Háláchá

Háchnászát orchim – A vendégfogadás öröme

Amióta nem áll a Szentély, az ember asztala szolgál oltárként, és ha vendégeket fogad, a micvája úgy számít, mintha áldozatot mutatott volna be.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. október

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. október

Hosszú generációk óta a zsidó nép nagy jelentőségű és kedves micvája a vendégek fogadása, ahogyan erről olvashatunk történetekben, anekdotákban. A gyökere visszanyúlik egészen az első ősapánkig, Ábrahámig. Sokszor találjuk a Tórában, a prófétai iratokban, midrásokban, hogy Ábrahám életében milyen nagy jelentőséggel bírt a vendégfogadás, olyannyira, hogy azt mondják bölcseink, a sátra mind a négy oldalról nyitva volt, hogy akármelyik irányból érkezzen is vendég, könnyedén be tudjon menni.

A vendégfogadás prototípusát teljességében a Vájérá hetiszakaszban olvashatjuk, amikor Ábrahám 99 évesen, három nappal azután, hogy saját magának elvégezte a körülmetélést, ült a sátra bejáratánál, és várta a vendégeket. Három vadidegen vándor érkezett, mire ő kiszaladt eléjük, leborult előttük, és kérlelte őket, hogy térjenek be hozzá. Bekísérte őket, hozott nekik vizet, hogy megmosakodjanak, és szaladt elkészíteni többféle ételt is a számukra. Majd az étkezés végeztével elkísérte egy darabon a vendégeit.

Mindebben Ábrahám bemutatta e micvá tökéletes teljesítését. A vendégek fogadására való várakozás, majd a fogadásuk, a velük való beszédmód (tisztelettel és alázattal), a házába való bekísérés, a megvendégelésük, majd az elkísérésük, mindezek egy nagy és teljes cselekedet tökéletesen kidolgozott részletei. Magában a Tórában nincs konkrétan, parancsolat formában megemlítve a vendégek fogadásának a micvája, mégis többen úgy tartják, a vendégfogadás tórai törvény. Nem önálló, hanem alfaja két általánosabb micvának.

Az egyik a “veháláchtá bidrácháv” (járj az útjaiban), ami ara szólítja fel az embert, hogy tevékenységeiben és tulajdonságaiban hasonlóvá váljon az Örökkévalóhoz, és ezáltal teljesítse be azt, hogy Isten a képmására teremtette. Cselekedeteiben: úgy, ahogy az Örökkévaló felöltöztette Ádámot és Évát, amikor kiküldte őket az Édenkertből, ő is öltöztessen fel ruhába olyan embereket, akiknek nincs ruhájuk. Úgy, ahogy az Örökkévaló eltemette Mózest, segédkezzen ő is olyan halottak eltemetésében, akiket nincs aki eltemessen stb. Ezenkívül próbálja elsajátítani azokat a tulajdonságokat, amikkel az Örökkévaló rendelkezik, ahogy mondják bölcseink: ahogy ő kegyelmes, te is legyél kegyelmes stb. Eszerint a vendégfogadás célja, hogy a cheszed, a jótevés által hasonlatossá váljon az Örökkévalóhoz.

Ugyancsak bele szokták foglalni a “szeresd barátod, mint önmagad” micvájába, azaz próbálja magát behelyezni az utazó, vendég helyzetébe, és ahogy neki jól esne, ha befogadnák valahová kicsit megpihenni, ahol ehetne valamit, mosakodhatna, úgy tegyen ő is a vendéggel.

