Szükség van a spirituális számadásra.
Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. október
Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. október
Hetiszakasz: Háázinu
Rási, az első számú Tórakommentátor, három helyre mutat rá a Tórában, ahol ez a kifejezés megjelenik.
Noé 120 évet töltött a bárka építésével. A Midrás azt mondja, hogy az Örökkévaló azt akarta, hgy Noé közben arról beszéljen az emberekkel, hogy milyen életmódbeli változással tudják elkerülni a közelgő katasztrófát. Mégis, 120 éven át senki nem hallgatott rá, és ignorálták az előrejelzéseit, amíg el nem kezdett esni az eső. Késlekedtek, makacskodtak, és nem hallgattak a figyelmeztető jelekre. De ekkor, amikor már esett az eső, késő volt. Ekkor döbbentek rá, hogy mi következik. Pánikba estek, és azzal fenyegették Noét, összetörik a bárkát, hogy ne tudjon beszállni. Itt a Teremtő közbelépett: „Beviszem Noét a bárkába. Nem az éj leple alatt besurranva, hanem fényes nappal – Be’ecem hajom haze.” (1Mózes 7:13)
Hasonló jelenet ismétlődik meg az egyiptomi kivonulásnál. Egy teljes évnyi szörnyű csapás és Mózes végtelen könyörgése ellenére a fáraó nem akarja elengedni a zsidókat… egészen az utolsó csapásig, amikor is kétségbeesetten és összetörve rohant az utcán éjfélkor, és könyörgött a zsidóknak, hogy azonnal menjenek el. (2Mózes 12:31) Mi a Teremtő válasza? A fáraó eljátszotta az esélyét. A zsidóknak a házakban kellett maradniuk egész éjjel, mert nem tolvajként kell ellopakodniuk, hanem fényes nappal fogják elhagyni Egyiptomot – Be’ecem hajom haze. (2Mózes 12:41)
A Rási által említett harmadik eset a mostani hetiszakaszban van, amikor Mózesnek szembe kell néznie az azonnali halállal. „Nem hagyjuk, hogy Mózes elhagyjon minket!” − sírt a nép. „Megakadályozzuk, hogy felmenjen a hegyre!” Miért akarták a zsidók megakadályozni Mózes halálát? Mert nem tudták elviselni, hogy elváljanak szeretett vezetőjüktől, aki kihozta őket Egyiptomból, kettéválasztotta a tengert, vizet fakasztott a sziklából, és ami a legfontosabb, Tórát tanított nekik. Képzeljük el! Negyven évig semmi mást nem csináltak a sivatagban, csak panaszkodtak Mózesre. Most hirtelen mindenki megváltoztatta a véleményét. De a kocka el volt vetve. A Teremtő azt mondta: „Mózes délben fog felmenni a hegyre, fényes nappal, hogy mindenki lássa, Isten akaratát nem lehet megakadályozni.”
Ez a három esemény az emberi természet egy sajnálatos mintáját tükrözi. Addig nem akarunk semmit tenni, amíg túl késő nem lesz. Nem kezdünk diétázni és tornázni, amíg nem jön a szívroham. Nem gondolunk házassági tanácsadásra, amíg a szakítás már a küszöbön nem áll. Nem próbálunk meg a gyerekeinkkel beszélni addig, amíg már elsodródtak mellőlünk.
A szőnyeg alá söpörjük a problémát, azt remélve, hogy majd magától eltűnik. De ahogy a daganat a röntgenfelvételen, a probléma csak nagyobb és nagyobb lesz… addig, amíg már túl késő.
Mi hát a megoldás?
A zsidó hagyomány arról beszél, hogy chesbont kel csinálnunk – spirituális számadást a nyereségről és a veszteségről. Úgy, ahogy az üzleti életben fontos a könyvelés, nekünk is szükségünk van egy szabályos rendszerre, hogy felmérjük hol is állunk. Gondoljuk csak el, micsoda ereje van egy ilyen rendszernek ha alkalmazzuk a kapcsolatainkban, karrierünkben és a spirituális életünkben! Alapos megfigyeléssel észrevehetünk épp csak felbukkanó potenciális problémákat, és foglalkozhatunk velük, mielőtt még súlyos gondokká válnának.
A chesbon nemcsak megóv minket a tévedésektől, de növeli a produktivitásunkat olyan területeken, amik az erősségeink.
Íme a chesbon négy egyszerű lépése:
Gondoljuk át, hogy milyennek szeretnénk az életünket látni 12 hónap múlva.
Határozzuk el, hogy ebben az évben ezt elérjük.
Alakítsunk ki egy tervet arról, hogy hogyan érjük el ezt.
Kérjük a Mindenhatót, hogy segítsen nekünk ebben.
A kulcs az, hogy olyan realisztikus, rövidtávú célok sorozatát fejlesszük ki, melyeket naponta követhetünk. Akár a kilométerkövek az úton, a rövidtávú célok mind egy-egy lépés a hosszú távú cél felé.
A fejlődés egyik legnagyobb gátlója az az érzés, hogy a feladat nagysága túlnő rajtunk. Ha egy cél túl nagyszabású és elérhetetlen, akkor szükségszerűen elbukunk és elbátortalanodunk.
A zsidó megközelítés azonban más. Jákob híres álmában az Örökkévaló egy égbenyúló létrát mutat neki. A feljődésnek, akár a létramászásnak, lépésről lépésre kell történnie, kicsi, egymásra épülő célok által.
Hogy biztosan sikerüljön, érdemes kezdő célunknak olyasmit kiválasztani, amiről tudjuk, hogy el tudjuk érni. A siker íze megerősíti az önbizalmunkat és az eltökéltségünket, és ezt az energiát magasabb célok elérésére fordíthatjuk.
Találjuk ki az első lépést hosszú távú célunk felé – ez lesz az ideiglenes rövidtávú célunk. Miután elértük, lépjünk tovább hosszú távú célunk második lépéséhez –, ami pedig a következő ideiglenes rövitávú célunk lesz.
Emlékezzünk, a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik. És mivel nem láthatjuk előre a jövőt, csak annyit tehetünk, hogy előrefelé haladunk. Egyszerre egy lépést.
Az, hogy talán soha nem érjük el a végső hosszútávú célunkat nem kell, hogy túlságosan foglalkoztasson minket. Ez például lehet a tökéletesség, amit nagy valószínűséggel lehetetlen elérni. De próbálkozni lehet, csak ennyit várnak el tölünk.
A másik kulcsfontosságú elem a fejlődés figyelemmel kísérése. Minden este, mielőtt lefekszünk, tekintsünk vissza a napra, és mérjük fel, hol nyertünk és hol veszetettünk. Azután készítsünk tervet, hogy a következő nap produktívabb legyen.
Kérdezzük meg magunktól:
Mit értem ma el?
Elértem, amit kitűztem magam elé?
Hogyan javítsak holnap?
Mik az erősségeim és a gyengéim?
Mi a nyereségem? Mi a veszteségem?
Mennyire haladtam előre a hosszútávú célom elérésével?
Mi akadályozza, hogy még jobban fejlődjek?
Önfegyelem kell ahhoz, hogy nap mint nap feltegyük magunknak ezeket a kérdéseket. A legjobb, ha kijelölünk magunknak 10 percnyi „szent időt”, amikor nem hagyjuk, hogy a telefon vagy az email zavarjon minket.Keressünk egy szobát és zárjuk be az ajtaját. Ha kell, használjunk füldugót. Napi tíz percet legyünk egyedül saját magunkkal, hogy gondolkozzunk, elmélkedjünk, felmérjünk és tervezzünk.
Mi a kapcsolat? Jom Kipurkor minden egyes zsidó ítélete lepecsételődik a következő évre. Fel vagyunk készülve, vagy húztuk az időt? Érdekel minket egyáltalán, hogy megtapasztaljuk az engesztelés tisztitó erejét?
Jom Kipurkor Isten akarata teljesül, és mi észhez térünk – ha akarjuk, ha nem.
Ez segít megmagyarázni a Majmonidész által leírt anomáliát, miszerint bizonyos helyzetekben, ha valaki nem teszi meg a kötelességét, a bíróság kényszeríti, hogy azt mondja: „Igen, önként meg akarom tenni.”
Nincs ebben ellentmondás? – Kényszeríteni, hoggy önként megtegye?!
Valójában, mindenki a helyes tettet akarja megcselekedni. Változni akarunk. Fejlődni akarunk. Van, hogy ezt fel kell ismernünk… rúgás és kiáltás.
Jom Kipurkor Isten leszedi rólunk az álarcunkat, és a legcsupaszabb formában látjuk magunkat. Nincs étel. Nincsenek cipők. Csak a lélek és a Teremtője. Az életünk kopár valósága…függőben… fényes nappal… „Be’ecem hájom háze”.
Ijesztően hangzik? Nem kell, hogy az legyen. A megoldás egyszerű. Készíts egy mérleget. Találd meg, hol van a nyereséged, és hol van a veszteséged. Majd készíts egy tervet a következő évre.
A Mindenható segítségével sikerülni fog.