajtóban. Behívták a házba, és megvendégelték. Az angyalarcú öregember szeme megakadt a szépen kifényesített serlegen. „Úgy ragyogjon rátok a szerencse, mint ahogy ez a szépen kifényesített serleg ragyog!” – áldotta meg az öregember őket, mielőtt távozott. Másnap Chájim kereste az öregembert a zsinagógában, hogy meghívja a második széderestére, de senki sem látta. De hisz tegnap itt volt, este pedig eljött hozzánk – erősködött Chájim. Csak a rabbi mosolygott. – Mindenkihez elment tegnap este az angyalarcú öregember, de nem mindenki érdemes arra, hogy megláthassa – mondta. Úgy látszik, Chájim, te érdemesnek találtattál.

Az ünnep után jobbra fordult az idő és Chájim dolgozni indult. A sárban a kocsi kereke elakadt, és ahogy próbálta kitolni, Chájim csillogásra lett figyelmes. Mi lehet az? Odament, és a sárban egy rongyos erszényt talált tele aranypénzzel, egy kisebb vagyonnal. Chájim nagyon gazdag lett, de megmaradt ugyanannak a jószívű embernek, aki mindig az Örökkévalóba vetette bizalmát.

Mit gondoltok gyerekek, ki lehetett az angyalarcú öregember?

Trendeli Alapítvány – A zsidó bölcsőde
www.trendeli.hu


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás