A hallás az értelmünkre, a látás az érzelmeinkre hat.

Szerző: Rabbi Boruch Leff
Forrás: Aish.com
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2012. augusztus

Szerző: Rabbi Boruch Leff
Forrás: Aish.com
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2012. augusztus

Ha választanod kellene, inkább süket vagy vak lennél? Isten megtiltotta, hogy ilyet tegyünk, de tételezzük fel, hogy választanod kellene aközött, hogy a látásodat vagy a hallásodat veszítsd el. A kettő közül melyiket tartanád meg? A mostani hetiszakasz egy gondolata ezzel a kérdéssel foglalkozik.

Az első vers (5Mózes 11:26) így szól: „NÉZD, ma áldásokat és átkokat helyeztem eléd.” Isten bármi megfogható vagy látható dolgot helyezett eléjük? Nem, Isten az áldások és az átkok szellemi megfogalmazásait írta le. Tehát mit értett azon, amikor azt mondta, hogy „nézd”?

Nyilvánvalóan itt a „nézni” szó valaminek a megértésére utal. A „nézni” szót itt valaminek a megértésével kapcsolatban használjuk, ugyanúgy, mint amikor azt mondjuk, hogy „Látod, mit mondok neked?”, mivel a látás a legmegbízhatóbb és legerősebb érzékszervünk. (Lásd Rádák Zechárjá könyvéről 1:9.)

Ahhoz, hogy megértsük ezt a gondolatot, vegyünk példaként egy kutyát és a szaglását. Mivel a kutya legmegbízhatóbb és legerősebb érzékszerve a szaglás, ha tudna beszélni, és egy gondolat megértését szeretné közvetíteni, akkor azt mondaná: „Érzem az illatát! Most már értem, hogy mit mondasz.”

Ha a látás a legerősebb érzékünk, és ez az oka annak, hogy a hetiszakasz ezzel a szóval kezdődik, akkor ez néhány kérdéshez vezet. Először is a Tóra néha a „hallás” szót használja a megértésre. Például, „Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!” Miért ne használná a Tóra mindig a „látás” szót, amikor egy megértés belsővé tételére akar utalni, ha ez a legmegbízhatóbb érzékszervünk?

Ráadásul ha a látás a legerősebb érzékszervünk, akkor súlyosabban kellene büntetni azt, ha valaki megvakít egy másik embert, mint ha megsüketíti. Mégis a Talmud Bává Kámá 85b úgy rendeli, hogy sokkal többet kell fizetni egy másik ember megsüketítéséért, mint a megvakításáért. Pedig éppen ellenkezőleg kellene lennie!

Ahhoz, hogy mindkét kérdést meg tudjuk válaszolni, be kell vezetnünk még egy tényezőt az egyenletbe a legerősebb és legmegbízhatóbb érzékszerven túl. Ez pedig a másokkal való kommunikáció.

„Ha vak vagy,
az elvág a világtól, de ha süket vagy, akkor az elvág attól, hogy kapcsolatba
lépj […] az emberekkel.”

Helen Keller[1] egyszer azt mondta: „Ha azt kérdezed tőlem: melyiket választanám, ha visszakaphatnám az egyik érzékszervemet, a látásomat vagy a hallásomat, a hallást választanám. Ha vak vagy, az elvág a világtól, de ha süket vagy, akkor az elvág attól, hogy kapcsolatba lépj és kommunikálj az emberekkel. Inkább az embereket választom, mint a világot.”

A hallás értékesebb, ha a veszteség megtérítésére kerül sor, mivel komolyabb nélkülözést jelent annak a képességnek az elvesztése, hogy kapcsolatba lépjünk és osztozzunk másokkal. Lehet, hogy a látás a legerősebb érzékszervünk, de az emberi kapcsolatok és a kommunikáció alapvetőbb fontosságú az emberi létezéshez.

A Tóra eltérő üzeneteket szeretne közvetíteni, és ennek függvényében választja meg, hogy a „látás” vagy a „hallás” szót használja valami megértésének a kifejezésére. Amikor a Tóra a „smá”, „halld” szót használja, akkor ez azt jelzi, hogy elköteleződéseinkben az értelmünket kell használnunk.

„Reé” – látni – azt jelenti, hogy elköteleződéseinkben az érzelmeinknek is részt kell venniük. A „halláshoz” nagyobb és mélyebb megértésre van szükség, a „látáshoz” pedig az, hogy ez a már meglévő megértés nagyobb visszhangot verjen bennünk.

A „halláshoz” azért van szükség nagyobb és mélyebb megértésre, mert amikor képesek vagyunk meghallani valakit, akkor képesek vagyunk valóban kommunikálni vele. (Bármennyire fontos is a jelbeszéd a halláskárosultak számára, nem képes teljes mértékben helyettesíteni az emberek közötti kommunikáció legmagasabb és legmélyebb szintjeit, melyeket a hallás révén tapasztalunk meg.) A „látást” arra használjuk, hogy összegyűjtsük az érzelmeinket, és ezzel komolyan reagáljunk egy már meglévő megértésre, mivel a látás a legerősebb és legmegbízhatóbb érzékszervünk. Igazán csak „hiszem, ha látom”, és sokkal könnyebben rábízhatom magam valamire, ha látom, mint ha csak hallom.

Ez megmagyaráz egy rendkívül érdekes fogalmazási különbséget a Zohár és a Talmud között. Nagyon gyakran, amikor a Talmud új információkat és tényeket közöl, a bevezető mondat ez: „Gyere és halld”, arámi nyelven „Tá smá”. Amikor a Zohár közöl új információt, a bevezető mondat ez: „Gyere és lásd”, „Tá cházi”. Miért van ez a különbség?

Világossá válik annak tükrében, amiről eddig beszéltünk. A Talmudban megtalálható mindaz, amit felfedtek előttünk, a racionális Tóra, amely „nigle”-ként, felfedettként ismert. A Tóra ezen része nagyszerű és mély logikai gondolkodást és szellemi megértést tükröz. Ez az, amiért a „hallás” rendkívül szükséges, mivel a „hallás” révén jön létre a világos kommunikáció a racionális síkon.

A Zohár a zsidó misztika főműve, amely túlmegy a racionalitás és a logika világán, a természetfölötti és elrejtett világ irányába. Ez a „nisztár”, az elrejtett Tóra. A „látás” az az érzékszerv, amely képes felébreszteni az érzelmeinket ahhoz, hogy komolyan reagáljunk, és a Zohár fő szerepe az, hogy megerősítse a szenvedélyt és az érzelmeket a lelkünkben és a szellemünkben. Ezért mondta azt Rabbi Avraham Jesájá Karelitz (aki „Cházon Is” néven volt ismert), hogy amikor a Zohárt tanulmányozzuk, akkor megtapasztaljuk Mennyei Atyánk édes „ízét”.

A Reé hetiszakasz első versében a „látni” a legmegfelelőbb szó a téma miatt. Az Örökkévaló leír egy esküket tartalmazó szertartást a Tóra megtartásáért, amelyben áldások és átkok találhatók. Ezt a szertartást csak később tartották meg, amikor a zsidók áthaladtak a Jordán folyón Izraelbe. Akkor miért mondja az Örökkévaló, hogy „Nézd, MA áldásokat és átkokat helyeztem eléd”? Az áldásokat és az átkokat nem akkor helyezte eléjük, tehát miért mondja azt, hogy „ma”?

VAN valami, ami ma történik. Isten átadja azt a tudást és tudatosságot, hogy lesz egy áldásokat és átkokat tartalmazó szertartás. Ehhez az eseményhez rengeteg előkészületre van szükség, és a zsidó népet előre tudatára kell ébreszteni így – „ma”. A „ma” azt jelenti számukra, hogy kerüljenek belülre, és vállaljanak érzelmi elköteleződést arra, hogy felkészülnek az áldások és átkok félelmetes eseményére. Ezzel nem a távoli jövőben kell foglalkozni. Ezzel most kell számolni és fel kell rá készülni – ma.

vissza