Bölcseink a fent említett történetből még egy különleges, elsőre akár túlzásnak is tűnhető szabályt tanultak. Mikor Ábrahám meglátta a “vendégeket”, megkérte az éppen nála tartózkodó Sechinát (kb. a Teremtő jelenléte), hogy várja meg, amíg a vendégfogadás micváját elvégzi. Innen tanulták bölcseink, hogy “nagyobb a vendégek fogadása a Sechiná fogadásánál”. Van, aki úgy értelmezi ezt (Ráv Sách nevében), hogy amíg a Sechiná fogadásában az ember egy “külső szemlélő” – látni engednek neki valamit, amit ő kívülről néz –, addig a vendégfogadásban, a Teremtő tulajdonságával megegyezően viselkedik, így aktívan társul a Sechinával. (Ez azonban nem az egyszerű, formális vendégfogadásra vonatkozik, hanem olyan estre, amikor a vendégfogadó szándéka teljesen tisztán a vendéggel való jótevésre irányul.)

Ráv Dessler egy kicsit másként értelmezi ezt: a fő akadályozó tényező abban, hogy egy ember felismerje és közel kerüljön az igazsághoz, illetve a Teremtőhöz, saját maga érintettsége. Nehéz felismerni, belátni az igazságot olyan dolgokban, amiben bizonyos okok miatt szeretném, ha az igazság máshogy lenne. Minél erősebb az embernek az öntudata, az egója, annál erősebben érintett bizonyos dolgokban, annál nehezebb felismernie az igazságot. Az igazság az emberen kívül álló abszolút dolog, amit az önmagába bezárt ember nem tud megközelíteni. A másoknak történő adás az, ami segít kiszabadulni az “én” fogságából. Abban a pillanatban, hogy az ember képessé válik észrevenni egy rajta kívül álló személy szükségleteit, és felébred benne a vágy, hogy kielégítse azokat, máris kilépett abból a börtönből, ahol csak önmagát volt eddig képes érzékelni. Minden egyes adás által (amiben az adó szándéka tisztán és kizárólag a kapó igényeire irányul) közelebb kerül az adó az igazsághoz, és egyúttal a Teremtőhöz, minden igazság forrásához is. Eszerint, amikor valaki vendégeket fogad, egyben a Sechinát is fogadja, közelebb kerül a Teremtőhöz. Ez ráadásul még magasabb szintű, mint a prófécia. Az elképzelhető legmagasabb szint, hiszen a prófécia bizonyos szempontból ajándék, amit az arra érdemes ember kaphat meg, míg a másokkal való jótevés általi közeledés az igazsághoz, illetve a Teremtőhöz saját munkánk eredménye és ezáltal örök részévé válik az embernek.

A vendégfogadás törvényei

Milyen esetre vonatkozik a vendégfogadás micvája? Ha valaki találkozik átutazókkal, vagy bárkivel, akinek szüksége van fedélre, micvá, hogy megtegyen érte mindent, amit szeretne, ha vele tennének hasonló helyzetben. Azaz, vigye be a házába, adjon neki enni, inni, készítsen neki helyet lepihenni. Majd amikor a vendég elmegy, micvá kikísérni. Ezeken kívül igyekezni kell a vendég összes egyéb szükségletét is kielégíteni. Ugyan nagy fontossága van annak, hogy mindenki saját maga foglalkozzon a vendég szükségleteivel, mégis micvá, hogy a gyerekeit is nevelje erre, ezért bizonyos részleteket átengedhet nekik.

