Az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy mindent szabad.
Szerző: Rabbi Yisroel Ciner
Forrás: Torah.org
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. július
Szerző: Rabbi Yisroel Ciner
Forrás: Torah.org
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. július
A hetiszakasz Bálák moábita király aggodalmával kezdődik: „Mikor látta Bálák, Cipor fia mindazt, amit Izráel tett az Emorival”. (4Mózes 22:2.) A zsidó néppel nagyon sok csoda történt. Azért, hogy elbizonytalanítsa őket, felbérelte Bileámot, a varázslót és prófétát, hogy jöjjön és átkozza meg őket.
Mózes második könyvében tanultunk egy másik idegenről, aki hallott a zsidó néppel történt csodákról: „Midőn hallotta Jitro […] amit Isten tett Mózessel és Izráellel”. (2Mózes 18:1.)
Két idegen, aki hallott a csodákról. Két reakció, mely egymástól nagyon távol áll. Az egyik jön, hogy együtt örüljön, és megpróbál részévé válni a csodának. A másik megpróbálja tönkretenni azt, ami neki nincs.
Ez emlékeztet a régi orosz mondára a két szomszédról. Borisznak volt egy tehene és Ivornak nem. A mesebeli tündér meglátogatta Ivort, és megígérte, hogy teljesíti a kívánságait. Az igazságtalanság érzése, a tehén hiánya miatt azt kívánja a tündértől, hogy „öld meg Borisz tehenét!”.
Sokszor két ember ugyanabban a szituációban teljesen eltérően viselkedik. A halál egy családot közelebb hozhat az Örökkévalóhoz, vagy haragjukban eltávolodnak Tőle. A gyereknevelés nehézségei sok házasságot összehoznak, másokat tönkretesznek. A lista nagyon hosszú.
Egy lépéssel továbbmenve milyen gyakran láthatunk gazdag embereket megkeseredve a sorsuktól és szegényeket mindig mosolyogni. Egészséges emberek süllyedhetnek depresszióba, és fizikailag sérültek lehetnek lelkileg teljesen kiegyensúlyozottak.
„Nem mi osztjuk a lapokat, de mi döntjük el, hogy hogyan játsszunk.”
Egy dolog világossá válik. Életünk nagy döntéseit, a magatartásunkat, lelkiállapotunkat nem az határozza meg, hogy mi zajlik rajtunk kívül, hanem inkább az, ahogyan látni akarjuk az eseményeket, ahogyan reagálni akarunk rájuk. Nem mi osztjuk a lapokat, de mi döntjük el, hogy hogyan játsszunk.
Építhetünk, vagy rombolhatunk. A miénk a végső döntés.
Mivel Bileám nem tudta sikeresen megátkozni a zsidó népet, azt tanácsolja Báláknak, hogy vigye őket bűnbe. Ezzel eltávolíthatja őket az Örökkévalótól. Ez vezet a hetiszakasz végén ahhoz, hogy a nép csatlakozott a Báál Peort imádókhoz.
Báál Peor imádása szokatlan módon történt. Az ember a szükségét a bálvány előtt vagy a bálványra végezte. A Gemárá (Szanhedrin 64.) beszél egy emberről, aki meg akarta mutatni ennek a bálványimádásnak az értelmetlenségét. Szükségét végezve a bálvány orrát használva törölte meg magát. Soha ezelőtt senki sem szolgálta a bálványt ilyen jelentőségteljesen – áradozott a pap.
Mi állt a bálványimádás ilyen furcsa módja mögött? Hogyan lehet, hogy az a generáció, mely megtapasztalta a csodákat a sivatagban, mely megízlelte az Örökkévaló közelségének édességét, képes volt egy ilyen beteges bálványimádásra vetemedni?
A Ruách háchájim (Pirké ávot 3:3.) rámutat Báál Peor mibenlétére. Ádám bűne alapvetően változtatta meg a világot. Ahogy Ádám részévé vált a bűn, és lett egy belső késztetése a bűnbeesésre, ugyanúgy a világ is a jó és a rossz keverékévé vált. Az ember feladata a választás, a rossz megtagadása és a jóhoz való ragaszkodás.
Így bánunk a „megátkozott” földön termett étellel. A test kiválasztja a „jót”, azokat a részeket, amelyre a testnek szüksége van, a többit eltávolítja. Az „áser jácár” áldásban, melyet testi szükségleteink elvégzése után mondunk, az utolsó szavak ezek: az Örökkévaló cselekedetei csodálatosak. Ez a csoda vonatkozik a test azon képességére, hogy kiválassza, amire szüksége van és eltávolítsa a szükségtelent.
Mikor Izrael népe mannát evett, az égi ételt, nem kellett a testnek semmit eltávolítania. Az égből jövő manna, melyet bűn és az azt követő átok nem befolyásolt, tökéletesen jó volt. Nem volt „rossz”, amit a testnek ki kellett volna választania. Miután a világ átalakult, és minden a jó és a rossz keveréke lett, a gonosz erők deviáns és dacos szolgálata komoly kihívás lett. Mi tudja a hamisítatlan rosszat szolgálni? Báál Peor! A test eltávolított minden jó vonást. Ami maradt, a 100 % rossz bűze.
Báál Peor a nyílt háború az Örökkévaló ellen. Harc ellene. Törekvés a rossz jelenlétének elterjedésére. Izrael népe, aki úgy érezte, hogy erővel vitték az Örökkévaló szolgálatába, kereste az utat a másik végletbe. Báál Peorhoz csatlakozott.
Rav Chájim Shmulevitz magyarázata rámutat, hogy ez a bálványimádás sokkal közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk. Olyan társadalomban élünk, ahol minden szabad. Minden torz viselkedést alternatív életformának titulálunk. Semmi sem szent. Mindent kiteregethetünk. Vagy ahogy a Beatles énekelte: „Miért nem az utcán csináljuk?”
Mi az a néhány terület, ahol meghúzzuk a vonalat. A „Hagyd ki ebből az anyámat!” az egyik és a vallás, az Örökkévaló a másik. Amikor semmi se szent, még marad egy kis tisztelet az Örökkévaló iránt.
Mikor valaki valóban mindent kitereget, hogy megmutassa, semmi sem szent, akkor mit tesz? Báál Peor. Az egész szolgálat arról szólt, hogy minden értéket lealacsonyítson. Vedd az istened, és könnyíts magadon rajta. Ha ezt megteszed, mindent megtehetsz. Semmi sem szent. A szobor orrának használata a tisztálkodáshoz ezt az elméletet még magasabb szintre emeli. Ha egyszer ezt valaki megteszi, el lehet-e várni tőle, hogy átadja a buszon a helyet egy idősebb embernek? Nyilvánosan túrod az orrod? Szabad vagy! Bármit megtehetsz, amit akarsz!
Izrael népe, amely közel volt az Örökkévalóhoz, amely érezte az Ő állandó figyelmét és ellenőrzését, korlátozva érezte magát. Számára Báál Peor, a szabadság jelképe nagy vonzóerővel bírt.
Észre kell vennünk, hogy az egyetlen igazi szabadság abból származik, ha kontrolláljuk magunkat, ragaszkodunk a „Torát chájim”-hoz, az életre vonatkozó útmutatásokhoz, melyet a Minden Élet Forrása adott nekünk.