Ez a micvá nem kizárólag olyan esetre vonatkozik, amikor a vendég szegény, gazdag embert is micvá a házunkba fogadni, még ha nem is lenne rá szüksége, mert megtehetné, hogy kivesz egy szállodai szobát. Sőt, van, aki azt mondja, hogy még olyan esetben is, ha valaki csak egy étkezést készít elő barátja, ismerőse tiszteletére, micvának, vendégfogadásnak számít. Szegény embert befogadni azonban nagyobb micvá, mert ezáltal a cedáká, a jótékonyság parancsolatát is teljesíti. E micvá nagy fontossága miatt az is előfordul, hogy más törvényekben, szokásokban könnyítünk. Például, ha valamilyen okból csak a ház ura tudja fogadni a vendégeket, és ennek az ideje egybeesik a zsinagógai imádkozás idejével, szabad elmulasztania a minjennel való imádkozást, csak hogy fogadni tudja a vendégeket. Még egy példa: a Chofetz Chájim, ha vendégei voltak péntek este, nem énekelte a kidus előtt a hagyományos Sálom Álechem kezdetű dalt, mert attól tartott, hogy vendégei talán éhesek, és emiatt lemondott erről a szép hagyományról. Ehhez hasonlóan több egyéb esetet is említenek a döntvényhozók, amiben könnyítünk a vendégfogadás micvája végett. A vendégfogadás összes részlete egy alapgondolatból ered, hogy a vendég minél kellemesebben, otthonosabban érezze magát, ne kelljen szégyenkeznie amiatt, hogy más házában lakik, más kenyerét eszi. Azt mondják bölcseink: “Legyenek a szegények a házad népe.” (Pirké Ávot 1:5) Rábénu Joná ezt úgy magyarázza, hogy az ember olyan módon fogadja a házába a szegényeket, hogy ne kelljen szégyenkezniük, úgy bánjon velük és úgy érezhessék magukat nála, mint a saját háza népe, mint a saját gyerekei.

A vendégeket örömteli arccal fogadjuk, ezzel kifejezve, hogy örülünk a jöttüknek. Tegyünk rögtön eléjük ennivalót, hiszen lehet, hogy éhesek. Olyan módon szolgáljuk ki őket, mint egy gazdag ember, nehogy a vendégeinkben azt az érzetet keltsük, hogy hiányozni fog a családnak, amit megesznek. Ha lehet, a háziúr (vagy a háziasszony) maga ossza ki nekik az adagokat, nehogy szégyenkezzenek kellő mennyiségű ételt magukhoz venni. Ne nézzük a vendégünket, vagy az adagját evés közben, hogy ne váltson ki belőle szégyenérzetet. Mutassuk meg a vendégeknek, hol van a mellékhelység, mert talán szégyenlősek és nem kérdezik meg; ugyancsak azt is, hol találnak zsebkendőt, főleg ha meg vannak fázva. Ezekhez hasonlóan előzzünk meg minden olyan helyzetet, amiben a vendégek kellemetlenül éreznék magukat. Ha szükségük van ágyakra, szobára, lehetőségünk szerint a legkényelmesebben helyezzük el őket.

Minden ember köteles foglalkozni ezzel a micvával, még az is, aki szegényebb sorsú, vagy egészségileg nincs tökéletes helyzetben, de csak olyan esetben, ha a saját szükségleteit ki tudja elégíteni. Ellenkező esetben az az általános szabály marad érvényben, hogy az ember elsősorban magáról köteles gondoskodni, és csak ezután másokról.

Különös fontossága van annak, hogy Jom Tovkor, ünnepnapon, fogadjon az ember vendégeket, vagy gondoskodjon a szegények szükségleteiről. Aki csak saját maga vagy csak a családjával eszik, iszik, örvendezik és a szegényekkel nem törődik, annak mindez nem ünnepi örömnek, csak a gyomra örömének számít (Rámbám) A vendégfogadás micvájának utolsó szakasza, a vendégek kikísérése különös jelentőséggel bír. Ez elsősorban olyan esetre vonatkozik, amikor a vendég nem ismeri eléggé az utat, ilyenkor fontos útbaigazítani, úgy, hogy biztos ne tévedjen el. Olyan esetben is, amikor a vendéget nem fenyegeti ez a veszély, micvá kikísérni a kapuig vagy legalábbis egy pár métert.

Azt mondták bölcseink, hogy amikor állt a Szentély, az oltáron bemutatott áldozatok engeszteltek a bűneinkért, most, hogy nincs Szentély, az ember asztala szolgál oltárként, és ha vendégeket fogad, a micvája úgy számít, mintha áldozatot mutatott volna be az oltáron (Chágigá 27a).

Anyai nagypapám Abádi Róbert (לע”נ ראובן נפתלי בן צבי) emlékére, aki számára a vendégfogadás micvája egész életében különleges jelentőséggel bírt.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás